„Kulturális menekülttáborba”, természetközeli tudattágítóba csöppent az Önök tudósítója – aki két év után először jelentkezik szubjektív nemteljességi fesztiválhíradóval. Július közepe táján a fő csapás, a film- és a zenei műhelyek mellett ács-, fotó-, hastánc-, természetmegismerő- és más kisebb speciális műhelyekkel várta lakóit a Mediawave somogyfajszi Lassú víznek címkézett nyári alkotótábora.
Mostanára látjuk, hogy az egykor Győrben 9 napos, monstre összművészeti programkínálattal jelentkező Mediawave szervezői és résztvevői örökre szakítottak a fesztiválosdival. Még erősen fesztiválszerűen működtek, amikor átkeresztelték magukat Együttlétre, ám a tavalyra meghirdetett 30. évfordulót az idén a 31-dikkel összevonva ünneplő „szellemi menekülttábor” lakóinak és kitalálóinak hozzáállását a honlapjukon olvasható „ideológiai sorvezető” foglalja össze legpontosabban.
„A Mediawave szervezői megértették az alattomos vírus terhelte jelen szavát és nem az egykori, megszokott életünk visszaadásának hamis képzetével szeretnék maguk közé csábítani 30 év alatt kiépített művészeti közösségük tagjait.”
Sokkal inkább a rendszerváltás idején induló (1991), ma már – túlzás nélkül – legendásnak mondható kulturális szervezkedésük egyik fő erényét, a formákkal és színterekkel való bátor kísérletezést állították a többször elhalasztott, jubileumi együttlétük központjába.
A Mediawave 30 éves nemzetközi filmversenye „felülről nézve” egy világvégi kistelepülés kastélyában és környezetében valósult meg. A helyszínt adó Kund-kastély és a körülötte elterülő 100 hektáros környezetvédelmi terület, a Kis-Balatonon túlnyúló mocsárvilág érintetlensége, a madárparadicsom, Matula bácsi világa megoldást, de legalábbis erőteljes figyelmeztetést kínál az új utak keresői számára.
A filmes „Cinema Paradiso” alcím is erre a koncepcióra utal, ugyanakkor azt a filmes korszakot és filmművészeti szemléletváltás jellemezte, amire ma is nagy szükség lenne a halódó klasszikus közvetítési mód, a mozi tekintetében. Erre tett kísérletet a „Fényírók fesztiváljá”-nak is nevezett filmes esemény, A rendezvény nyitófilmje, a Szőke András és Badár Sándor által jegyzett „Delelő obsitos és a fekete bárány” premiervetítése, Szőke András felvezetésével is ezt mintázta. az új közvetítési utak kereséséhez. Azon túl, hogy legendás párosunk, Badár meg Szőke Bandi hosszú évek után ismét filmet készített, abban is különleges, hogy ezt a filmet nem adják mozikba és a televízióknak, hanem kizárólag a szerzők személyes jelenlétében és részvételével, beszélgetéssel vegyítve került itt is és a jövőben is közönség elé.
A másik jól kitaposott mediawaves csapás, az improvizatív zene – ami nem azonosítandó a jazz-zel –is természeti helyszínekre, nem színpadi körülmények közt való bemutatás tisztására vezet. Az ősi kriptában, fakocsmában vagy óriás tölgy alatt olyan előadókat láttuk, mint a Grencsó Kollektíva, Geröly Tamás 2×2 néha 5 dupla bandája, a marokkói gyökerű Tariqa Said Tichiti, Ajtai Péter Qiyan bandája, valamint Kovács Öcsi és Móser Ádám szóló produkciói. Még a legnagyobb érdeklődést kiváltó koncerteken is alig tapsoltunk 100-nál többen. Grencsóékat két tucatnyian hallgatták direktben – de remélem, ez nem téveszti meg zenészeinket és a szervezőket, hiszen a lasú vizesek jó része késő délután a táborélet kétkezi ügyeit intézte – mi is hallótávolon belül hámoztuk a krumplit, szeltük a zöldséget Stanislaw Lazarus, a Duna-kanyari curry-s, zöldbabos üstönyéhez.
Szerencsére ott ültünk a hátsó sorban, majd sétálgattunk a székek mögött, hogy több szögből is halljuk Dudu és Boti duóját, akik a tábor leihletettebb pillanatait hozták ránk. A hegedű- és villanyzongora-futamok kézen fogva vezettek bennünket egy csodálatos ligeterdő tisztására, ahol tündérek és faunok társaságában játszadoztunk és futkároztunk. Jegyezzük meg jól a nevüket, Horváth Dániel és Őri Kiss Botond voltak a mesés kerekerdő-túránk vezetői. Hallani fogunk még róluk.
