Nem csoda, hogy manapság az olyas fajta locsolóversek népszerűek (az erotikus-perverzeken túl), mint például: Falu végén tó van / adjál pénzt oszt jó van.
Tudományos tézisünk szerint a húsvéthétfő semmi más, mint a nemzetközi nőnap meghosszabbítása ugyanolyan eszközökkel. De ha május elsejével vetjük össze, akkor sem tévedünk óriásit. A közös többszörös a három ünnepben, hogy azoknak, akik és ahogyan erőteljesen megünneplik, fogalmuk sincs, hogy mit ünnepelnek, honnan is erednek az ünnepi szokások. Sőt, egyáltalán arról sincs fogalmuk, mik a szokások. A lényeg ugye nem is ez.
Március nyolcadika érdemtelenül felejtődik el, mert a magyar világban ezt erősen összekötik a szocializmussal, pedig hát az a nők egyenjogúságával függ össze. Különben is, nőnapokon a férfiak csak a virágosig jutnak el, utána jöhet az önfeledt vigadozás. Jó esetben, mert ma már az intézmények java nem szervez nőnapi ebédet, bulit, hogy aztán a polgármestert, a téesz-elnököt és a fél tanári kart traktoron vigyék haza, kiterítve. Ugyanez a traktor jó szolgálatot tett május elsején is, így például korán reggel a zenés ébresztőt erről szolgáltatták, körbejárva a falu utcáit.
Mármost mifelénk újabban is ez a szokás, a traktoros felvonulás, minek folyományaképp a zenekar csak akkor hallatszódik, ha leállítják a járgányt, illetve a szaxofon a kipufogó ritmusára áll rá, tehát jobb is, ha nem hallatszódnak. Mindkét ünnepnapon az a borzalmas, hogy miközben az ember végre tovább aludhatna, hajnali hatkor megjelennek a már pálinkázgató legények, és nagy ordítozással zavarják ki a szomszédból a lányokat. Azt is nehéz eldönteni, örvendetes-e, hogy újabban visszatértek a jéghideg vödörnyi vízhez. Ennek előnye, hogy délutánra a hölgyek nem lesznek borzasztó büdösek a legolcsóbb kölniktől – akadt már olyan ismerős, aki rosszul is lett a szagos víztől –, ugyanakkor megnő a tüdőgyulladás esélye. És hát pont azok nem élvezik egy cseppet sem, legalábbis eme részét, akiket köszöntenek a locsolkodással – a nők.
Aztán ott van a gazdasági vonzat. Míg a férfiak letudják minimális költségekkel, átöntenek anyuka megunt kölnijéből és felvizezik, és ingyér orvosolhatják a húsvétvasárnap összehozott másnaposságot is, addig a lányos családok nemcsak tojást vagy csokinyuszit osztogathatnak, hanem illő egy kis pénzmaggal is jutalmazni a locsolkodó haszonmaximalizáló stratégiáját. Az egy dolog, hogy az én nagymamám ilyenkor minden unokának száz márkát adott (a leányunokának is), de azt mai fejjel másnak, mint bunkóságnak nem nevezhetjük, mint amikor csapatba verődve jártuk a falut, meglátogattuk osztálytársnőinket, ettünk-ittunk, és a hímes tojást aztán elhajigáltuk vagy egyértelműen arra utaltunk, hogy pénzt kérnénk helyette… A mocsokság teteje persze az volt, hogy szegényebb osztálytársnőinket, akiknél nem számítottunk anyagi ellentételezésre, fel sem kerestük. Ha meg még locsolóversikét is számon kértek tőlünk, hát néztünk, mint borjú az újkapura.
Csoda hát, ha jónéhány leányzó inkább elbújik, bezárkózik, de nem csak mikroökonómiai okokból? Mert kinek van kedve fogadni azt a sok majmot, aki verset sem tud, csak inni és a markát tartani? Vagy akik mennek házról házra, rugdossák a vaskapukat, és a házőrző szukától kezdve a már bottal csoroszkáló vénasszonyokig mindenkit meglocsolnak? Mert a biznisz, az biznisz. Hisz annyi lövésük sincs a népszokáshoz, hogy az legesleginkább az előadósorban lévő leányokra vonatkozik. Este meg jöhetett a bál, már ha a fiúk közül lábon maradt valaki, a leányok meg manapság azzal vannak elfoglalva, hogy kirakják luftolni a bebüdösített ruháikat, hisz aznap több öltözéknyi válik áldozattá, majd magukról is leáztatják a szagot, amely eredeti hamisítvány parfümből származik.
Persze a fenti elemzés féloldalas, mint minden gazdasági elemzés. Hisz a kiadási oldalon túl ott a bevételi, így magától értetődő, hogy a lányoknak nagyon nem mindegy, meglocsolja-e őket a szimpátiájuk, és piaci verseny folyhat köztük ama tekintetben, kinek hány locsolója volt, kerüljön az bármibe. Akinek egy sem, az pedig nyilván „inflálódott”.
Így hát ezek után nem csoda, hogy manapság az olyas fajta locsolóversek népszerűek (az erotikus-perverzeken túl), mint például:
Falu végén tó van,
adjál pénzt oszt jó van.
Avagy:
Bal zsebemben kölni,
jobb zsebemben bicska,
ha adsz egy ezrest,
a jobb nem lesz nyitva!
Híven szemléltetve, hogy világunk elanyagiasodott s a többi. Ha ezt Marx megélte volna, A tőkében biztosan kielemzi a locsolkodás fenoménjét.
Fotó: Czeglédi Zsolt
