A Fiatal Írók Szövetsége ötödik alkalommal ítélte oda a Csáth Géza-díjat. A kuratórium döntése alapján az idei díjazott Nemes Z. Márió költő, kritikus, performer, esztéta, a hungarofuturista mozgalom élharcosa. A díj átadása különleges díszletek között zajlott, és egy felolvasásokkal, zenével kísért pop-up kiállítás is kapcsolódott hozzá. A programokban és élményekben gazdag este a PesText irodalmi fesztivál keretében került megrendezésre. A helyszínen arra is volt lehetőségünk, hogy a díjat frissen átvett szerzővel beszélgessünk.
A Fiatal Írók Szövetsége idén rendhagyó helyszínre, a SOTE Neurológiai Klinikájának kertjébe várta az érdeklődőket. A helyszínre érve egyből A varázsló kertje jutott eszembe, már esteledett, és a helyszín egyfajta titokzatosságot, rejtelmességet sugallt. Antal Nikolett, a Fiatal Írók Szövetségének társelnöke elmesélte annak az öt éve tartó kanosszajárásnak a történetét, amelynek eredményeképpen most első alkalommal adhatják át a díjat a Csáth Géza dolgozószobája alatti falon lévő emléktáblánál, abban a kertben, ahol agyát jeltelen sírba temették el, miután végső kívánságának megfelelően a klinikára szállítás után megvizsgálták.
A díjazottat Gerőcs Péter író, szerkesztő, kritikus, esszéista méltatta. Kiemelte Nemes Z. Márió sajátos, különleges poetikáját, melyre jellemző a lázálmos, zaklatott állapot. A szerző szerinte meghökkentésre vállalkozik, bevonja a műbe az olvasót, akivel ezáltal megtörténik a mű. Közel áll hozzá a horror zsánere, újrakeretezi Bosch apokalipszisének tájait. A szerző köszönetet mondott a díjért, majd felolvasta egyik versét, melyben Csáth Géza agyát idézte meg. A hentesbárdot formázó díj átvételekor elhangzott, hogy a díjjal minden évben együtt átadandó fél disznót a szerző az Oltalom Karitatív Egyesület részére ajánlotta fel, a hajléktalan étkeztetésben való felhasználásra.
A Petőfi Irodalmi Múzeum úgynevezett szárazkapujában folytatódott az est, ahol Kovács Dominik és Kovács Viktor, Lukács Flóra és Urbán Bálint olvastak fel, szövegeiket Hoppál Basspoetry Mihály zenéje színesítette. Ezután vehetett részt a közönség az „Egyáltalán doktor úr, nem tudok rendesen aludni” című kiállítás kurátori vezetésén, ahol Kollár Dalma Eszter mesélt a tárlat történetéről, és a kiállított alkotásokról. A képzőművészet és irodalom összekapcsolódásával született alkotások mind kötődnek valamilyen módon Csáth műveihez. A két külföldi és három magyar művész (Borsos Lőrinc, Douglas Gordon, Metzing Eszter, Pipilotti Rist, Tillmann Hanna) felkérésre, kifejezetten erre a kiállításra készítette el alkotásait. A külföldi művészek azokon a témákon keresztül kötődnek a tárlathoz, melyek Csáth Géza műveiben visszatérnek.
A díjazottal, Nemes Z. Márióval a tárlatvezetés után, a már finoman szemerkélő esőben, az Egyetem téren beszélgettünk, egy padon ülve.
A díjátadón is hallhattunk arról a szép gesztusról, hogy a díjjal járó fél disznót az Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalanokat ellátó konyhája számára ajánlotta fel. Miért épp ezt a szervezetet választotta?
Kikértem a FISZ szakmai tanácsát erről, és nekik már volt kapcsolatuk az Egyesülethez. Mindenképp a hajléktalan étkeztetés számára szerettem volna adományozni, azt gondoltam, hogy ez a helyes, és az elképzelésemhez adott volt ez a kapcsolat is. Úgy éreztem, hogy maga a disznó a díjnak egy szimbolikus része, és ezért szimbolikusan vissza kellene irányítani azt a társadalomba. Számos okból, de az irodalom jelenleg „ki van szervezve” a társadalomból, és én úgy gondoltam, hogy ezzel a gesztussal le lehetne egy kicsit faragni ebből a távolságból.
