Miniatürizált romantikus regény
Vajda Gergely, az ismert karmester és zeneszerző régóta ‘szemezett’ már Esterházy Péter kisregényével, a Fuharosokkal. A mintegy egyórás kompozíció tavaly elkészült, márciusban mutatták a BMC-ben egy koncertszerű előadáson. A kamarazenekart maga a szerző vezényelte, az egyetlen szólószerepet Molnár Anna énekelte. Most a mű újra életre kel, október 21-én a Müpában színpadias változatát fogják játszani a Forte Társulat közreműködésével, az előadás rendező-koreográfusa Horváth Csaba. Mellette egy másik darab, George Benjamin: Into the little Hill című alkotása is megszólal. Ha egy zeneszerző operát ír, az első, ami fölmerül az a téma és a történet kiválasztása.
– Olyasvalamit kerestem, ami mono-operának alkalmas, egyszereplős darab, miközben van olyan belső drámája, amely viszi előre a cselekményt – mondja Vajda Gergely, aki maga írta meg a librettót is. – A másik ok, hogy régóta nagyon szeretem ezt a kisregényt. Esterházy művét sokszor elolvastam és mindig mélyen érintetett. Amikor az ember megzenésít valamit, nem pusztán témát keres, hanem olyan alapanyagot, amely inspirálja.
A mezzoszoprán szólószerepet a bemutatón és most is Molnár Anna énekli. Az ifjú művész gyakran szólaltat meg kortárs műveket, többek között Vajda Gergely vagy Eötvös Péter alkotásait. Erre a szerepre nem kiválasztották, hanem a szólamot neki írta a szerző. Mint az opera műfaj klasszikus évtizedeiben, Vajda Gergely kifejezetten az ő hangjára komponálta ezt a színpadi balladát.
– Ez kompozíciós szempontból is szerencsés, hiszen eleve személyre szabva formálom meg az ötleteimet, s ez mindig igazabb zene lesz, mintha csak általában gondolnék egy mezzóra. Ilyen esetben, amikor leírok egy dallamot, azt belül már eleve az ő hangján hallom.
A történet középpontjában álló fiatal lányt többször is megerőszakolták. Ez a tematika ma ismét a társadalmi figyelem középpontjába került, de Vajdánál ez nem játszott szerepet a témaválasztásban, nem akart aktualizálni. A téma örök érvényű, és a regény egyébként is a 80-as évek elején született, első változata 1983-ban jelent meg. Vajda szerint a művészetben csak akkor érdemes olyan témákat földolgozni, amelyek a napi politika középpontjában állnak, ha azok egybe esnek egy alkotó érdeklődésével, különben könnyen válhat az alkotás plakátszagúvá. Sok zeneszerző egyben karmester is. Ha valaki a saját művét vezényli, ennek vannak nagy előnyei, de hátrányai is.
– Egyre inkább rájövök, hogy ezt az egybeesést óvatosan kell kezelni. Ami karmesterként nekem egyértelmű, az nem biztos, hogy másnak is ugyanúgy kézre esik. Rachmaninovnak például, tudjuk, akkora kezei voltak, hogy zongoradarabjaiban egészen elképesztő hangközöket írt le, s ezt bizony az utódok közül sokaknak nehézséget okoz. Ebből nekem az a tanulság, hogy ha valamelyik művemben akarok egy egyértelmű tempó-, vagy ritmusváltást, akkor azt minél egyszerűbben és egyértelműbben kell lejegyeznem, ha azt akarom, hogy más előadók is nagyjából úgy szólaltassák meg a műveimet, ahogy azokat én elképzeltem.
A BMC és a Müpa színpadi közege erősen eltér, de talán még nagyobb eltérés lesz a színpadi megjelenítések között. Vajda szerint a darab balladisztikus, mesélős jellege miatt színpadon is megél, és izgatottan várja, mit ad majd hozzá a színpadi keret.
