A 19.-20. század rendkívül gazdag és változatos magyar festészete még számos olyan művész életművét rejti, melynek feldolgozásával a hazai művészettörténet egyelőre adós maradt. Ide tartozik – mások mellett – Nagy Zsigmond küzdelmekben és sikerekben gazdag életútja is, aki a maga korában László Fülöp mellett külföldön az egyik legismertebb magyar festőművész volt. Alkotói pályáját sikeres kiállítások, díjak, uralkodói családok és – leginkább külföldi – kritikai elismerések kísérik. Mindeközben nagy utat járt be az akadémikus festészeti irányzattól az impresszionista jellegű és kolorista stílusig. Bár hosszú időt töltött külföldön és számos műve is ott született, de lélekben sohasem szakadt el hazájától és előszeretettel örökítette meg a szülőföld jellegzetes tájait és karaktereit is. Ennek egyik kiemelkedő példája a hatvankét darabból álló Matyó-sorozat.
Az 1909-tól képeit már Gyügyei Nagy Zsigmondként szignáló festő több alkalommal is Párizsban próbált szerencsét, ahol Munkácsy Mihály is felfigyelt tehetségére. Pénzbeli támogatást és műtermét is felajánlotta számára, ezt azonban az öntudatos ifjú művész nem fogadta el, mert ő a maga erejéből akart boldogulni. 1911-től állandó lakhelyéül Párizst választotta, de két év múlva néhány hónapra visszatért Magyarországra, hogy Mezőkövesden készüljön párizsi kiállítására.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért éppen Mezőkövesden? Erre a kérdésre hiteles válasszal nem szolgálhatunk, de az nem zárható ki, hogy az 1896. évi Millenniumi kiállítás keretében a Városligetben, Magyarország különböző településeinek bemutatkozó sorában találkozhatott a festő Mezőkövesddel, valamint az Andrássy úton vonuló matyó lakodalmas menetnek is szemtanúja lehetett. Elképzelhető, hogy a matyók gazdag szín- és formavilága már ekkor magával ragadta. Mindenesetre Mezőkövesden csoda történt, a festő kilépett a műterem sötét falai közül. Festékpalettája, mintha megérezte volna a föld simogató kezét, csodálatosan élénk színeket varázsolt a vászonra, az addigi szürke és áttetsző színek szégyenkezve szorultak háttérbe. Igyekezett elfelejteni mindazt, amire addig tanították, a színeket élénkebbé, elevenebbé tette és új látásmódot is talált. Mezőkövesden néhány hónapot töltött, ahol rabul ejtette őt a matyók színgazdag világa. Elvegyült közöttük, figyelte a templomból kiáradó népet, az emberek mindennapjait, és rendíthetetlen lelkesedéssel festette meg őket. Vásznain szalmahordó asszonyok, hímzőnők, fiatal párok, csárdában mulatozó férfiak, a falu bolondja, vízhordó asszonyok és anyák gyermekeikkel elevenednek meg. Itt és így született a Georges Petit Galéria kiállítási anyaga, ez a különleges „műegyüttes”, amely megalapozta a festő nemzetközi sikereit.
A festés mellett ara is jutott energiája, hogy bekapcsolódjon abba a mozgalomba, amelynek célja egy mezőkövesdi művésztelep létrehozása volt, amelyet a helyi népművészet nagyfokú fellendülése tett szükségessé. Ez a kérdés már korábban felmerült a település vezetése részéről, de Nagy Zsigmond hosszabb ott tartózkodása okán újra napirendre került. A párizsi kiállításról a magyarországi sajtó is hírt adott, a Pesti Hírlap például szokatlanul merész kísérletnek nevezte a három teremben megrendezett tárlatot, amely a mezőkövesdiek életét tárta a párizsi közönség elé. A francia kritikák a témaválasztás eredetiségét, a szín- és ecsetkezelés szakszerűségét és a színek csillogását emelték ki, ami Nagy Zsigmond festészetének későbbi spanyol-, illetve dél-amerikai időszakában is meghatározó volt. Fontos megemlítenünk, hogy a kiállításra a nagy francia tavaszi tárlatokkal egyidőben került sor, ennek ellenére még egy olyan neves író, mint Apollinaire is érdemesnek tartotta nem csupán arra, hogy megtekintse, de cikket is írjon róla a Paris-Journal hasábjain. Ő a kiállítás különlegességét abban látta, hogy a művész egy külföldön kevéssé ismert magyar népcsoport szokásait, viseletét mutatta be. Nagy festésmódját kicsit erőteljesnek, de igen karakterisztikusnak találta.
A tárlat a spanyol művészettörténészek érdeklődését is felkeltette, szerintük a képek híven tükrözik vissza Magyarország fényét és lelkét, a tájakat és az alakokat, melyeket Nagy Zsigmond erőteljesen és rendkívüli tehetséggel volt képes visszaadni. A kiállított művek teljes listáját és a kiállítás katalógusát nem ismerjük és sajnálatos tény, hogy ezek a festmények szétszóródtak a nagyvilágban, lappanganak vagy megsemmisültek A matyó sorozat együtt csak Párizsban, majd egy része később Spanyolországban volt látható, Magyarországon csupán a egy-egy darabja szerepelt későbbi kiállításokon. A sikeres tárlatot követően a világháború kitörése miatt a festőnek mindenét hátrahagyva menekülnie kellett Párizsból. A következő állomás Spanyolország volt, de az már egy másik történet…
Akkor mégis, honnan ismerjük ezeket az alkotásokat? Hálával tartozunk mindenekelőtt a spanyol művészettörténészeknek, mert a neves művészeti folyóiratokban publikált beszámolóik, a festőről szóló kisebb monográfiáik gazdagon illusztráltak a matyó képek reprodukcióival, még ha többségében csak fekete-fehér változatban is.
Egy-egy alkotás időnként felbukkan a műkereskedelemben is és így azokat kiállítási katalógusokból ismerhetjük. Ez a magyarázata annak, hogy a magyar művészettörténet nem is tartja számon ezt a „műegyüttest”. Szerencsére a sorozat egy szép darabját, a Szénagyűjtők címűt a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.
(A szerző Gyügyei Nagy Zsigmond monográfusa, több mint tíz éve kutatja a festőművész életét és munkásságát. Célja a méltatlanul elfeledett művész életművének megismertetése a képzőművészet iránt érdeklődőkkel. Annak érdekében, hogy minél több alkotása ismert és bemutatható legyen, a Facebookon egy oldalt indított Gyügyei Nagy Zsigmond – keressük a képeit címmel.
A művészről és a szerzőről további információkat lehet olvasni, hallgatni:
https://www.kulter.hu/?s=Gy%C3%BCgyei+Nagy+Zsigmond
Szerző: Ónodi Irén
