A TÖRVÉNY
A Magyar Közlöny 2021. június 23-i, szerdai számában megjelent a 2021. évi LXXIX. törvény: „A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról”. Ennek 1. §-ában olvasható a következő mondat: „E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” Ezt a szöveget a törvény megismétli a 10. § során, eme minimális változtatással: ott „gyermeki jogok biztosítása érdekében” helyett „a gyermekek védelme érdekében” áll. A törvény végrehajtását kormányrendelet szabályozza, melyet ugyancsak a Magyar Közlöny tett publikussá, 2021. augusztus 6-án, pénteken.
A KÖVETKEZMÉNY
2021. augusztus 11-én Veresegyházon, szabadtéren, az Orlai Produkció bemutatta Bess Wohl Válaszfalak című darabját. Egy néző két férfiszereplő csókja láttán hangos füttyel fejezte ki nemtetszését. A Mézesvölgyi Nyár Nagyszínpadon az előadás a zavaró momentum ellenére folytatódott. Az esetről másnap számos internetes lap adott hírt a Fideliótól a 444-ig, az Indextől a Blikkig.
2021. augusztus 26-án a Klubrádió délelőtti Ötös című műsorában Warholik Zoltán beszélgetett Nagy Dániel Viktorral, a Válaszfalak egyik szereplőjével. Említésre került ama bizonyos csók, az augusztus 11-i incidens is. A tehetséges fiatal színész mondandóját idézem, hol szó szerint, hol tartalmilag: „Mindkettőnknek görcsbe rándult a gyomra. Nem tudom elmondani azt az érzést, olyan, mintha földobtak volna egy paradicsomot a színpadra, miközben mi dolgozunk, és… két ember viszonyát el akarjuk mesélni.” „Ne csináljunk úgy, mintha egy meleg karakter a színpadon egy szivárványos zászlóval rohangálna, hogy éljen a melegség, főleg ma ez egy nagyon ingoványos talaj, pedig nem kellene, hogy az legyen.”
A DÖNTÉS
Nagy Dániel Viktor elmeséli továbbá, hogy augusztus 11-e után (nyilván Szabó Mátéval, az előadás rendezőjével egyetértésben) finomították, visszaformálták ezt a jelenetet. A későbbi kellemetlen helyzeteket elkerülendő visszaléptek egyet, és kivették belőle a nagyon konkrét testi érintéseket, természetesen a csókot is, miután mindez nem volt fontos. Eredetileg evidensnek gondolták a két ember közötti intimitás ábrázolását, de nem akarják sokkolni a nézőket, nem kívánnak bennük visszás érzéseket kelteni. A színész úgy véli: a jelenet így is jól működik, sőt a humora az eddigieknél is jobban érvényesül.
Rengeteget olvastam a Válaszfalak előadásáról (kritikákat, beszámolókat), de nem láttam, így véleményem az alkotók döntéséről elméleti, de remélem, annak megalapozott. Ha a testi érintés, a csók megmutatása nem volt fontos, és a jelenet elhagyásukkal is működik, akkor az előadás ab ovo nem volt jó, hiszen egy következetes mű minden eleme szükséges, és az egészet szolgálja. Ha viszont az ábrázolás eredeti módja megfelelő volt, művészileg megengedhetetlen az, hogy a létrehozók „menet közben” önként vetették alá magukat a feltételezett befogadói elvárásoknak.
AZ ÖNCENZÚRA
Menyhárt Jenő egy sora jut eszembe, az Európa Kiadó Szabadíts meg című számából, 1982-ből: „Agyamban kopasz cenzor ül.” Tökéletes költői kép, érvényesen sűríti, fogalmazza meg azt az öncenzúrát, melynek több évtizedes (ha nem épp több évszázados) hagyományai vannak a magyar történelemben. Az ön- és közcenzúra egyrészt kicselezésével, másrészt kreatív felhasználásával például a magyar filmművészet aranykora tudott létrejönni nagyjából 1963-tól bő 20 esztendőn át, mégsem gondolom, hogy járható út lenne a visszatérés azokhoz az időkhöz.
FRANK WEDEKIND: 1891, 1906 és 1979
Jómagam két fiú szerelmes csókját színpadon először 1979-ben vagy 1980-ban láttam, a Józsefvárosi Színházban. Ács János kitűnő előadást rendezett ott Frank Wedekind A tavasz ébredése című darabjából, a bemutatót 1979-ben tartották. Az egyik szereplő, Mertz Tibor évtizedek múltán, egy interjújában a csók keltette nézőtéri sikítozásról számol be. Amit én tapasztaltam: döbbenet futott végig a közönség soraiban, inkább halk sóhaj, mint moraj. (A „szocialista prüdéria” évtizedeiről van szó.)
