Az elnök tudta, melyik paprikától lesz sikerünk a lányoknál

Denktas elnök tanácsa

1991 nyarán meghívást kapott csapatunk az észak-ciprusi kosárlabda szövetségtől, hogy vegyünk részt egy kosárlabda tornán. A torna nem tűnt rossznak a bajnokság utáni levezetésre, így rövid hezitálás után elígérkeztünk.

A mi dolgunk annyi volt, hogy jussunk el Isztambulba, azután már a vendéglátók kezében leszünk. Az indulás előtt kapott tájékoztatók alapján már láttuk, hogy nem választottunk rosszul, mert a program csodálatosnak tűnt szakmailag és élménynek is. Nézzük a történéseket!

Először, mivel busszal indultunk el Paksról, át kellett jutnunk a harcban álló Jugoszlávián, de ez nem okozott gondot, a kutya sem törődött velünk. Isztambulba érkezve kiderült, hogy csapatunk a híres török sörgyár, az EFES PILSEN kosárlabda csapatának (azóta többszörös Európa-kupadöntős) vendége lesz három napig, és majd csak ezután megyünk tovább velük. A városnézéseken kívül játszottunk edzőmérkőzést vendéglátónkkal és a kellemes napok után vártuk a továbbindulást Ciprusra.

Közben megtudtuk, hogy Ciprusnak ez a török fele nem széles körben elfogadott, mint turistalátványosság, és néhány ország embargó alatt is tartja őket. Máshonnan nem nagyon volt hivatalos járat és nagyon nehezen volt elérhető az ország, így egy londoni éjszakai járattal tudtunk utazni. A török-görög viszály miatt gépünk teljes sötétségben indult Ercanba, a sziget török oldalának repülőterére. Éjfél után érkeztünk meg, továbbra is koromsötétben, és azonnal mentünk a szállásunkra. A sötétben azt azért láttuk, hogy egy szép szálloda, ahová érkeztünk, de a környékből semmit sem láttunk.

Az éjszakai vacsora alatt arról beszélgettünk, hogy nem tudjuk, milyen messze lehet innen a tenger, de az éjszaka is 35 fokos melegben eldöntöttük, bármi van, oda elmegyünk, akár taxival is. Néhány óra alvás után verőfény ébresztett bennünket, és máris tudtuk, szükségtelen a magánszervezés tenger ügyben, mert a szálloda teraszán kipillantva elébünk tárult a Földközi tenger felhő és szélmentes csodája. A víz ötven méterre volt a szállodától. Erre éjjel nem számítottunk. A nagy melegben egy edzésen frissítettük fel magunkat, majd belevetettük magunkat a 26-28 fokos tengerbe, azt hívén, hogy ez majd lehűt bennünket. Ezek azonban mindig csak másodpercekig voltak hatásosak. Azt azért meg kell említeni, hogy a büfé előtt a tengerben kiöregedett Singer varrógépekből átalakított asztalok körül ülve ittuk a sört és az üdítőket a német és holland turistákkal együtt.

A program elindult, és innen már csak a városnézésekhez, fürdőzésekhez, fogadásokhoz és természetesen a mérkőzésekhez kellett alkalmazkodnunk. A versenyek megkezdésénél nagy meglepetés ért bennünket, mert a tornát az Észak-Ciprusi Török Köztársaság elnöke nyitotta meg. Ez azért is érdekes, mert ennek előzményeként a Sportcsarnok előtt megállt egy, nem a legújabb, fekete Mercedes, amiből kiszállt egy alacsony, pocakos sofőr, aki bejött a lelátóra, leült a csapatok vezetőinek kijelölt szektorba, és nézte a mérkőzést. Az első mérkőzés után lesétált a mikrofonhoz, köszöntötte a megjelenteket, majd megnyitotta a versenyt. Ekkor tudtuk meg, hogy ő Rauf Denktas a Köztársaság alapítója és első elnöke.

A továbbiakban többször találkoztunk vele a mérkőzéseken, fogadásokon, ahol egy barátságos, irántunk is érdeklődő, az általunk ismert politikusokhoz képest semmilyen allűröket nem mutató polgár benyomását keltette. Nálam idősebb lévén még a tapasztalataiból is megosztott velem néhány dolgot. Az egyik fogadáson véletlenül az ültetési rendben mellé keveredtem. A vacsora közben felhívta a figyelmemet az egyik (macskapöcse) zöldpaprikára, mondván, hogy azt egyem, mert azzal nagy sikerem lesz a lányoknál, és ezt finom taglejtésekkel is alátámasztotta, hozzátéve, hogy amellett a gyomornak is jót tesz. Azt is kitárgyaltuk, hogy ebben a melegben ő biztos, hogy nem rohangálna annyit, mint a játékosok.

Természetesen az eseményeken továbbra is megjelent, élvezte a mérkőzéseket, bezárta a tornát, majd a búcsúvacsorán gratulált a csapatok által ruhástól a medencébe dobált edzőknek, hogy milyen jó, hogy tudnak úszni, és hogy nem lett bajuk a vidámságból. Az egész ott tartózkodásunk alatt egyszer sem láttunk testőrt, vagy biztonsági embert, aki vigyázott volna rá. Persze lehet, hogy volt, csak mi nem vettük észre.

Azóta is emlegetjük, hogy milyen nagyszerű dolog volt egy ilyen laza, komoly protokoll nélküli kiváló vendéglátást átélni.

Írta: Juhász Sándor, a kosaras golfos