A Zines of the Zone francia kezdeményezésű projekt, amelynek célja a legkülönbözőbb magánkiadásban megjelent fotóalbumok, magazinok, kiállítási katalógusok és más fotográfiai kiadványok gyűjtése. A csekély példányszámban nyomtatott, alternatív módon terjesztett anyagokat az érdeklődők napról napra más európai fővárosban tekinthetik meg. Körútjuk budapesti állomásán a Labor BP-ben állítottak ki április 2-án. A szervezőkkel beszélgettünk.
Honnan jött az ötlet, hogy elkezdjétek a különleges és ritka fotográfiai albumok gyűjtését?
Guillaume: Az egyetemen fényképészetet tanultunk, akkor találkoztunk először ezzel a módszerrel, én magam meg is próbálkoztam egy hasonló saját kiadású könyv készítésével. A mesterszakos záródolgozatomat is erről a jelenségről írtam. Miután lediplomáztunk, kitaláltuk, hogy megpróbálunk összeszedni néhány könyvet, mert korábban ilyen gyűjtemény egyáltalán nem létezett. Mivel ezek mind a fotósok saját kiadásai, az is előfordul, hogy csak 10-15 példányban jelennek meg. Miután ez a néhány darab elfogy, szinte megszűnnek létezni. Meg akartuk őket őrizni, és ehhez akartunk egy teret is, ahol bárki megnézheti őket.
Julie: Eleinte kívülről figyeltük, ahogy a fotósok között nagyjából az utóbbi öt évben trenddé vált a saját kiadású füzetek megjelentetése, és feltűnt, hogy valami hiányzik. Egy archívumként működő, fizikai jellegű gyűjteményt hiányoltunk. Több honlap és blog foglalkozik ezzel a jelenséggel, de mivel könyvekről beszélünk, úgy gondoltuk, hogy szükség van egy olyan környezetre, ahol fizikai mivoltukban, tárgyként lehet bemutatni őket. Egy könyvhöz hozzátartozik a nyomtatási technika, a kötés jellege, és még sok más tényező.
Guillaume: Alapvetően két ötletünk volt: hogy fizikailag létező archívumot hozzunk létre, és hogy az érdeklődök személyes, érintésen alapuló kapcsolatba kerülhessenek a kiállított tárgyakkal.
Julie: Meg akartuk érteni, hogy az alkotók miért készítik el ezeket a könyveket, és ehhez nem elég egy képernyőn látni őket. Történeteket is akartunk gyűjteni, arról, hogy honnan, milyen környezetből származnak a kiadványok, milyen különböző háttérrel rendelkeznek.
A nyomtatott könyvformának tehát még mindig van előnye a digitális verzióval szemben?
Guillaume: Nem szakadunk el a digitálistól sem. Egy hatalmas adatbázis létrehozására törekszünk, amely lehetővé tenné, hogy az emberek kapcsolatba lépjenek a könyvek készítőivel, és esetleg megszerezzék a saját – fizikai – példányaikat, ha valamelyik megtetszik nekik.
Julie: Ha pedig valaki pont olyanra kíváncsi, amelyből az utolsó példány is elkelt, a mi gyűjteményünkben megnézheti.
Mi a magánkiadás vonzereje, miért ezt választják az alkotók?
Julie: Nem kell kompromisszumokat kötnöd, mehetsz a saját fejed után. Az utolsó részletig mindent te szabsz meg. Az elején persze szükség van egy kis pénzre, de ha jól sikerül a könyved, a bevételt vissza tudod forgatni, és kiadhatsz egy újabbat. És közben nem kell folyamatosan azon gondolkodnod, melyik képet tedd a borítóra, hogy a lehető legtöbb vásárlót vonzd be vele. Fontos nekünk ez a módszer, mert szabadságot jelent. Olyanoknak is meg akarjuk mutatni ezt a „csináld magad” technikát, akiknek még soha nem jutott eszébe, hogy ők maguk is lehetnek szerzők és kiadók.
Guillaume: A lehető legnagyobb gyűjteményt akarjuk létrehozni. Ez nem egy afféle privát kollekció, egyetlen felajánlott kiadványt sem utasítunk vissza. Anélkül szeretnénk leírni ezt a jelenséget, hogy a hagyományos módon kiadott fotográfiai könyvekkel összevetve elemeznénk. Ez a probléma nem érdekel minket.
Körútra indultatok Európában, hogy minél több városban bemutathassátok a meglévő könyveket, és újabb darabokat szerezzetek. Eddig hányat sikerült összegyűjteni?
Basile: Indulás előtt közzétettünk egy felhívást, és rögtön kaptunk úgy 250 felajánlást. Az első állomás Spanyolország volt, már ott is jelentősen megduzzadt a kollekció, mostanra pedig mintegy 450 példánynál tartunk.
Julie: Kétszáz könyvet összeszedtünk, és még csak a körút felénél sem tartunk! A legfőbb célunk az, hogy mire júliusban visszatérünk Franciaországba, már legalább ezer könyvünk legyen. Ha a balkáni államokban nem is olyan népszerű a dolog, hátra van még Németország, Hollandia, és az Egyesült Királyság, ott biztosan sokan jártasak benne.
Melyik ország bizonyult eddig a leginkább lelkesnek?
Julie: A gyűjtemény nagy része francia, spanyol és olasz kiadványokból áll, de ez nem feltétlenül amiatt van, hogy őket jobban érdekli a dolog. Sok minden múlik a szervezésen: van, ahol nem ismernek minket, későn értesülnek a programról, és így nem kapunk annyi felajánlást.
Mik a terveitek a körút utáni időszakra?
Guillaume: Szeretnénk továbbra is mozgó formában fenntartani a könyvtárat, és olyan országokba is eljuttatni, ahol még nem is hallottak erről a témáról.
Julie: Szeretnénk több időt tölteni az egyes állomásokon, és nem csak a fővárosokban nyitni kiállítást, hanem kisebb, vidéki helyszíneken is. Hívtak már minket az USA-ba, Oroszországba és Dél-Afrikába is. Azt egyelőre nem tudjuk, hogyan tudnánk ezekre a helyekre elszállítani a könyvekkel teli hatalmas dobozokat – már a kisbuszba is alig férnek be. De meg fogjuk oldani, el fogunk menni mindenhova.
