“Úgy az ezredforduló táján a takarítónőnk egy nap a kulcslyukon át kileste, hogy apám meztelenül táncol a dolgozószobájában. Apám negyvenkét éves volt, tehát bőven túl azon a koron, amikor az ilyesmi még elnézhető. A legkülönösebbnek nem is a meztelenséget vagy a táncot találta a takarítónőnk. Hanem hogy egyáltalán nem szólt zene. Apám ezután úgy járt ki és be a diliházba, mint a madár a kakukkos órában. Néha kiengedték, kakukkolt, aztán visszazárták. Voltak jobb és rosszabb napjai. Mindenkinek vannak jobb és rosszabb napjai…”
Így meséli a történetét az a fiatalember, akit a Vak majom című regényben exmilliomosként és exférjként ismerhetünk meg; a rendőrség elől menekülve véletlenül egy párizsi szállodában köt ki, ahol egy különös emberkísérletbe csöppen. Fehér Boldizsár író ezzel az első regényével máris elnyerte a tavalyi Margó-díjat, nemsokára pedig a Müpában október 26-án találkozhatunk vele saját irodalmi estjén, ahol a beszélgetés és felolvasás mellett a zene sem maradhat ki. Addig is, amíg eljön az esemény napja, feltettem neki néhány kérdést…
Számítottál arra, hogy rögtön az első prózaköteteddel rangos irodalmi díjat fogsz nyerni?
Nem számítottam rá. Már előtte is nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam a könyvre, de azt hittem, mindenki csak udvarias.
A Vak majomnak egyes szám első személyű elbeszélője van. Hogyan építetted fel a szereplőt, a hangját?
Sokszor hallani lottónyertesekről, akiknek tönkrement az élete, és úgy vettem észre, az emberek szeretik azt gondolni, ők okosabbak lennének náluk. Azonnal van elképzelésük, hogyan fektetnének be, mit csinálnának, hogy a pénzük dolgozzon nekik, ne pedig fordítva. Arra gondoltam, hogy a történetnek csak az egyik fele, mit kezdünk a pénzzel, a másik az, mit kezdünk magunkkal.
A főszereplőhöz hasonlóan én is épp befejeztem az egyetemet, amikor írni kezdtem a könyvet, és nem volt kedvem egy csomó dologhoz, amit csinálnom kellett, hogy változatos módokon pénzt keressek, és olyan ügyekért lelkesedjek, amelyekért valójában nem lelkesedek. Azon gondolkodtam, hogyan dolgozná fel valaki, ha ebben a helyzetben a nyakába szakadna a szerencse. Gondolom, én okosabb lennék, mint a főszereplőm. De hát mindenki ezt gondolja.
Mennyit „ültél” a szövegen, mielőtt kiadásra került?
Körülbelül két évig dolgoztam, ebből egy évet valóban írtam, egy évet pedig valóban ültem rajta. A szövegalkotás legkisebb részét teszi ki az írás, nálam legalábbis. Általában többet sétálok, járkálok fel-alá, fekszem az ágyon és lógatom a fejem a papír fölött, mint amennyit valóban írok, és több időt töltök szerkesztéssel, mint az előző kettővel együttvéve.
A Müpában hamarosan irodalmi estet adsz. Hogyan zajlik majd a program, kik a közreműködők?
Két órás lesz az est, ezalatt Jánossy Lajossal fogok beszélgetni, Hevér Gábor pedig felolvas majd az írásaimból, illetve olyan is lesz, amit közösen adunk elő. A zenei közreműködő Dj Arab lesz. A Müpa elég szigorúan betartja az egészségügyi óvintézkedéseket, így remélem, a vírus nem fog túl sok embert visszatartani.
Kaptál már igazán meglepő vagy emlékezetes olvasói visszajelzést egy-egy ilyen irodalmi eseményen?
Hallottam többször, hogy valaki azt mondta, semmiben nem ért velem egyet, de ettől függetlenül tetszik neki, amit írtam. Nagyon rendes dolog ilyet mondani.
Mostanában egy tárcarovatot vezetsz a Könyves Magazinban, korábban pedig írtál drámát, forgatókönyvet is. Milyen műfajban alkotsz a legszívesebben? (Már ha van ilyen!)
Szeretem a prózát, mert a végeredmény nem függ mások munkájától, szakértelmétől, ügyességétől, értelmezésétől, jószándékától vagy képességeitől. Prózában, ha leírtál egy mondatot, az egyúttal a végeredmény is. Azt gondolom, ez jelenti a legnagyobb kihívást, és ezért sokkal nehezebb műfaj, mint a többi. Minden más esetben az írás végigmegy a gyártás és a produkció gépezetén, a próbák során fejlődnek a karakterek, változnak a jelenetek, valamilyen adaptáció születik az írásból, ami csak tervrajzként szolgál, és a végeredmény sokszor nem is emlékeztet arra, ami valaha a papíron volt.
Készül új köteted? Ha igen, mire számíthat ezúttal az olvasóközönség?
Egyszerre több mindenen is dolgozom, és minden meg fog jelenni a maga idejében. Nem érzem az idő szorítását, szeretném, hogy jó legyen, amit csinálok, és szerencsére van elég könyv, hogy az embereknek addig is legyen mit olvasniuk, amíg velem együtt arra várnak, hogy kész legyek.
