Tűnődések 5. – Egy link, pesti slemil
Dilemmáink kínjában, avagy embert próbáló kérdések a reggeli zoknik és a nemzetközi glóbusz szférájából. Egy író, olvasó, gondolkodó, és kalkuláló ember tűnődései arról, hová tart századunk, mit vigyünk magunkkal, mit hagyjunk el, és hány cukorral igyuk a reggeli kávét. Filozofikus szemlélődés a kultúra, a gazdaság, a zoknik, a tőzsdék, a kávéscsészék, no és nem utolsósorban a könyvespolcok világából. Eheti téma: Egy link, pesti slemil.
„Nem mondhatnám, hogy Kardos kimondottan európai jelenség, inkább asszír, babilóniai. Kreol, rejtelmes, amíg meg nem szólal. Attól kezdve magyar.”
– írta Kardos G. Györgyről 1977-ben egy interjú elején Bertha Bulcsú. Aztán beszélgettek az életről, a hétköznapokról, sok mindenről.
„Beszélgetésünk végére már nyoma sincs Kardos szép babilóniai arcának. Csak egy fáradt magyar, mint a többi, aki lakásra, kocsira, életre gürizik. Kardos is egy güriző ember. Csak közben álmodik, gondolkodik, ír.”
– zárta sorait Bertha Bulcsú.
Ebbe az álmodásba, gondolkodásba és írásba volt szerencsém a napokban betekinteni, ugyanis egy könyvtárpolc eldugott sarkán kezembe került Kardos G. György Ez is én vagyok című válogatáskötete. A szerző 1983 és 1996 között megjelent publikációi vannak összegyűjtve, amelyek az Élet és Irodalomban, a Kurír, Magyar Hírlap, Mozgó Világ, és az Új Írás című lapokban jelentek meg. Csodálatos írások. Könnyesre röhögtem magam rajtuk, aztán a végére pedig könnyekig meghatódtam.
Spiró György 2000-ben a Szombat hasábjain írt arról, hogy mennyire hiányzik neki Kardos. És hogy a mostani egyetemisták már nem is értik finom utalásait és összefüggéseit. Kardos túl finom, túl emberi, és túlságosan bölcs a kor durvaságaihoz képest. Egyetlen módot talált Spiró ennek feloldásához, ha be tudná cipelni Kardost az egyetemi órákra, ahol valószínű elámulnának a fiúk, és belezúgnának a lányok. Ám erre ekkor már nem volt lehetőség. Spiró kissé szomorkásan és barátian így zárja sorait:
„De nem jön, és nem mesél. Világéletében lusta volt. Egy link, pesti slemil.”
Igen, valószínű én is elámulnék tőle az egyetemen, vagy ha leülhetnék mellé egy pesti presszó asztalához, hogy beszélgessünk egy kávé mellett. Ennek hiányában marad a könyv. Ott tűnődhetek a mondatai fölött, nevethetek poénjain, kutathatom történelmi utalásait, vagy töprenghetek bölcsességén.
Minden korban és generációban kellenek az ilyen írók, az ilyen publicisták, akik megnevettetnek, elgondolkodtatnak, és egy picit megemelnek. Általuk a hétköznapok zajától valamelyest elemelkedhetünk, magasabb szellemi szférába kerülünk, miközben szárnyainkat a kissé fanyar, kelet-európai humor lebegteti. Vajon ki lehet a mi korszakunk Kardos G. Györgye? Azt nem tudom, de az enyém: Váncsa.
