Aznap 16.28-kor ment le a Nap. Már sötét volt az utcán. A feleségem a barátnőjével sétált valahol, egyedül voltam otthon, a rádió halkan duruzsolt a konyhaablakban. Elővettem a zöldséges kosárból egy szál répát, a hűtőből kivettem a savanyút és két tojást, előkészítettem a grillsajtot, a lilahagymát, sót, borsot és a szezámolajat, egy nagyobb porcelántálat, amiben majd összeállítom a salátát, a grillserpenyő a sütőben várakozott. A hámozóval megpucoltam a répát, beleállítottam a tálba a reszelőt, amikor eszembe jutott, hogy nem ez a jó sorrend.
Amíg lereszelem a répát, fölforrhat a víz a tojásokkal. Kis füles fémkancsóba töltöttem a vizet, beletettem a tojásokat, kissé megsóztam, és föltettem a tűzhelyre kilences fokozatra.
Valami neszt hallottam az utca felől, kinéztem az ablakon, de nem láttam semmit. Az utcalámpák sárga fényt szórtak az útra, azt is eltakarta a kerítés sűrű bordázata. Senki nem járt az utcán, mintha egy állandó, mozdulatlan díszletet állna be ilyenkor estefelé.
Ránéztem a tojásra, még semmi. Valakitől egyszer azt hallottam, hogy sót kell rakni a tojás főzővizébe, attól könnyebben lejön a héja. Van, amikor igen, van, amikor nem. A hátam mögött hatalmasat pattant a jég a mélyhűtőben. Fogtam a répát és alázatos lassúsággal megindítottam a reszelést. Finom, édes répa volt. Csak úgy harsogott. Megfordult a fejemben, hogy még egy fél répát hozzáreszelek, de majd meglátjuk a végén, amikor összeállítom.
Ránéztem a tojásra, a víz még nem forrt. A reszelőről kívül-belül letisztítom a répaforgácsokat, az ujjaimról is lepöcköltem a tálba. De egy mindig maradt, ami egyik ujjamról a másikra ragadt. Lenyaltam, bár így pálinka előtt nem a legjobb fölvezető a répa. Megpucoltam a lilahagymát, félbe vágtam és fölkarikáztam. A sárga és a lila jól mutatott a tálban, egy kis sót, borsot tekertem rá. Megnéztem a tojást, de semmi. Még apró buborékok sem gyöngyöztek az alján. Hány perce raktam föl? Már egy ideje.
Aztán eszembe jutott, hogy persze, a só megemeli a víz forráspontját. De máskor is megemelte, mégis fölforrt. Talán a légnyomás. Magasabb nyomáson magasabb a víz forráspontja. Körbenéztem, nincs barométerünk. Na, mindegy, odáig azért ne jussak el, hogy egy saláta összeállításához barométer kell.
Kivettem a vegyes savanyút az üvegből a vágódeszkára és néhányat roppantottam rajta a kés élével, aztán ezt is elkevertem a répával és hagymával. Már csak az apróra tört tojás hiányzott. Mi történik? Nem forr a víz? Ez mit jelent? Kinyitottam a bejárati ajtót és kinéztem a sötét kertbe. Hallgatóztam, páragömb szállt föl a számból. Se harangozás, se kutyaugatás, se autó.
Visszamentem a vízhez, nem forrt. Megfordult a fejemben, hogy fölhívom a feleségem, már rég itthon kellene lennie. De mit mondjak neki? Nem forr a víz? Aztán megkérdezi a barátnője, miért hívott a férjed. Mert nem forrt a víz? Ez hülyeség. Gondolkozzunk tiszta fejjel! Még jó, hogy nem ittam pálinkát.
Ha nem forr a víz, ez azt jelenti, hogy valamilyen fizikai paraméter megváltozott. Pontosabban valami megváltozott. De mi? Levegőt kapok, a vérnyomásom rendben, nem fáj a fejem, az izmaim mozognak. Aztán eszembe jutott a CERN svájci hadronütköztetője. Hogy egyszer még valami nagy marhaságot fognak ott csinálni az atomok szétrobbantásával. Létrehoznak egy parányi fekete lyukat, ami másodpercnél kevesebb idő alatt beszippantja az egész Földet, az egész Naprendszert. Ja, spagettizálódunk az eseményhorizonton.
Az utcát kémleltem, de nem láttam semmit. Miért nem forr a víz? Elővettem a grillserpenyőt és meglocsoltam kevés extra szűz olívaolajjal. Ha füstöl, csak a vízzel van baj. Próbáltam fölidézni az oxigén és hidrogén kapcsolódási lehetőségeit, a háromatomos oxigénmolekulát, az ózont. Szép esténk van! És akkor csöngettek.
A kapu mögött állt valaki. Naná, aki csöngetett. Fölkaptam a kabátomat és kiléptem a kulccsal. A feleségem volt az. Ne haragudj, mondta, itthon hagytam a kulcsot! Semmi baj, van ilyen, mondtam, gyere gyorsan, mutatni akarok valamit, és elindultam a bejárat felé. Előreengedtem a feleségem, de már akkor éreztem a füstszagot.
A feleségem benézett a konyhába és összecsapta a tenyerét. Odarohantam a tűzhelyhez, de már késő volt. A grillserpenyőben füstölt az olaj, a tojásból szinte az összes sós víz kibugyogott és ráégett a főzőlapra. Lekapcsoltam a tűzhelyt és lehúztam a edényeket. A feleségem kinyitotta az ablakot és az ajtókat. Mit akartál mutatni, kérdezte.
Valahogy így kezdődhetett, gondoltam, a világ teremtése.
