Mára hagyománnyá váltak a Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemes című táncjátékának karácsonyi előadásai. A 2018-ban bemutatott produkció a népi hagyományok, keresztény tradíciók felelevenítésével rendkívül átélhetővé teszi a régi időkre visszanyúló, karácsonyi ünnepkörre jellemző várakozást valami különleges, valami egyedi iránt. A látványos színpadképek, jelmezek, a sok zene és tánc olyan egészen rendkívüli hangulatot varázsolnak körénk, melyben az előadás idejére valóban kiszakadhatunk az ünnepek előtti időszak zsúfoltságából, és annak lényegére koncentrálhatunk.
Ha a Magyar Néprajzi Lexikont felütjük a karácsony címszónál, ott többek között azt olvashatjuk, hogy ez az ünnepkör számos olyan szokást, hiedelmet vont maga köré, amelyek részint a kereszténység előtti képzetekből, a téli napforduló, illetve az évkezdet mágikus eljárásaiból, részint pedig az ünnep keresztény jellegéből táplálkoznak. Ebben az időszakban nem csupán a szerelmi jóslás különféle változatait, hanem többféle időjósló, de még haláljósló eljárást is gyakoroltak a jövő évre vonatkozóan.
Úgy tartották például, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok, és elmondják véleményüket gazdáikról. Az egyik legrégebbi hagyománnyal rendelkező szokásunk a betlehemezés, amely már az adventi időszakban elkezdődik. Általában jellemző a karácsonyi szokásokra, hiedelmekre a jövő évi termékenység, bőség, szerencse biztosítása valamilyen módon, és ez a betlehemesben is megmutatkozik.
A Csodaváró betlehemes című előadás kiindulópontját a bukovinai székelyek betlehemes játéka, az úgynevezett csobánolás képezi, amely a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére is felkerült. Mihályi Gábor, a produkció rendező-koreográfusa, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője az előadás kapcsán már több alkalommal beszélt arról, hogy a sajátos állapotban megőrződött betlehemes játék az utóbbi évtizedekben ismét feléledt, bár ma már csak színpadi keretek között él.
A Krisztus születését megjelenítő dramatikus szokás eredetileg házaló népi színjáték volt, melynek mára főként színpadon, iskolákban, szabadtéren, vagy akár templomokban és egyéb helyeken bemutatott változata terjed. A népzenei mozgalom kisugárzásaként a bukovinai betlehemes vált a legismertebbé az iskolai és egyéb műkedvelő városi csoportok körében. Ez a betlehemes kicsiben a székelység sorsát példázza, egy közösség, kitartását, hitét az emberi jóságban, tisztaságban.
A Csodaváró betlehemes öt évvel ezelőtt Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatójának kérésére született meg, aki az ilyenkor szokásos Diótörő előadások mellé szeretett volna egész családokat szórakoztató, a magyar népi hagyományokat középpontba helyező előadást is ajánlani a közönség számára.
A paraszti folklór és az alkotói fantázia keverékéből született meg ez a produkció, melyet 2018-ban mutattak be először a Müpa színpadán. A betlehemes játékot új, modern elemekkel egészítették ki, amelyektől igazán mainak érezhetjük a látottakat: megjelennek manézsba vágyó szánhúzó lovak, a csodás kosztümökbe bújtatott hópihék pedig szemet-lelket gyönyörködtetve varázsolnak el minket. Hóembereket és görkorcsolyásokat is láthatunk a színen.
Az előadás nem nélkülözi a humort sem, mely a népi hagyománynak szintúgy részét képezi, így például megismerhetjük a hóemberek titkos találkozójának történetét. Egy egész nap története elevenedik meg előttünk hét képben, melynek kezdetén gyermek-angyalok érkeznek a Földre, akik arra kíváncsiak, mi történik karácsony tájékán az emberek között.
Jól visszatükröződik a betlehemezés vallásos jellege mellett adománygyűjtő és szórakoztató szerepe is a műsorban. A rendkívül látványos előadásban olyan közismert karácsonyi énekek hangzanak fel néptánc kíséretében, mint a Pásztorok, pásztorok vagy a Mennyből az angyal. Az előadás az irodalmi színezetet sem nélkülözi, Szabó T. Anna és Gárdonyi Géza verseit is hallhatjuk. Czigler Balázs látványtervei, Michac Gábor jelmezei, Pál István Szalonna zenéje, Fitos Dezső, Kocsis Enikő és Mihályi Gábor koreográfiája kicsiknek és nagyoknak egyaránt olyan maradandó élményt nyújt, amelyet mindenkinek legalább egyszer, de ha tetszett, akár többször is látni kell. (Az előadás négy éves kortól ajánlott).