A díjról szóló sajtóközlemény Önt a hungarofuturista mozgalom élharcosaként nevezi meg. Mit jelent ez?
A hungarofuturista alkotók közössége egy olyan művészeti kollektíva, amely alapvetően egyfajta esztétikai-politikai tevékenységet folytat. Összművészeti mozgalomról van szó, műalkotásokat hozunk létre, tehát ilyen értelemben ez nem közvetlen politizálás, hanem politikai diskurzusokra is reflektáló kultúratermelés. Arra keressük a válaszokat, hogy milyen új, alternatív módjai vagy formái lehetnek annak, hogy az irodalom és a kortárs képzőművészet felől megszólíthassunk olyan témákat, mint például a nemzeti identitás vagy azok a magyar történelmi motívumok, amelyeket hagyományosan „sorsfordítónak” is neveznek. Ilyenek a történelmi traumák is. Abból az alapérzésünkből indultunk ki, hogy a különböző nacionalista diskurzusok mintegy kisajátították ezeket a témákat, és a hungarofuturista projekt azt vizsgálta, hogy hogyan lehet egy alternatív esztétikai nyelven mindezt újrafogalmazni, és ezáltal vissza is venni: „újra kisajátítani”. Túlazonosulásnak szoktuk hívni az iróniának azt a radikális, önfelbontó és önmegkérdőjelező formáját, amelyet gyakran használunk, és amely arra épül, hogy hogyan lehet a nacionalista beszédmódot végletekig túlhajtani, elvinni az abszurdig, és kiforgatni magukból.
Az írói pálya során egy díj elnyerése mindig útjelző, egyfajta mérföldkő. Mit jelent az Ön számára a frissen átvett Csáth Géza-díj?
Napjainkban az irodalmi díjak helyzete nagyon bonyolult kérdéskörré vált. Kultúrpolitikai és irodalompolitikai viták sűrű indái növik be az elismeréseket. Ha figyeljük ezeket a gyakran elkeseredett tusakodásokat, láthatjuk, hogy az állami díjak például nagyon vitatottak. Erre reagálva hívta újra életre Kukorelly Endre a Baumgartner-díjat, mely példát az az elgondolás motiválja, hogy létre kell hozni önálló, autonóm szakmai díjakat, amelyek valahogyan függetleníthetik magukat az átpolitizált állami elismerési rendszertől. Úgy vélem, hogy a Csáth Géza-díj is ebbe a kontextusba illeszkedik, nagyon specifikus, ki van találva, hogy ki és miért kapja, van mögötte egy szakmai koncepció és narratíva, nekem ez szimpatikus, mert sok díjról ez nem mondható el. Érezhető a szelekció logikája is, olyan művészek kapják, akik alkotásai Csáth felől is értelmezhetőek. Ritka öröm olyan díjat kapni manapság, amelyet átvenni is öröm, abban az értelemben, hogy nem kell attól tartani, valami homályos (esetleg túlontúl konkrét) hatalmi-intézményi háló közepébe keveredne tőle az ember.
A díjat a Fiatal Írók Szövetsége adja. A fiatalság az írói pályán hogyan értelmezhető? Meddig fiatal egy író, és mi határozza meg, hogy fiatal-e?
Ez korról korra változik. Volt egy olyan trend a szocializmusban, a hetvenes-nyolcvanas években, amely szerint fiatal író kategóriája egyfajta politikai stigmaként a hatalmi infantilizáció eszközéül szolgált. Ez hála istennek ma már nincs így, nem veszi körül ilyesfajta gyanakvás a fiatal írókat, ez ma egy teljesen természetes „állapota” lehet a pályakezdő szerzőknek. (Tegyük hozzá, sokkal pontosabb és szakmaibb kategóriának tartom a „pályakezdőt” a „fiatalnál”, hiszen ezek nem feltétlenül fedik egymást.) Én annak örülök, hogy úgy tűnik, mostanában az irodalomban létrejöttek olyan szakmai és intézményi struktúrák, amelyek megkönnyítik a fiataloknak az íróvá válást, az indulás nehézségeit.