A német Wedekind 1891-ben fejezte be és publikálta „gyermektragédiáját”. Főhősei 14-15 éves kamasz fiúk és lányok (a szerepeket Ács János rendezésében késő tizenéves, kora huszonéves pályakezdők játszották), akiknek életét, szexuális ébredését megnyomorítja a felnőttek képmutatása, hatalmi erőszaka. A Józsefvárosban egykor látott színpadi csók szerzői utasítás. Wedekind a XIX. század végéhez mérten meglepő bátorsággal írja le, hogy Jancsi (az eredetiben: Hänschel) „szájon csókolja” Ernőt (Ernst), aki „visszacsókolja”. Szerelmi vallomások is elhangzanak. Ernő: „Szeretlek, Jancsi, így még életemben sose szerettem senkit…” Jancsi: „Ha ez harminc év múlva az eszünkbe jut, talán elhúzzuk a szánkat rajta! De most olyan szép az egész!” A tavasz ébredése megjelenésekor botrányt váltott ki, első alkalommal csak másfél évtized múlva került színre. 1906-ban Max Reinhardt vette a merészséget, hogy bemutassa – cenzúrázott változatban. Ennek ellenére a felzúdulás ekkor sem maradt el.
A SZÁNDÉK
Elő lehetne-e adni A tavasz ébredését Wedekind intencióihoz hűen annak a korosztálynak, amelyről szól, azaz 14-15 éveseknek ma Magyarországon, a „gyermekvédelminek” nevezett törvény fényében vagy inkább árnyában? Aligha. Egy olyan törvény árnyékában, melyet meghozói „gyermekvédelminek” állítanak be, de egy kalap alá veszi a 18 éven aluliakat, holott a polgári jog megkülönbözteti a 18, valamint a 14 év alattiakat, utóbbiak a gyermekek. Tehát minden gyermek kiskorú, de nem minden kiskorú gyermek. A 14 és 18 év közöttieknek megvannak a maguk sajátos, a gyermekekétől különböző problémái, élethelyzetei, jogai. Nem beszélve arról, hogy ez a törvény összemos pedofíliát és homoszexualitást, pornográfiát és a szexualitás ábrázolását, a homoszexualitás népszerűsítését (az meg mi?) és megjelenítését.
Mi célból? A válasz egyszerű: oszd meg és uralkodj! A kormánypárt (és vezetője) hatalmát fenntartandó mindig újabb társadalmi csoportokat pécéz ki, és jelöl meg ellenségnek. Tavaly a homoszexuálisok kerültek sorra, a homofóbia biztosnak vélt táptalaján. A kormány 2021. július 21-én (ugyancsak „gyermekvédelminek” titulált) népszavazást kezdeményezett, nevetséges és irreleváns – a nem megváltoztatásával és a szexuális irányultsággal kapcsolatos – kérdésekkel. Ez a 2022-es országgyűlési választásokkal egy időben zajlik majd le, a kormányzat célja az, hogy a feltehetően érvénytelennek minősülő referendumot így érvényessé pofozza.
A MŰVÉSZET SZABADSÁGHARCA
A művészet története felfogható úgy is, mint az alkotók harcának története a minél nyíltabb ábrázolás lehetőségéért, szabadságáért. Ennek a küzdelemnek az egyik – nem épp lényegtelen – vonatkozása a szexualitás tükrözésének mikéntje. A művészek szívós aprómunkával, évről évre törtek előre, és kényszerítették ki azt, hogy a cenzúra enyhítsen szorításán. Ez a folyamat természetesen a társadalmi szabadságharc része volt, és az ma is. Pozitív példa erre Frank Wedekind úttörő szerepe, A tavasz ébredése előadástörténete, negatívnak tekintem a Válaszfalak önkéntes megtorpanását.
Hinni akarom, hogy a fejlődés (a következő szó egybeírandó!) előremegy, nem hátra. Hogy a szabadságfok, melyet a művészet, a társadalom egyszer már elért, csak ideiglenesen csökkenthető, hosszú távon nem. Hisz Arany is megírta: „És vissza nem foly az időnek árja.”
