Régóta úgy gondolják, hogy az endometriózis – egy világszerte minden tizedik nőt érintő krónikus gyulladásos betegség – kezelésének legjobb módja a laparoszkópos műtét, amelynek során eltávolítják a sérült szöveteket a szervezetből. Brit szakértők szerint azonban nem biztos, hogy a műtét elég hatékony a tünetek enyhítésében, sőt, egyes betegek állapotán ronthat is.
„Azt tapasztaljuk, hogy a betegek állapota nem mindig javul a műtéttől és azok, akiknek mégis segít, gyakran csak nagyon rövid ideig érzik jobban magukat”
– mondta el Andrew Horne, az Edinburgh-i Egyetem MRC Reproduktív Egészségügyi Központjának professzora a The Guardian brit napilapnak. Az endometriózis tágabb értelemben egy olyan betegség, amikor a méhet bélelő szövethez hasonló szövet – az úgynevezett endometriális szövet – a test más részein növekszik. Korábban úgy vélték, hogy ez egy kizárólag a kismedencét érintő betegség, de ma már tudják, hogy a test minden szervében előfordulhat. Horne szerint az endometriózist valójában egyértelműen három különálló betegségfélére kell elkülöníteni: a felszínes peritoneális endometriózisra, a cisztás petefészek-endometriózisra (vagy endometriómára) és a mélyen infiltráló endometriózisra.
Mint a professzor elmondta, egészen a közelmúltig az orvosok az endometriózis minden esetét azonos megközelítéssel kezelték, ami általában műtéttel járt. A bizonyítékok azonban ma már azt mutatják, hogy a legoptimálisabb kezelés nagyban függ attól, hogy a beteg a háromféle betegség közül melyikben szenved és hogy milyen típusú endometriumszerű szövetet találnak. Amikor a betegség miatt a petefészkekben ciszták alakulnak ki, amelyek súlyos fájdalmat és gyulladást okozhatnak, a betegek valószínűleg jelentős enyhülést tapasztalnak e ciszták eltávolításával, ezért a műtét gyakran szükséges része a kezelési folyamatnak.
Az endometriózisban szenvedők 80 százalékának azonban felszínes peritoneális megbetegedése van, és ezeknél a betegeknél kevésbé valószínű, hogy maga a hibás szövet okozza a páciens fájdalmainak és tüneteinek többségét, inkább az a mód, ahogyan a beteg szövet kölcsönhatásba lép a kismedencei idegekkel. Ezekben az esetekben a műtét valójában ronthat a helyzeten. A fájdalom messze a leggyakoribb és legsúlyosabb tünete az endometriózisnak. Egy 2021-es tanulmány szerint az endometriózisban szenvedő nők 59 százaléka számolt be arról, hogy több mint öt éve kismedencei fájdalmat érez.
Egy 2020-as tanulmány szerint a betegek 39,9 százaléka tapasztalt olyan erős fájdalmat, hogy sürgősségi osztályon kellett jelentkeznie.
„Az endometriózisban sokféle mechanizmus okozhat fájdalmat, és a különböző fájdalomtípusok különböző típusú kezelésre reagálnak”
– hangsúlyozta Katy Vincent, az Oxfordi Egyetem Nuffield Női és Reproduktív Egészségügyi Tanszékének vezető fájdalomkutatója és docense.
„A műtét nagyon fontos eszköz az endometriózis kezelésében, de jobban meg kell értenünk, hogy mikor és hogyan kell alkalmazni egy személyre szabottabb kezelési terv részeként”
A kutatások egyre inkább azt mutatják, hogy az endometriózisban szenvedők zöme nagyfokú neuropátiás fájdalmat, azaz sérült idegvégződésekből eredő fájdalmat tapasztal. Az oxfordi kutatók szerint az endometriózisos betegeknél valószínűleg háromféleképpen alakulhat ki az idegfájdalom. Az első az, hogy a betegség elváltozásait körülvevő idegek túlérzékennyé válnak. A második, hogy egyes elváltozások fizikailag összenyomják az idegeket, és így fájdalmat okoznak. A harmadik pedig az, hogy az idegek károsodhatnak az endometriózissal kapcsolatos műtétek során. Az endometriózis kezelésére fájdalomcsillapítók, nem szteroid fájdalomcsillapítók, hormonkezelések és GnRH-injekciók egyaránt alkalmazhatók.
Vincent szerint azoknál a betegeknél, akiknek a tüneteit elsősorban neuropátiás fájdalom okozza, kevesebb haszna lehet a műtétnek, sőt, a műtétet követően még nagyobb fájdalmat tapasztalhatnak. Egy másik típusú fájdalom, amelyet az endometriózisos betegek átélnek, a központi idegrendszerrel kapcsolatos: az agy hosszabb ideig enyhülés nélkül tapasztalja a fájdalmat, majd alkalmazkodik ahhoz, hogy súlyos fájdalomjeleket küldjön, még akkor is, ha a szövetkárosodás nem súlyos – magyarázta Lydia Coxon, a Nuffield Női és Reproduktív Egészségügyi Tanszék kutatója. A kutatók már az elmúlt évtizedben tudtak az endometriózis három altípusáról, de megkülönböztetésük csak az elmúlt öt évben vált széles körben elfogadottá és jól kutatottá. Horne szerint csak laparoszkópos műtéttel lehet megállapítani, hogy egy betegnek melyik altípusa van. A diagnosztikai laparoszkópiák elemzése azt mutatja, hogy a betegek mintegy 80 százaléka felszínes endometriózisban szenved.
Ezeknek a betegeknek a nem műtéti szűrése sokkal jobb lenne annak meghatározásához, hogy milyen kezelést alkalmazzanak. Az endometriózis szakértői Horne szerint már azon dolgoznak, hogy az olyan képalkotó eszközök, mint az ultrahang és a mágneses rezonanciás képalkotás, vagyis az MRI, az elkövetkező években alkalmas legyenek a betegség felismerésére.
