RUBENsremBRANDT
Múlt hét végén nyílt és május közepéig látogatható Milorad Krstić RUBENsremBRANDT című tárlata a Suttgarti Magyar Intézetben. Láthatóak a legújabb festményei, grafikái, a Tatto című művészfilmje, a Das Anatomische Teather album, és néhány részlet a Ruben Brandt, a gyűjtőből is.
Milorad Krstić szabadon szörföl a művészeti referenciák között. Úgy sorakoztat fel jelentős művészeket és műalkotásokat, varrja át őket filmes, festészeti és építészeti utalásokkal, hogy elmosódnak a műfaji határok. Az eredmény egy univerzális művészi önarckép, egy eddig ismeretlen portrétípus, amely leginkább a művészeti manifesztumokkal rokonítható. A művek egy része már bemutatásra került Berlini CHB-ben tavaly júniusban. A mostani tárlaton azonban több új festmény és grafikai is bemutatásra kerül. A kiállítás szervezője Dán Bernadette, a suttgarti intézet munkatársa.
Műfajokba nehezen besorolható új munkáival Milorad Krstić a művészeti hommage különleges formáját teremti meg. Festményeihez hasonlóan filmjeiben is tetten érhető a kevert technikák, rejtett utalásrendszerek, különböző motívumváltozatok használata. My Baby Left Me című animációs rövidfilmjét az 1995-ös Berlinálén Ezüst Medvével, az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a legjobb első filmnek járó díjjal jutalmazták. Egészestés animációs filmje, a Ruben Brandt, a gyűjtő a 2018-as Locarnói Filmfesztiválon került bemutatásra, melyet számos nemzetközi fesztiválvetítés és rangos elismerés követett. A film rajta volt a 2019-es Oscar-díj esélyesek, szűkített, 25-ös listáján is.
Milorad Krstić filmhősének nevét Rembrandt és Rubens nevének összevonásából hozta létre. A művész gyakorta él a sűrítés és az átdolgozás művészeti eszközeivel. Milorad Krstić mintegy 40 éve épülő oeuvrejében kitüntetett szerepet kapnak az arcokat helyettesítő maszkok, vagy a maszkból kinövő arcok, illetve a „test-arc kombinációk” gépekkel, állatokkal, építményekkel vagy más műalkotásokkal. Krstić „X-Men lényei” nemegyszer ismert művészek, tudósok, politikusok portréi, amelyeket Krstić előszeretettel nevezi „önarcképnek”, például valakivel (Önarckép Matisse modelljével) vagy például valaki nyomán (Önarckép Da Vinci nyomán). A képek nézői „művészet-portréknak” is tekinthetik ezeket a képeket, sőt Krstić művészetről vallott manifesztumának.
A portré ereje paradox módon abból fakad, hogy a megjelenített személy valójában soha nincs jelen. Az önmegismerés, azaz önmagunk felkutatása az emlékek, azaz képek, történetek, benyomások, gondolatok, hitek, vélekedések, tudások, törekvések, sejtések szinte végtelenített feldolgozásaként elképzelt folyamat lehetséges végeredménye. Ennek az önkutatásnak azonban szinte soha nincs vége. Az önportré így elhajlik az időben, elszakad a pillanattól, filmszerűvé válik, mert az arc (önmagunk ikonja) eközben átváltozik.
A művészettörténetből számtalan példa bizonyítja Albrecht Dürertől Caravaggion és Rembrandton át és David Hockney-ig vagy Cindy Shermanig, hogy az önportré önmagában is egy „művészeti dzsungel”. Egyrészt az egyéni stílusjegyek névjegye, másrészt a társadalomról és az aktuális emberi tudásról kifejtett kritika. Harmadrészt valamely játékos és ironikus „keret-tartalom”, amelybe a művész vallomása ugyanúgy beletartozik, mint az ars poeticája, azaz a művészetről vallott elképzelései és jóslatai. Az avantgarde abban a reményben, hogy felszínre emelheti (és ezzel a gesztussal „kinyerheti” és „megmentheti”) a „valódi művészetet”, és vele a művész önazonosságát az ilyen-olyan művészet-romokból, még sűrűbbé szőtte az önarckép „hálóját”. Létrehozta az önarckép új és tömény típusát, a manifesztumot, amely egyben hasonlatos ahhoz az úthoz, és az úton szerzett tapasztalatokhoz, amely során az emberi individuum megalkotja „önképét”.
