X-Men: Az eljövendő múlt napjai; Rendezte: Bryan Singer
A látványos, néhol ötletesen koreografált, máskor viccesre hangolt akciójeleneteket felvonultató, jó tempójú és biztos ízlésű, ugyanakkor valós társadalmi-politikai súllyal bíró, egyszersmind karakterközpontú alkotás annyira átgondolt és következetesen végigvitt, hogy az X-Men: Az eljövendő múlt napjai tulajdonképpen már nem is képregényfilm. Vagy ha az, akkor toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből. Bryan Singer rendezése ugyanis azért hány fittyet nemes egyszerűséggel a műfaji sajátosságokra és lép ki a zsáneréből, hogy végre kibontakozhasson az X-Men-univerzumban rejlő potenciál. A képregényfilmek nyelvén szólva Az eljövendő múlt napjai a Bosszúállók magabiztosságával mozgatja a mutánscsapatot, de a második Amerika Kapitány társadalomkritikája is visszaköszön, miközben anélkül hozza a Vasember-filmek könnyed humorát, hogy A sötét lovag komor hangvétele idegenül hatna a vásznon.
Hogy mégsem lesz az egészből egy hatalmas katyvasz, az mindenekelőtt Az eljövendő múlt napjai történetének, pontosabban szerkezeti felépítésének köszönhető: az időutazás egy csapásra, mintegy varázsütésre rázza gatyába a filmet, s vele együtt a szériát is. Először is a film az időutazás logikai bukfenceit kihasználva minden idők egyik legelegánsabb rebootját hajtja végre, hiszen így visszatérhet Charles Xavier professzor szerepébe Patrick Stewart, Magnetóéba Ian McKellen, Ciklonéba pedig Halle Berry, s nem mellesleg Singer ezzel kiküszöböli a csorbát, lehetővé téve, hogy az eredeti karakterekkel és jórészt az eredeti szereplőgárdával folytatódhasson majd a franchise. Addig azonban, s ez szintén az időutazás javára írható, Az eljövendő múlt napjai azzal együtt is emelni tudja a tétet, hogy a történet fonalát ott veszi fel, ahol az X-Men: Az elsők elejtette.
Forrás: http://www.x-menmovies.com/
Az időutazásnak hála, a végig két szálon futó cselekmény egy nem is olyan távoli, apokaliptikus jövőben és a vietnami háborút követő párizsi béketárgyalások idején játszódik, igen erős kontrasztot teremtve a 70-es évek élénk színei és a kipusztult metropoliszok sötét tónusai között. Singer persze nem elégszik meg a puszta látvánnyal, és az időutazást arra is felhasználja, hogy a jövőben zajló küzdelmek durvák, végzetesek, egyszóval élethűek legyenek – már amennyire ez a villámokat szóró, tűzokádó vagy éppen a testét szerves fémmé szilárdító mutánsok esetében lehetséges –, így a megmaradt játékidő nagy részét nyugodtan a múltbéli karakterek építésére fordíthatja. Ami azért jó, mert így a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad. Az őrrobotok elleni háborút akár el is veszíthetik az életben maradt mutánsok, hiszen a kötelező happy endet ez a legkevésbé sem befolyásolja, cserébe pedig, amikor Bestia, Mystique, Charles vagy éppen Magneto használja a képességeit, az rendre többletjelentéssel bír – anélkül, hogy túl sokat árulnék el, egyfelől Rozsomák csontkarmai miatt Magnetónak nincs akkora hatalma felette, mint korábban, másfelől az adamantium nélkül Logan gyengébb és sebezhetőbb.
Forrás: http://www.x-menmovies.com/
Rozsomákra ezúttal is kulcsfontosságú szerep hárul, akit ugyancsak az időutazás hoz igazán helyzetbe. Mivel a jövőből érkezett, többet tud a fiatal Bestia, Charles és Magneto életéről, mint saját maguk, ami Az eljövendő múlt napjai egyik legfőbb, kimeríthetetlen humorforrása, de Rozsomák nyers beszólásai mellett az is kifejezetten jót tesz a filmnek, ahogyan az áltudományos maszlagot leegyszerűsíti önmaga és a néző számára. Rozsomák szerepéről egyébként sokat elárul Hugh Jackman egyik nyilatkozata, melyben arról beszél, hogy a film hatására a tervezett folytatásokban nagyobb kedvvel fog Farkas bőrébe bújni, mint valaha. Jackman mellett a többiek is hozzák a kötelezőt: Jennifer Lawrence Mystique kirekesztettségére, Michael Fassbender pedig Magneto radikalizmusára és könyörtelenségére helyezi a hangsúlyt, míg James McAvoy a drogos hippi önsajnálatától jut el a felelős gondolkodásig. Megkülönböztetett figyelmet rajtuk kívül Peter Dinklage érdemel, aki olyan magaslatokba ugyan nem ér el, mint a Trónok harcában, de jó újra a mozivásznon látni. Más kérdés, hogy mit szól majd hozzá Tyrion, ha megtudja, hogy a Dinklage által alakított Trask voltaképp a Stark anagrammája.
Forrás: http://www.x-menmovies.com/
Visszatérve Az eljövendő múlt napjaihoz, a filmre egy nagyszabású, fordulatos és szándékoltan színpadias finálé teszi fel a koronát: a rivaldafényben álló Magneto a látványos belépőt követően a kulisszák mögül rángatja elő a felelősöket, de a sorsuk nem tőle és nem is Xavier professzortól függ, hanem attól, hogy az alakváltó Mystique vajon képes lesz-e felvállalni a valódi arcát. A képregényfilmek jó szokásához híven Az eljövendő múlt napjai esetében sem maradhat el a stáblista utáni jelenet. A 2016-ra ígért folytatást felvezető képsorok csak a rajongóknak mondanak valamit, de a stáblista végét egyébként sem ezért illene megvárni, hanem azért, mert a színházban sem pattanunk fel a tapsrend kellős közepén. Jobb esetben.
