Pelléas és Mélisande története az eszményi librettót testesítette meg Debussy számára. A wagnerizmussal elszántan hadakozó, a zenében és főként az operában az impresszionizmus irányvonalát követő zeneszerzőt egészen lázba hozta Maurice Maeterlinck belga drámaíró 1892-ben bemutatott színdarabja. A zenében csak a színeket és ritmusokat értékelő, és minden mást feleslegesnek tartó, igazi lázadó művész a maga nemében példátlan művet alkotott operájával, melynek ősbemutatójára a Párizsi Opéra Comique színpadán került sor az 1900-as évek elején. Most remek külföldi énekesekkel a Müpa színpadán láthatjuk a darabot szeptemberben, Fischer Iván rendezésében.
A Pelléas és Mélisande már indulásakor sem volt nehézségektől mentes mű. Sok év eltelt, mire színpadra állították és viszontagságait nehezítette Debussy és Maeterlinck összetűzése a szoprán szerepét játszó énekesnővel kapcsolatosan. Míg Maeterlinck szeretőjének ígérte a lehetőséget, addig Debussynek teljesen más elképzelése volt a szereposztásra. Debussy rajongói és ellenségei már előre összevitatkoztak a művön, és állítólag egy hallgatót azért bocsátottak el a Conservatoire-ból, mert volt nála egy példány a darabból.
A bemutató az előzetes viszontagságok ellenére jelentős eseménynek számított a francia zenei életben, és hozzájárult az impresszionista zenei stílus elterjedéséhez. A kompozíciót számos újító zenei technika jellemzi, amelyek leginkább a hangszínek, a hangszerekből kialakuló textúrák és a hangulatok kifinomult ábrázolására irányulnak.
Amikor Claude Debussy librettót keresett a készülő operához, így nyilatkozott egy alkalommal:
„Olyan költészetről álmodom, amely nem ítél arra, hogy hosszú, nehézkes felvonásokat agyaljak ki; olyan költészetről, amely a hely és a szereplők tekintetében mozgékony jeleneteket kínál, és a szereplők szónoklás helyett megadják magukat az életnek és a végzetüknek.”
Ezen elképzelésének tökéletesen megfelelt Maeterlinck műve, akinek munkásságát Nobel-díjjal is elismerték. A mű a szimbolizmus ékes példája, így nézőinek kellő nyitottsággal kell rendelkezniük annak élvezetéhez. Debussy ugyanis sajátos elképzelésekkel rendelkezett a zene illetve az opera műfaját illetően:
„A zene az operában túlságosan is domináns. Túl sok az éneklés, a díszletek zavaróak. …Ne legyen beszélgetés vagy vita a szereplők között, én őket úgy látom, mint akik ki vannak szolgáltatva.”
Igen, az olvasók most bizony vakarhatják a fejüket, hogy milyen opera is lehet ez a Pelléas és Mélisande. Olyan, amelynek bemutatója előtt Debussy összehívta a szereplőket és azért könyörgött nekik, hogy felejtsék el, hogy énekesek. Ebben a darabban ugyanis inkább egyfajta énekbeszédet használnak a szereplők. Karakterei és drámai dinamikája is újszerű volt a korábbi operaművekhez képest. A szereplők ugyanis egyáltalán nem követik a hagyományos operai hős és hősnő sztereotípiákat, valóságosabb és mélyebb emberi viselkedést mutatnak be.
Hallgassunk bele az operába itt:
Ugye mennyire más a hangzása mint az általában megszokottaknak? Letisztultságával is áradó, sodor bennünket, helyenként titokzatos, és végig érezzük, hogy itt valóban a dallamokon van a hangsúly, nincs ami elvonná figyelmünket Debussy zenéjének szépségéről.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogyan lehetséges az, hogy Debussy nem komponált több befejezett operát. Erre ő maga adja meg a választ az általa a Pelléas és Mélisande-hoz írt bevezetőben, amelyben bevallja, hogy több próbálkozás után már majdnem elvetette az opera komponálás gondolatát.
„Azt a szabadságot kívántam a zenének, amelyre alighanem minden más művészetnél alkalmasabb, minthogy nem kötelező számára a természet pontos reprodukálása, mert csakis a Természet és a Képzelet titokzatos kapcsolatának van elkötelezve.”
A Pelléas és Mélisande elsősorban az atmoszféra, az érzelmek és az árnyalatok kifejezésére összpontosít, és elkerüli a hagyományos operai hőskultuszt és a szereplők kiélezett drámáját. A zenekar és a szólisták együttesen alkotják meg ennek az operának a hangulatát és mélységét.
A történet fókuszában egy tragikus szerelem áll, e köré fon titokzatos motívumokat Maeterlinck: erdő, kút, gyűrű, haj és fény, mind titokzatos jelentéssel bírnak és misztikussá varázsolják a darabot. Mindehhez Debussy zseniálisan választja ki a dallamokat, amelyek segítségével egy egészen különleges világba kalauzol minket.
A fellépők miatt is érdemes megnézni az előadást, hiszen olyan világsztárokat hallhatunk, mint Bernard Richter, Patricia Petibon, Tassis Christoyannis.
