Tűnődések 2. – Szabadkőműves az ország élén
Dilemmáink kínjában, avagy embert próbáló kérdések a reggeli zoknik és a nemzetközi glóbusz szférájából. Egy író, olvasó, gondolkodó, és kalkuláló ember tűnődései arról, hová tart századunk, mit vigyünk magunkkal, mit hagyjunk el, és hány cukorral igyuk a reggeli kávét. Filozofikus szemlélődés a kultúra, a gazdaság, a zoknik, a tőzsdék, a kávéscsészék, no és nem utolsósorban a könyvespolcok világából. Eheti téma: Szabadkőműves az ország élén.
„Sógoréknál”, Ausztriában olyan világ van, hogy egy szabadkőműves áll az ország élén. Nyíltan, felvállaltan, elfogadottan. Alexander Van der Bellen-ről van szó, az osztrák szövetségi elnökről. Bár azt hozzá kell tenni, hogy saját elmondása szerint már rég nem tagja a páholynak, csupán néhány évtizeddel korábban volt aktív.
Azon töprengek már egy ideje, hogy nézne ki egy ilyen szituáció Magyarországon most 2021-ben? Vagy mi lenne, ha nem is szabadkőműves, hanem éppen egy nő állna az ország élén? Vagy egy felvállaltan zsidó származású egyén. Egy roma? Esetleg egy mozgáskorlátozott? Félig román származású? Félig kínai, orosz, sváb, tót, szlovák, muszlim, jezsuita, taoista? Esetleg egy ateista, humorista, komponista? Mindegy, a lényeg, hogy mindig legyen nála egy kanál erőspista. A szexuális irányultság témájával pedig már nem is borzolnám a kedves olvasó idegrendszerét.
Viszont ha kicsit jobban elnyújtom a reggeli kávé kortyolgatását, időt adok magamnak és meg-meg kapargatom a történelem korábbi lapjait, akkor bizony mégiscsak találkozhatom szabadkőművessel Magyarország élén. Volt tehát ilyen időszak. Természetesen nem a külső „ruházaton” múlnak a dolgok, fontosabb lenne maga a rátermettség, a hozzáértés, a bölcsesség és a jószándék, azonban valamiért mégis hajlamosak vagyunk erősen befolyásolódni külső tényezőktől. Attól, hogy valaki épp szabadkőműves, vagy zsidó, vagy nő, roma, homo, hetero, sárga, vörös, kék, zöld, lila, szivárvány, barna, fekete, vagy épp fehér. Arról nem is beszélve, hogy megjelenhetnek akár a csíkosak, a kockásak és a pöttyösek is. Az ég irgalmazzon!
A napi hírek és történelemkönyvek után némi irodalom is a kezembe kerül, kíváncsian belelapozok. Olvasom a sorokat, lapozok és lapozok, gondolkodom, tűnődöm, lapozok. Hmm… Gabriel García Márquez írja híres remekművében a hatalomról, és arról a bizonyos pátriárkáról:
„Ama végképp tönkrement vénember láttán bizony nehéz volt hinni, hogy mindössze ennyi maradt volna meg abból a férfiból, akinek olyan mérhetetlen volt a hatalma, hogy egyszer, amikor megkérdezte, hány óra van, azt felelték, ahányat parancsol, tábornok úr, és igazuk volt, mert nemcsak a napszakokat igazította az ügyeihez, de még a pirosbetűs ünnepeket is a saját tervei szerint helyeztette át, hogy búcsúról búcsúra bejárhassa az egész országot a mezítlábas, indián árnnyal, a kiöltözött szenátorokkal és a kosaraikban pihenő, pompás harci kakasokkal, ő maga kiáltotta ki a fogadásokat, fergeteges hahotája megrengette az egész arénát, mert valamennyien kötelességünknek éreztük, hogy vele nevessünk… „
Márquez mester, a kiváló tollú író lemerült a dél-amerikai lélek mélyére, és bizony olyat mutatott meg, amit más földrészeken is érdemes érdeklődéssel figyelni. A pátriárka alkonya című könyve után azonban fordítsuk tekintetünket Dél-Amerikától északnak.
Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau amikor 2015-ben letette hivatali esküjét, egy újságíró megkérdezte tőle, hogy a 30 fős kormányban hogyhogy 15 női miniszter van, mire a válasz csak annyi volt: Mert 2015-öt írunk.
Kínzó dilemmák és kemény kérdések feszegetnek, amikor 2021-ben a reggeli kávét kortyolom, mellé pedig a magyar és a nagyvilág híreit, aztán irodalmát olvasom. Azon morfondírozom, vajon létezik-e közös és kollektív néplélek? És ha igen, akkor az a Kárpát-medencében vajon mit mutat? Különösen annak fényében, hogy 2021-et írunk.
Gabriel García Márquez könyvének megjelenése után, 1976-ban a New York Times hasábjain William Kennedy egy hosszabb írást publikált az íróról, a könyvről, a témáról és a térségről. Azzal zárja sorait, hogy e mesteri regényíró keze alatt nem magyarázat született, hanem összegyűjtése, felhalmozása és bemutatása Dél-Amerika mindenütt jelenlévő, elpusztíthatatlan, legösszetettebb és legszörnyűbb démonjának.
Hmm. Azon tűnődöm, milyen a miénk? Milyen a mi saját, magunkkal hordozott, bennünk és körülöttünk élő elpusztíthatatlan, legösszetettebb és legszörnyűbb démon? Milyen lehet vajon a miénk?
