Nemes Csaba nemzetközi szinten is izgalmas festő, a párizsi Pompidou-ban, a bécsi Albertinában, vagy a krakkói Mocakban is vannak kiállított munkái, és más közgyűjteményekben is szerepelnek.
Nemes Csaba: Alakváltás című kiállítása a pécsi M21 Galériában látható, amely a Zsolnay Negyed kortársművészeti kiállítótere, impozáns méreteivel unikális helyszínt kínál a kortárs tárlatoknak. Nemes Csaba kiállításának kurátora Petrányi Zsolt művészettörténész volt, ám 2021. november 11-én Sasvári Edit művészettörténész vezetésével nézhették meg az érdeklődők Nemes Csaba életműkiállítását, amely november végéig látható.
„Nagyon megváltozott a képzőművészeti szcéna helyzete” – mondta Sasvári Edit, akivel a tárlatvezetése után ültünk le beszélgetni – „egyre nagyobb szerepet játszanak a vidéki helyszínek.” A Paksi Képtár erős presztízzsel bír, ahogy a dunaújvárosi ICA is, és a pécsi kiállítótermek mindig is komoly státusszal rendelkeztek. Ma egy művésznek kevés lehetősége adódik arra, hogy életműkiállítást csináljon, az M21 tere ezt is megengedi. A tér adottságai lehetőséget nyújtanak arra, hogy a kiállításon belül szemléletessé váljanak az életmű különböző szálai közötti összefüggések.
Ahogy egyedül lépkedtem a kiállítótér első két termében, Nemes Csaba képei láttán elsőre Gerhard Richter festészete jutott eszembe, akinek épp a Magyar Nemzeti Galériában látható kiállítása, amelyen Nemes Csaba is tart tárlatvezetést.
Sasvári Edit és Nemes Csaba felváltva beszéltek, a művészettörténész beavató tárlatvezetése mellett a festő feltárta egy-egy motívuma eredetét, vagy arról beszélt, hogy édesapja fényképeit mintegy önvallomás szintjén festette újra, ahogy a ’60-as éveket is, Nyíregyháza Kádár-korszaki építészeti örökségét is megmutatta enyhe iróniával, de arról szintén nagy kedvvel, közvetlen örömmel nyilatkozott, hogy miért olyanok a képarányok, vagy miért pont annyira ferdék a templomtornyok, amennyire, de az anyaghasználatáról is beszámolt egy kérdésre, elmondta, mennyi terpentint kever a festékbe. Szabó Lőrinc: Vers és valóság kötete rémlett fel, ugyanazzal a közvetlen őszinteséggel beszélt Nemes Csaba is, mint Szabó.
„Rutinom van a tárlatvezetésben, de minden kiállítás kihívás – mondta Sasvári Edit -, Nemes Csaba képeit régóta ismerem, de talán a tér miatt, itt egy olyan anyag állt össze, ami új összefüggéseit mutatta meg a festészetének. Az is feltűnt például, hogy Nemes Csabának az elmúlt időszakban több retrospektív kiállítása volt – Rijekában, Krakkóban, Dunaújvárosban, Pakson és most Pécsett. Visszatekintő kiállítása ilyen sűrűn viszonylag ritkán van egy művésznek, ami úgy tűnik, nemcsak az összegzésről szól, hanem ez nála egyfajta módszer az életművön belüli összefüggések bemutatására.
Mit jelent egy retrospektív kiállítás egy új anyag szempontjából? Hiszen itt két nagyobb méretű teremben is új anyag látható.
Az új anyagot kontextusba hozza a régi anyagokkal, behúzva az életműből olyan szálakat, amelyek az új képek értelmezését segítik. Látva a kiállítást, ez a módszer különösen érdekes tanulságokat hozott nekem.
Például mire gondol? Én Nemes Csabának a szinte aktivista képeit ismertem, hogy mint egy művészeti, politikai rezonőr, reagálni mer aktuális eseményekre.
Képzőművészként talán ő az egyetlen, aki a rendszerváltástól kezdődően egészen máig, kitartó következetességgel reagált a magyar társadalmat feszültségben tartó problémákra. A globalizáció, a modernitás ellentmondásainak kérdésére éppúgy, mint a menekültválságra, a hazai nacionalizmus polémiáira, a rasszizmusra és e jelenségeket körülvevő politikai szürkezónára… Sok művész foglalkozik e témák valamelyikével, de ilyenfajta konzekvens és programszerű feldolgozásával e problémáknak csak keveseknél lehet találkozni.
Nemes Csaba eddigi életműve műfajilag és technikailag is sokszínű, de ennél érdekesebb kérdés, hogy a festészet műfajában, ami hagyományosan konzervatív műfajnak számít, hogyan lehet hitelesen és élesen társadalmi kérdéseket felvetni. Az aktivizmus lehet az egyik egy ilyen kézenfekvő irány, amiben egy ideig ő maga is működött. De Nemes Csaba megmutatja azt is, hogy a festészetnek is lehet megszólító ereje ezekben a kérdésekben, ami el tud érni szélesebb közönséget. Sokszor talán hatásosabban is, mint bármilyen típusú aktivizmus.
Egy korai képén Nemes Csaba egy méhkaptárt festett meg, gesztusfestészetszerűen fotópapírra, fixírfolyadékkal. Számomra úgy tűnt, ez a kép van a kiállítás középpontjában.
Tény, hogy a kiállításon három ilyen korai képe is látható. 1988 körül készültek, egy nagyon fiatal ember munkái. De több évtizedre elsüllyedtek vagy egy űrbe estek és most először láthatók, már az érett munkák között. És ettől van drámai csillogásuk. Tanulságos látni, hogy ezeket az elsüllyedt szálakat milyen dinamika hozza újra a felszínre, és ennyi idő után milyen új jelentésekkel töltődnek fel.
Vissza-visszatérő motívumok is szerepelnek a képeken, például a templomtorony.
Mint a magyar táj visszatérő eleme van jelen, akárcsak a hidroglóbusz. Ez is egy olyan aktuális probléma, amire Nemes Csaba reagált, hogy a katolikus egyház tisztázatlan ügyei milyen feszültségeket keltettek a magyar társadalomban, de akár az egész világban. Hogy valami állandónak és stabilnak hitt dolog kibillent, egyensúlyát veszítette és kérdés, hogy újra talpra lehet-e állítani.
A kiállítás centrumában a friss, fekete-fehér és a roppantul meglepő, kifejezetten színes, absztrakt munkák szerepelnek.
Itt egyrészt a közelmúlt aktuális társadalmi-politikai eseményei szinte dokumentumszerűen szerepelnek, mint például az SZFE-tiltakozás, vagy a baranyai rasszista megmozdulások és emellett megjelennek az absztrakt képek. A korábbi vitális és kibeszélő festészettel szemben ez egy radikális váltás, itt a kommunikáció, ami Nemes Csaba korábbi munkáinak lényeges eleme volt, erősen beszűkül. Izgalmas kérdés, hogy innen majd hová lép tovább.
Balogh Robert
A pécsi képzőművészeti élet fellendülését mutatja, hogy a Széchenyi téri Pécsi galériában még soha ennyi latin-amerikai művész nem mutatkozott be. A Fiesta Gráfica kiállításon, Magyarországon most először látható kilenc latin-amerikai ország – Argentína, Brazília, Kolumbia, Kuba, Ecuador, Mexikó, Paraguay, Peru, Uruguay – huszonhat grafikusművészének munkája! Az egzotikus tárlaton 180 műalkotás kapott helyet. A kiállítás december 12-ig látogatható.
