Hatvanéves történetük során meghatározó szereplői voltak a magyar könnyűzene alakulásának. Tagjai mindig is magas szinten képzett muzsikusok, egyúttal kiemelkedő szólisták voltak, a hazai és a nemzetközi jazzélet neves előadói. A több évtizedes művészi tevékenység eredménye tengernyi hanghordozón, televízió- és rádiófelvételen hallható, látható. A Stúdió 11 a Müpa-ban koncerttel ünnepli a alapításának 60. évfordulóját, ennek kapcsán kérdeztük Tóth Gyula zenekarvezetőt, aki gitáron játszik a zenekarban.
Hogyan született meg annak idején az együttes elnevezése?
Tóth Gyula: A zenekar előzménye egy 1946-os alapítású, vonósokkal kiegészített big band, a Magyar Rádió Szimfonikus Tánczenekara volt. 1963-ban, amikor a beat korszak elindult, elhatározták, hogy az akkori divatnak megfelelően egy szűkített, de talán kisebb létszámú felállást hoznak létre Dobsa Sándor és Zsoldos Imre vezetésével, akik már ezt megelőzően is játszottak a Magyar Rádió nagy tánczenekarában is. Dobsa Sándor javasolta, hogy mivel stúdióban fognak dolgozni és tizenegyen vannak, legyen az elnevezés Stúdió 11. Később hosszú ideig csak tíz tagú volt a zenekar, 2010 óta viszont tizenketten vagyunk, és egyesületi formában működünk.
Változott-e az idők során az, hogy milyen stílusokban zenélnek?
T.Gy.: Igen, változtak az idők, a műfajok, a divatok, és egyáltalán a könnyűzenei irány is folyamatos változásban volt. A megalakulástól kezdve a Magyar Rádióhoz tartozott a zenekar, és mindig újabb és újabb lemezeket kellett készíteni, hiszen akkor még nem lehetett a zenei anyagokat egy kattintással elérni. Igény volt az új produktumokra, és ez folyamatos munkát biztosított a zenekarnak. Az alapítótagok túlnyomó részt a jazz irányából érkeztek, a muzsikusok magasan képzettek voltak, mindig komoly elvárásokat támasztottak velük szemben. A könnyűzene igényel egyfajta kreativitást, mert nem olyan egzakt módon meghangszerelt, lekottázott darabokat kellett játszani. A jazz igazából nem egy műfaj, hanem előadóművészeti hozzáállás.
Az hogyan dőlt el, hogy Ön lesz a zenekar vezetője és milyen feladatokat ró ez Önre?
T.Gy.: Zsoldos Imre tragikus körülmények között meghalt a ’80-as évek közepén, és így Dobsa Sándor egyedül maradt a zenekar élén. Én hivatalosan 1989 februárjában kerültem be, egy gitáros próbajátékon a katonai szolgálatom ideje alatt. Azonnal nem tudtam kezdeni, de annyira kedvesek és segítőkészek voltak, hogy mindent elkövettek azért, hogy fenntartsák számomra ezt a státuszt. Külföldi turnéra már ez idő alatt is tudtam velük menni, elintézték a kikérőmet a seregnél. 2005-ben sajnos Dobsa Sándor, aki egy tiszteletreméltó, nagytudású és nagyon jó ember volt, beteg lett. Egészen addig tyúkanyó hozzáállással működött a zenekar élén, nagyon nehéz szavakba önteni azt, hogy milyen sokrétűen, milyen jól intézte a dolgainkat. Bármilyen problémát, belső feszültségeket is kiválóan kezelt. Tőlem többször kért aktív idejében is tanácsot. Amikor világossá vált, hogy a betegsége miatt nem tudja már ellátni a feladatokat, félrehívott és elmondta, hogy az én személyemre fog javaslatot tenni. Nagyon megtisztelőnek tartottam a választását, de egyedül nem szerettem volna ezt vállalni. Ezért Csepregi Gyula barátomat – aki azóta már szintén elhunyt sajnos – kértem meg, hogy segítsen nekem a feladatokban. Ma már egyszemélyben vezetem a zenekart.
Hogyan tudnak alkalmazkodni a zene és az előadóművészet ma jellemző, gyors változásaihoz? Hogyan lehet őrizni az értékeket?
T.Gy.: Bizonyos szempontból ennyire közvetlenül ezeket nem érezzük. Igyekszünk fenntartani az előzményeinket, és erre szerencsére adódnak is alkalmak. Nemrégiben volt például S. Nagy István Emlékestünk a Stefánia Palotában, melyen ugyanazokat a dalokat játszottuk, mint 68-ban vagy 75-ben. A mai fiatal előadók ugyanúgy éneklik például Máté Péter vagy Gábor S. Pál dalait. Cserháti emlékesteket is országszerte játszunk rendszeresen és nagy sikerrel.
Mire számíthat a közönség a jubileumi koncerten, milyen előadók zenéiből áll majd a műsor?
T.Gy.: Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy mi is legyen az ünnepi műsor. Természetesen felidézünk számokat a múltunkból is, lesznek átdolgozott emblematikus táncdalok és olyanok is, amelyeket eredeti köntösben szólaltatunk meg, de nagyon gyorsan rá fogunk térni a jelenre és arra, hogy a jövőben merre szeretnénk menni. Ez egy olyan világ, ami mindig is kötődött a zenekarhoz, egy swinges jazz vonalat jelent, és azt is megnézzük majd, hogy hogyan kapcsolódik az angolszász könnyűzene szélesebb értelemben akár a jazz-hez is. Az utolsó blokkban pedig egészen korszerű dolgokat mutatunk meg, például egyik tagunk saját szerzeményeit is eljátsszuk, ebben egy modern, jazz-rockos, funky-s világ elevenedik meg. Ehhez kerestük a fellépő partnereinket, sok beszélgetés után Koós Réka, Szőke Nikoletta, Vastag Tamás és Király Viktor énekelnek majd. Király Viktor popslágerét is egy másik köntösben játsszuk, dzsesszes szólókkal átharmonizálva, hogy csak egy példát mondjak a sok érdekesség közül.
Csonka András lesz a műsorvezető. Ő hogyan kapcsolódik önökhöz?
T.Gy.: Rengetegszer dolgoztunk vele, a rádióban és az azt követő korszakban is. Például, a már említett S. Nagy István Emlékesten ő is énekelt. Most elsősorban műsorvezetőnek kértük fel, mert szeretnénk, ha elhangzana a zenekar története, na persze nem tudományos előadás formájában. A legfőbb momentumokat fogja elmondani, és a konferálásokat videókkal, vetítéssel fogjuk illusztrálni. Ő ebben rendkívüli módon partner és kiválóan alkalmas rá. Egy titkot is elárulok: a végén még dalra is fog fakadni.