A nagy sikerű film után, Krstić tovább folytatta művészeti archeológiáját. Vásznain felbukkan Bronzino a manierizmusból, Da Vinci a reneszánszból, Peter Blake a pop-artból, Matisse az impresszionizmusból, Malevics az avantgarde-ból, vagy épp Sztálin a politikából. A kettős portrék egyrészt a konkrét személyekhez és az általuk teremtett világok „áthallásaihoz”, másrészt a konkrét krstić-i átdolgozásokhoz vezetnek: mivé lesz Matisse, Da Vinci vagy épp Sztálin Krstić nyomán. „Kettő az egyben” alapú tematikák valójában „minden az egyben” tematikákra és kutatóárkokra futnak ki. Mintha gigantikus művészkártyákat tartanánk a kezünkben, azonban ezeken a kártyákon nem egy, nem is kettő, hanem szinte végtelen számú műt azonosíthatunk, vagy ismerhetünk fel. Ki-ki elindulhat a maga által felfedezett festészeti vagy épp pszichológiai átjárókon keresztül a „jelentés alvilágába”. Egy rejtett alagút-labirintusba nyerünk bebocsátást Krstić „portré-kártyáival”: Da Vinci mechanikai fészerén keresztül Malevicshez jutunk, a szupremantistákon át a dadáig vagy épp Moholy-Nagy Lászlóig. Egy másik lapjárás és az azzal nyitódó jogosultságok már Duchamphoz vezetnek, majd Warholnál időzhetünk, vagy épp Krstićnél, aki a művészetet portrék sorozatává festi, rajzolja, filmezi, kódolja át.
A művészet olykor veszélyesebb, mint az élet, derül ki Krstić Ruben Brandt, a gyűjtő című egészestés animációs akció-thrillerből. Milorad Krstić egyedi látványvilágú akció-thrillerében a James Bond-filmek hangulatát megidézve vezeti be a nézőt a művészet és az önismeret rejtett dimenzióiba.
„A Ruben Brandt, a gyűjtő hihetetlenül pörgős film, amely csordultig van művészettörténeti utalásokkal és a modern pszichológiából kölcsönzött ötletekkel, így mindkét téma szerelmesei bőven szemezgethetnek a számtalan vizuális és szóbeli hivatkozás közül.”
– írja Boyd van Hoeij a Hollywood Reporter-ben. Krstić félbehajtotta középen a posztmodern kártyáját és 180 fokkal elforgatta. Így művészete által 360 fokos köröket futhatunk jómagunk okulására és a művészet örömére.
Kurdy Fehér János
MILORAD KRSTIC, a szlovéniai Dornberkben született 1952-ben. Szerbiában szerzett jogi diplomát a Novi Sad Egyetemen. 1989 óta Budapesten él és alkot mint festő és multimediális művész. A vizuális művészetek számos területét kipróbálta a festészeten, rajzon, szobrászaton, filmeken, díszlettervezésen, fotózáson, interaktív CD-ROM íráson keresztül. Első rövidfilmjét, a My Baby Left Me című animációt a Berlinálén Ezüst Medve-díjjal jutalmazták. Következő munkája, a Das Anatomische Theater CD-ROM elnyerte a legjobb interaktív projektnek járó MIFA-díjat az 1999-es Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon. A Ruben Brandt a gyűjtő című egész estés animációs filmje számos magyar és nemzetközi díjat nyert el, és eljutott a 25-ös animációs Oscar jelölésig az angol nyelven készült műalkotások kategóriában.
Ruben Brandt, a gyűjtő film díjai (94 perces animációs film)
BUKAREST ANIM’EST – 2018 – Legjobb egészestés film
SEVILLA FILMFESZTIVÁL – 2018 – A legjobb forgatókönyv – A CICAE zsűrijének díja a legjobb elsőfilmnek – Az ASECAN zsűrijének díja a legjobb filmért
TRIESZT FILMFESZTIVÁL – 2019 – Sky Arte televízió különdíja
BRÜSSZEL ANIMA – 2019 – BeTV díj a legjobb animációs filmnek
MAGYAR FILMDÍJ – 2019 – Legjobb egész estés animáció
FILMKRITIKUS-DÍJ 2019, Magyar Újságírók Országos Szövetség (Film- és TVkritikus Szakosztálya)
ZÁGRÁB ANIMAFEST – 2019 – Grand Prix/ Fődíj
KECSKEMÉTI ANIMÁCIÓS FESZTIVÁL – 2019 – A legjobb egész estés játékfilm díja
POZNAŃ ANIMATOR – 2019 – Közönségdíj a legjobb filmért
DUNA FILMFESZT/Dunav Film Fest Serbia – Szendrőn (Smederevo) – 2019 – A legjobb filmnek járó díj
