Életének 72-ik évében június 17-én, csütörtökön elhunyt Fehér M. István Széchenyi-díjas filozófus, filozófiatörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófiai Intézetének professor emeritusa.
Fehér M. Istvánt az akadémia saját halottjának tekinti, temetéséről később gondoskodnak – közölte az MTA.
A közlemény szerint Fehér M. István szűkebb szakterülete a 19-20. századi filozófia története, az életfilozófiai és fenomenológiai-hermeneutikai áramlatok, Heidegger és Gadamer életműve. Több úttörő tanulmányt tett közzé a hermeneutika és a filológia, a hermeneutika és a teológia, illetve Heidegger és a teológia kapcsolatáról, hosszabb tanulmányban vizsgálta a hermeneutika és a humanizmus viszonyát.
Hosszabb kutatásokat folytatott Olaszországban, Németországban és az USA-ban. Előmozdítója és szervezője volt több rangos, Budapesten rendezett nemzetközi konferenciának. Tagja volt több nemzetközi filozófiai folyóirat szerkesztőbizottságának, illetve nemzetközi tudományos társaság vezetőségének.
Munkáit hosszabb idő óta a nemzetközi Gadamer-, Heidegger- és hermeneutikai irodalom mértékadó hozzájárulásaiként tartják számon.
Fehér M. István Budapesten született 1950-ben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar angol-olasz szakán szerzett diplomát 1974-ben, majd filozófia szakon 1977-ben.
Pályáját az ELTE Filozófiatörténeti Tanszékén kezdte. 1979-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját. 1981-ben lett adjunktus, 1987-ben egyetemi docens, 1990-ben tanszékvezetővé, majd 1992-ben egyetemi tanárrá nevezték ki.
Az MTA-nak 2007-ben levelező, 2013-ban rendes tagjává választották. Széchenyi-díjat 2013-ban vehette át.