Miben nyilvánul ez meg?
A tehetséggondozás az utóbbi években az irodalmi közélet egyik legfontosabb hívószavává vált, aminek ugyanakkor megvolt a maga irodalompolitikai háttere és oka is. A Független Mentorhálózat és a KMTG körüli viták fel-felbukkannak még ma is, de a lényeg szerintem az a pozitív eredmény, hogy az irodalmi életben nagyon sok új íróműhely, nyári tábor, szakmai kisközösség alakult ki, illetve hogy a régi, jól bevált műhelyek, ha anyagilag nem is, de szimbolikus tőkéjükben, hitelességükben stb. megerősödtek. Amikor én kezdtem a pályámat, még nem volt ennyire kiépült ez a hálózat, inkább a kortársaimmal vitattam meg a verseimet. Most sokkal több lehetősége van a pályakezdőknek, mintha kevésbé érvényesülne a generációs előszobáztatás vagy kirekesztés, de azért még közel sem beszélhetünk ideális állapotokról, hiszen rengeteg gazdasági-módszertani kihívás előtt áll ez a szféra, és sajnos az irodalmi élet egészének átpolitizáltsága ide is nyomasztónak kihat.
Lehet-e párhuzamokat vonni Csáth Géza és az Ön költészete között?
Bizonyos értelemben igen. Csáth prózaművészetét nagyon szerettem, valószínűleg nem véletlen, hogy a kuratóriumnál szóba jött a nevem. Mindig nagyra tartottam Csáth Gézában az irodalmi határsértés iránti érzékenységet, mely például a fantasztikum iránti érdeklődésében is megnyilvánul. Ez már csak azért is provokatív, mert a magyar irodalmi mainstreamben azért komoly idegenkedést lehet tapasztalni a fantasztikummal kapcsolatban. Csáth azonban nem vicceli vagy politizálja el a dolgot, hanem a kísérteties természetfölöttit összekapcsolja az érzéki testhorrorral, illetve a tudat(talan) átláthatatlan mélységei iránti szenvedéllyel. Ezek az elemek (persze más esztétikai ideológiai keretben) az én munkáimban is hangsúlyosan jelennek meg. Nincs olyan a magyar irodalomban, hogy felforgató irodalmi tradíció vagy hagyományvonal, ehelyett töredékes életműszigetecskék vannak csupán, itt egy Csáth, ott egy Hajnóczy vagy jobbra, kicsit feljebb egy Hajas Tibor stb. Engem mindig is izgatott ennek az alternatív kánonnak a rekonstrukciója, s ebben az esztétikai kalandban Csáth mindig is megkerülhetetlen inspiráció volt.
Melyek a közeljövő tervei, min dolgozik most?
Tavaly jelent meg legutóbbi verseskötetem, a Barokk Femina. Ez egy fontos lépés volt a költői fejlődésemben, mert szintetizálta az addigi tevékenységemet. Most a szépirodalmi pályám egy olyan pontra érkezett, ahol el kell dönteni, hogy merre tovább. Az utolsó kötetemhez kapcsolódó projektekkel vagyok még elfoglalva egyelőre, kommentár-verseket írok, nehéz elereszteni annak a kötetnek a világát, még van mondanivalóm. A Barokk Feminából készült egy filmadaptáció is, Lichter Péter kísérleti filmes, nagyon tehetséges rendező egy egész estés filmet készített belőle, ennek háromperces kis részletei hetenként futnak a 444.hu-n, tíz részt adnak le, még nem fejeződött be a sorozat. A film még sok izgalommal kecsegtet, hiszen érkeznek fesztiválmeghívások, illetve szeretnénk installációs formában bemutatni egy pesti kiállítótérben is. Ami a jövőbeli terveket illeti, a bőség zavarával küzdök, de alapvetően valami olyat szeretnék csinálni, amivel még nem próbálkoztam. Ilyen lehetne a színházi munka, előadásszövegek írása, ez már korábban is felmerült, de a konkrét megvalósításig eddig még nem jutottam el. Most talán megérett az idő erre.
