Ha nem hallottál még a portugál fado zenéről, most igazán autentikus forrásból ismerheted meg: Lina Cardoso Rodrigues már sok éve énekli ezeket a gyönyörű dalokat, még egy legendás fado énekesnő szerepét is eljátszotta színházban. A zenész-zeneszerző-producer Raül Refree-vel közösen dolgozik egy méltán elismert projekten, amelynek neve ‘Lina_Raül Refree: Fado a 21. századra hangolva’, és amelyet december 9-én láthatunk a Müpa színpadán. Sok egyéb mellett az európai világzenei sikerlista élén végzett 2020-ban, és elnyert két rangos szakmai díjat Németországban és Franciaországban. De miért ennyire sikeres ez a zenei projekt, mi lehet a titka? Erről mesélt nekem Lina.
Hogy kezdődött a közös munka Raül Refree-vel?
A menedzsmentem hozott minket össze, mert mindketten szerettünk volna egy fado zenei projekten dolgozni. Találkoztunk, felvettünk dalokat, és hamar kiderült, hogy jól megy a közös munka. Nagyon jól tudunk kapcsolódni egymáshoz nemcsak a stúdióban, hanem a színpadon is.
Hogyan magyaráznád el egy külföldinek, hogy mi a fado zene?
Egy lexikonban valami olyasmit találnál, hogy a fado egy legalább két évszázada létező tradicionális portugál daltípus. Mivel eredetileg szájhagyomány útján terjed, senki nem tudja, mikor kezdődött, de az biztos, hogy az 1820-as évekből már vannak róla forrásaink. Ez mind igaz, de a fado ennél sokkal több. Ezek a dalok a fájdalom és a szeretet legmélyebb érzéseit hívják elő. Nekünk portugáloknak kicsit olyan, mint egy vallás: úgy megyünk el fadót hallgatni, mintha egy transzcendens rituáléra mennénk. A zene kicsit a flamencóra emlékeztet. Vannak standard dallamok, amelyek nem igazán változnak, de a szövegre rengeteg verzió létezik, a költészetet is beleértve. Ugyanazt a dalt rengetegféle szöveggel énekelhetem – ez a fado egyik különlegessége.
Hogy milyen érzés fadót énekelni és hallgatni? Ahogy említettem, nem hétköznapi tapasztalat. Először is meg kell találnod önmagadban a csendet, mint egy istentisztelet előtt. Meg kell találnod a dallamot ebben a csendben és megérezned, mennyire megmozgat. Teljes figyelmet igényel, és a fado koncerten gyakran megesik, hogy sírva fakad az énekes és a közönség is, olyan döbbenetes erejű érzelmek áradnak. A Müpában nem egy egyszerű koncertet adunk, annál jóval többet.
Vannak hangszerek is a műsorban?
Igen, sok hangszerrel dolgozunk: hagyományosakkal, mint a portugál gitár, vagy modernebbekkel, mint a szintetizátor.
Olvastam, hogy különleges kapcsolat fűz Amália Rodrigueshez, a legendás fado-énekeshez, és még színpadon is játszottad a szerepét. Róla mit lehet tudni?
Emlékszem, amikor apámmal és nagymamámmal néztem őt, akik bár nem profik, de szeretnek énekelni és jó zenét hallgatni. Beleláttam az életébe, és nagyon megérintett; mindig különleges érzéseim voltak iránta. Amikor a zenéje mindenhol jelen volt, rengeteg inspirációt merítettem belőlük. Amália tulajdonképpen a tanítóm volt.
Minden lemezét lelkesen hallgattam, főleg a Busto címűt, amely nagyon fontos nemcsak a műfaj, de személyesen az én számomra is. A huszadik században Amália megújította a fadót, hiszen kortárs verziókat rögzített kortárs költők szövegeivel. Azt is meg kell jegyeznem, hogy eredetileg nem volt túl népszerű Portugáliában; az első önálló koncertjeit 42 éves kora körül adta, miután már sokat dolgozott együtt másokkal és nemzetközi szinten is elismerték.
Te és Raül is megújítjátok a műfajt?
A mi műsorunk szellemisége az, hogy szabadon játszunk, ami eltér a hagyományos fadótól és a kötöttebb ritmusaitól. Nekem több időm és játékterem van ebben az előadásban – ez a teljes szabadság érzését adja. Például előadunk olyan dalokat, amelyeket Amália tett népszerűvé. Amikor végigénekelem ezt a repertoárt, úgy érzem, mintha egy katedrálisban állnék, ahol csend vesz körül, és ez csodálatos, olyan, mintha repülnék.
Másfelől viszont, ugyan spontán és szabad módon zenélünk, nem célunk, hogy megváltoztassuk a hagyományt. Csak zenélünk és ösztönösen beletesszük az érzéseinket. A fado még mindig él és élő is marad, nem nekünk kell feltámasztanunk. Vannak olyan tapasztalások, amelyeket csak dalokon keresztül lehet kifejezni, és kifejezetten EZEKEN a dalokon keresztül.
Miről szólnak a szövegek?
Van egy dal, amelynek a címe Gaivota (Sirály) – egy melankolikus darab Lisszabonról. Vagy egy másik, amelyik elmeséli, milyen érzés, amikor félünk a saját érzéseinktől, vagy még egy, amely Istenről, a tavaszról és a természetről szól. Van egyértelműen vallásos dalunk is a repertoárban, egy Ave Maria.
Nagyon szeretem ezeket a dalokat és nem tudnék egyetlen kedvencet sem választani. Azért sem, mert a fado esetében soha nem lehet kétszer ugyanúgy énekelni egy dalt. A dallam, a sorok ugyanazok lehetnek, de az érzés mindig más, a pillanatnyi hangulattól, körülményektől, életeseményektől függően. A fado sosem lesz unalmas, épp ellenkezőleg: tele van meglepetéssel, még számunkra is, akik folyamatosan ezzel foglalkozunk. Remélem, a közönség is elmerül majd ebben az egyedülálló, mélységes, felejthetetlen élményben.
