Az emberiség Jung által felfedezett kollektív tudatának, génekben tárolt és nemzedékek végtelen során át tovább adott közös ős-emlékezetének létezésére talán nem is lehet szilárdabb bizonyíték, mint a Móra Könyvkiadó új mesekötete.
A dr. Zalka Csenge Virág író és mesemondó által gyűjtött, válogatott és a mai gyerekek által is érthető, szerethető nyelvre „átültetett” mesék egyszerre régi ismerőseink és új, még sosem látott barátaink.
Miként lehetséges ez? Hát így!
Ismerős lehet például a királylány története, aki azt állította, hogy úgy szereti az édesapját, mint a sót. Ez ugyebár egy magyar népmese szinte mindenki által ismert motívuma – ebben nincs vita, főleg mióta a 100 Magyar Népmese című rajzfilmsorozatba is bekerült!
Csakhogy létezik a világon, egész pontosan a török mesekincsben egy olyan történet, melyben nem egy királylány, hanem a padisah fia mondja azt, hogy: „úgy szeretlek, édesapám, mint a sótˮ, és maga a történet is alig-alig tér el a magyar népmesétől!
Erre persze még lehetne mondani, hogy a törökök elég sokáig „vendégeskedtek” nálunk, így bőven volt időnk meséket cserélni egymással (amikor épp nem egymást kaszaboltuk, ugyebár). Ma már ugyan ki mondhatná meg, hogy a történet eredetileg magyar, török vagy esetleg valamely egészen más nyelven született-e meg, és adatott, majd alakíttatott át az új, őt befogadó kultúra igényei szerint?
Az viszont már egészen hátborzongató és (irodalmár szemmel nézve gyönyörűséges) felismerés, hogy Andersen Vadhattyúk című meséjének Csehországban, Indiában, Spanyolországban és Mexikóban is létezik egy-egy változata (csak épp ezekben a fivérek nem vadhattyúkká, hanem hollókká, majmokká, oroszlánokká, ökrökké változnak át)!
A kötet szerzője így ír munkájáról:
„Néhány éve elhatároztam, hogy a világ minden országából elolvasok egy-egy népmesegyűjteményt. Ahogy haladtam kontinensről kontinensre, feltűnt, hogy vannak történetek, amelyek szinte mindenhol megtalálhatóak, Óceániától Magyarországig, Dél-Afrikától Szibériáig. Az egyik leggyakrabban előforduló mese pont /…/ az állatok versenyfutása, amit már a nagy Aesopus is megörökített A teknős és a nyúl történetében. Lenyűgöző, hogy hányféle állat fut versenyt egymással a világ különböző pontjain: törpeszarvas és csiga (Malajzia), kaméleon és vaddisznó (Madagaszkár), gém és kolibri (hicsiti indián), szamár és varangy (Jamaica), róka, teknős és kullancs (Kirgizisztán), nandu és varangy (Argentína) – avagy brazil bogár és agut. [a kötetben szereplő mese két versenyzője – B. Gy.]ˮ
Zalka Csenge Virág kötetét olvasni lenyűgöző kaland. Találkozhatunk benne Piroskával és a farkassal, csakhogy a francia változatban a lánykát Blanchette-nek, avagy becenevén Kis Aranyköpenynek hívják, és a története is kissé más, mint ahogy mi ismerjük. Megtudhatjuk azt is, hogy Hamupipőke története Kamerunban sem ismeretlen, csakhogy ott a főszerepet egy fiú alakítja. Hófehérke története már a 19. század előttről ismert volt, libanoni és palesztin édesanyák, nagymamák mesélték azt a gyerkőcöknek, de Hófehérkére ismerünk rá Aranyfában is, aki a Hebridákon gyűjtött skót mesében szerepel.
A varjúherceg című meseválogatás személy szerint engem lenyűgözött! Remek szerkesztői megoldás, hogy minden mese végén rövid magyarázatot, néhol pedig rendkívül érdekes tényeket olvashatunk arról, hogy mikor, hol, kicsoda, milyen körülmények, esetleg kalandok között talált rá az adott mesére, és az miként kapcsolódik az emberiség közös mesekincséhez, vagy – ha úgy tetszik – kollektív, génjeinkben őrzött emlékeihez.
Zalka Csenge Virág új kötete kétségkívül hiánypótló, izgalmas és rendkívül szórakoztató mű. A benne található, egyszerre ismerős és ismeretlen, távoli egzotikus tájak, népek kultúrájával megfűszerezett mesék önmagukban is nagyon szórakoztatóak, ám ráadásként még a mesekutatás mikéntjéről, hogyanjáról, kulisszatitkairól is megtudunk néhány szórakoztató, meghökkentő érdekességet.
Ez a kötet igazán ritka és csodás élmény, köszönet érte szerzőnek, illusztrátornak, szerkesztőnek és kiadónak egyaránt!