– Hogy szerénytelenül egy igazi remekműhöz hasonítsam: A kékszakállú herceg várával ugyanez a helyzet. A legendavilág és a két szereplő történetmesélése miatt az is alkalmas arra, hogy koncerten szintén teljes élményt adjon. Az igazat megvallva én is nagyon kíváncsian várom, hogy Horváth Csaba mit fog kitalálni, és hogyan működik majd a darab színpadon. Csabával régóta ismerjük egymást, több produkcióját is láttam, 2019-ben, amikor az Armel Fesztiválnál dolgoztam, együttműködtünk első operarendezésének létrejöttében. Most én kerestem meg, ő pedig kapva kapott az alkalmon. Az a fajta totális színház, amelyet ő csinál, éppen erre a két darabra alkalmas.
Muzsikájában Vajda több zenei anyagot idéz ismert zeneszerzőktől. Azt mondja, ezt megpróbálta ugyanúgy működtetni, ahogy Esterházy működteti az idézeteket szövegeiben. Ha az olvasó vagy a hallgató fölismeri, hogy ez egy idézet, akkor nyomban bekapcsolódik mindenféle asszociáció. De az se baj, ha valaki nem ismeri föl ezt. Vannak nagyon nyilvánvaló, és rejtett idézetek, de az allúziók mindig funkcionálisak.
– Ha egy Haydn menüettet veszek át, akkor az éppen a „grófnőnél” tett látogatást idézi föl. A zenében éppen az a nagyszerű, hogy egy szituációt, egy korszakot, egy emberi karaktert pár másodperc alatt meg lehet teremteni vele. A Fuharosokról azt írták valahol, hogy olyan, mint egy miniatürizált romantikus regény, a zeném pedig abban az értelemben hagyományos, ha úgy tetszik romantikus, hogy mindig hangulatokat, érzelmeket, indulatokat próbálok megjeleníteni, és ezzel előremozdítani a történetet. Koncert-opera ide vagy oda, azért zene és valós vagy elképzelt színpadi történések együtt adják a hatást, ezért is várom most izgatottan a színpadi megvalósítást.
A tánc műfajában gyakori, hogy teljesen új darabot építenek a nulláról. Az operaszínpadon többségében régi alkotások kerülnek színre sok-sok színpadi előzménnyel. Ezért is izgalmas egy új mű, amelyet korábban még senki nem rendezett meg. A Fuharosoknak egyetlen énekes szereplője van. Horváth Csaba szerint ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy színpadszerűtlen lenne.
– Én úgy értelmezem, Vajda Gergő éppen azért keresett meg engem, mert társulatommal olyan típusú színházat csinálunk, ahol a fizikumnak, a pusztán emberi testtel való történetmesélésnek komoly jelentősége van. Természetesen nem csak az egy énekesnő lesz a színpadon, hanem a Forte Társulat négy színésze is. A lány visszaemlékezik ártatlansága elvesztésére, s ennek a történetnek van több szereplője: maguk a fuharosok, az erőszaktevők, vagy az anya, de külön szereplőként jelenik meg a kicsi Zsófi is, aki felnőttként visszaemlékezik a történetre. Ezeknek a figuráknak nincs külön, saját énekszólamuk, de a színészek által megjelennek. A teret Kalászi Zoltán és Kiss-Benedek Kristóf tervezték, Benedek Mari pedig jelmezeket is készített. Persze fennáll a veszély, hogy ebből valami illusztratív történet kerekedik ki. Nem az a cél, hogy amit Zsófi elénekel, azt mi pontosan el is játsszuk, hanem, hogy valami párhuzamos síkot teremtsünk, ami igyekszik föltárni ennek a történetben a mélyebb rétegeit.
Horváth Csaba egyszerre épít a szövegre, amely nagyon drámai, és a muzsikára. Azért is találja inspirálónak a feladatot, mert a zene szerinte dramatikusan illeszkedik a szöveghez. Molnár Annát, az énekesnőt időnként bevonják a színpadi játékba, máskor pedig egy kifejezetten távoli, objektív pozíciót kap.
Azt, hogy a mostani előadás az egyetlen lesz-e, avagy a produkciót máshol is játsszák majd, az alkotók még nem tudják.
