„Azt akarjuk megtudni, hogy miből épül fel a világunk. Ehhez minél távolabbra akarunk menni mindennapi tapasztalatainktól, az itt uralkodó szabályokat akarjuk leírni.”
Európai körútja részeként érkezett Magyarországra Roy J. Glauber Nobel-díjas fizikus, a Harvard egyetem professzora, a II. világháborús Manhattan-program egyik utolsó életben lévő résztvevője, aki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt egyebek mellett a magyar kutatókkal folytatott együttműködéséről a részecskefizika területén.
Az 1925-ben született tudós a 2005. év egyik fizikai Nobel-díjasa volt, a kitüntetést a fotonok viselkedésének kvantumelméleti leírásában elért eredményeiért kapta. Glauber professzort Csörgő Tamás részecskefizikus hívta meg, aki az amerikai PHENIX és a genfi TOTEM kísérletek magyar csoportjainak tudományos vezetőjeként együttműködik a neves tudóssal.
Roy J. Glauber – aki meglátogatta a Berze Természettudományos Önképzőkör nyári táborát is a Heves megyei Viszneken – felidézte, hogy 12 évesen hasonló önképzőköri diákként kezdte építeni első távcsövét, amelyen egy évet dolgozott, és amely az első lépéseket jelentette számára az optika tudománya, majd a kvantumoptika felé.
A tudós kapcsolata a Harvard egyetemmel 1941-ben kezdődött, amikor ösztöndíjasként bekerült hallgatói közé. Mint felidézte, olyan gyorsan haladt tanulmányaival, hogy 1943 végén már Los Alamosban tevékenykedhetett, ahol mindössze 18 évesen, az egyik legfiatalabb kutatóként több magyarral is együtt dolgozott az atomprogramon.
Glauber professzor a fény elméletének kvantumfizikai alapjaival, kvantumoptikával foglalkozva olyan módszert dolgozott ki, amely segítségével érthetővé, jellemezhetővé és mérhetővé is vált a csillagok és izzólámpák, valamint a lézerek fénye közötti különbség. Megállapította, hogy az izzólámpák és a csillagok által kibocsátott fény rendezetlennek, zajosnak tekinthető, míg a lézerek fénye a lehető legnagyobb rendezettséget, vagyis koherenciát mutatja.
Optikai modellje sikerrel alkalmazható a nagyenergiás részecske- és magfizikai reakciók leírására is, ezért Roy J. Glauber hozzájárulása jelentős a brookhaveni Relativisztikus Nehézion Ütköztető (RHIC) PHENIX kísérletének és a CERN Nagy Hadronütköztetője (LHC) TOTEM kísérletének eredményeihez is. Az előbbiben megfigyelt nehézion-ütközésekben olyan tűzgömb keletkezik, amely a korai világegyetem másának tekinthető az Ősrobbanás utáni mikromásodpercekből.
2010-ben derült ki, hogy ez a tűzgömb legalább 4-5 terakelvin hőmérsékletű, vagyis az ember által valaha előállított legforróbb anyag. 2012 nyarán aztán az eredmény mint az ember által előállított és dokumentáltan azonosított legmagasabb hőmérséklet került be a Guinness-rekordok közé. „Azt akarjuk megtudni, hogy miből épül fel a világunk. Ehhez minél távolabbra akarunk menni mindennapi tapasztalatainktól, az itt uralkodó szabályokat akarjuk leírni” – magyarázta az extrém nagy energiájú, magas hőmérsékletű mérések hátterét a professzor.
„A tudósoknak sokszor jó humoruk van” – indokolta Glauber, hogy miként kezdett „sepregetni” a Harvardon évente megrendezett ünnepségen, amelyen az értelmetlennek tűnő kutatásokért járó IgNobel-díjakat osztják ki. „Marc Abrahams (a szervező) megkérdezte, vállalnám-e hogy a papírrepülőket, melyeket a hallgatók a színpadra hajítanak, elsöpröm?” – idézte fel az MTI kérésére. „Azt mondtam, ha valódi boszorkányseprűt kapok, akkor igen. Ő pedig elkészítette. Aztán többször sepertem az ünnepségen egészen addig, amíg 2005-ben az a megtiszteltetés ért, hogy a saját Nobel-díjam átadásán vettem részt helyette” – tette hozzá a tudós.
Forrás: MTI, fotó: Kovács Tamás
{jcomments on}