Az etno és folk vonalat az esti koncertek mellett zenei műhelyek sora szegélyezte. Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák kéttucatnyi zenészt dolgoztatott meg, istállójukban a Góbé, a Resti Kornél, a Napfonat, és még jó néhány zenekar tagjaival. Fajkusz Attila és Kovács Ferenc „Öcsi” vezetésével zajlottak a folkműhelyek, a moldvai és csángó vonalat Kerényi Róbert és barátai, valamint a Mitiszika zenekar képviselte.
Így utólag végiggondolva olyan érzésünk van, hogy kívülről nézve mintha egy anti-fogyókúra-táborban lettünk volna: A reggelek közösségi reggelivel indultak, a nagyjából tíz tucatnyi résztvevőt kancsóban teák, házikolbászok és szalámik szeletelt hadai, friss kenyér, zöldségek és sajtok és vegán kencék is várták. A majdnem svéd asztalokra a korán kelő táborlakók szelték és halmozták tálakra a hozzá valókat. Az Önök tudósítója az egyik nap főtt tojásokat rakott ki, aztán a sikert meglovagolva másnap 40 tojást főztünk és töltöttünk meg sajttal, tejföllel és fűszerekkel, megkezelt saját sárgájukkal, olajbogyóval megkoronázva. A reggelit egy közös egyeztetés követte, ahol a napi szakmai műhelyek menetrendje alakult, különös tekintettel a vacsorák üstbéli megfőzetelének felelőseire, az alapanyagok és főzési technikák egyeztetésére – miközben a kastélykonyhán már javában főzték az ebédet. Talán a táborban jelen lévő mindenféle korú gyerekre és kisebb nagyobb kamaszra tekintettel a délutánok is erős gasztro-jelleggel futottak: kétszer volt palacsintázó műhely, a vegánok nemcsak sajátra, hanem kóstolásra is sütöttek-főztek, és volt egy tejberizses akció is. Este legalább hat-hét bográcsban készültek az étkek, mi Kovács Öcsi hallevesét dicsértük, ami ha nem ebben a közegben tálalják, nagyon trendi is lehetne, hiszen igazi kézműves fogás volt abban az értelemben is, hogy az alapanyag halait előző nap kézzel fogták a kiskamaszok Kovács öcsi népzenész, kultúrszakács és polihisztor vezényletével.
Ha természetismeret túrán vagy, és szeretsz mezítláb gyalogolni, akkor vedd fel a szandált, mielőtt az olajfás mögé mégy pisilni! Erre a maguk riporterét a talpába másfél centire mélyedt olajtüske tanította meg, külön köszönet a tüskevég eltávolító kisműtétért Kollár Titinek, Tóth Zsófinak és Papp Attilának! Boldog Gusztáv túravezető felelősségét viszont nem lehet megkerülni: kérjük, hogy legközelebb csakis zárt alakzatban, annak elhagyását a leghatározottan tiltva vezessen bennünket természet megismerni! Oké, nyilván maguk is érzik, hogy itt az irónia nevű szövegelőállítási technikát alkalmaztuk: a mediawave-s tábor ebben is hozza a Kis-Balaton szellemét, Matula bácsi pedagógiai módszerét, miszerint egyszer elmondják a receptet, aztán úgy sütöl-főzöl, ahogy neked tetszik, mindent szabad, de ha megégeted magad, az te bajod. De vehetjük ezt szerencsének is, mert inkább ma egy kis égési seb, mint hogy holnap leégjen az egész konyha.
Ha kíváncsivá tettük Önöket, és van kedvük, látogassanak el a Mediawave weboldalára, ahová a következő napokban újabb és újabb fényképes és mozgóképes beszámolók kerülnek fel a táborban történtekről: koncertvideók, műhely ismertetők, ráadásul ennél a szöveges beszámolónál jóval színesebb tartalmakra számíthatnak. Különösen ajánljuk Hartyándi Jenő libaőrző projektjét, ahol az önmagát pár éve nyugalmazott fesztiváligazgató egy-egy kultúracsinálót, előadót vagy művészt hívott beszélgetésre. A libapásztor inasok szubjektíven, ám szakmai igényt is szem előtt tartva reagálnak a fő libapásztor kulturális és közösségi felvetéseire, amik nem csak a Mediawave-re és törekvéseire való reflektálásban merültek ki, hanem például Kutyahúst rizsával munkacím alatt a kínai kultúrára, pontosabban annak az európai sztereotípiáira – taglalására és tagadására helyezték a hangsúlyt.
A beszámoló fotóit a Kultúrkubikos készítette.
