Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
INTERJÚ
Mondatokon múlik minden – Markó Bélával beszélget Károlyi Csaba.
„Kevés embert értékelhet majd az utókor úgy, miként Markó Bélát: politikusként és költőként is jelentőset alkotott. Ráadásul Romániában. Most jelent meg energiával teli és beszédes című új verseskötete, az Egy mondat a szabadságról. Stílszerűen zsarnokságról, vírushelyzetről, nyelvről, hazáról kérdeztem, de arról is szó esett, illik-e még 65 fölött szerelmes verseket írni.”
FEUILLETON
Magyar Miklós A magyar Bloomsday címmel arról írt, hogyan jelenik meg június 16. Esterházy Péter életművében.
„Június 16., „a magyar Bloomsday” nemcsak az Esterházy család kitelepítésének napja. Ezen a napon, 1958. június 16-án végezték ki Nagy Imrét, majd 1989. június 16-án történt meg újratemetése. Erről a napról Esterházy több helyen is szól: „június 16-dika az a nap, melyben James Joyce szerint egész életünk, sőt létünk tükröződik avagy ragyog; június 16-án született Anna, s ugyanezen év ugyanezen napján telepítették ki az író családját – akkor érhettek a kijelölt kényszerlakhelyre, egy észak-magyarországi kulákportára, amikor Anna anyjának megkezdődtek a perces fájásai, és 7 évre rá ezen a napon végezték ki Magyarország miniszterelnökét, elhárítva mint akadályt az új korszak elől, melyet azután sajátos ötlettel és némi okkal konszolidációnak neveztek.” – olvassuk a Hrabal könyvében.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Csehy Zoltán Tom és Thomasina című recenziója Sebastian Barry Végtelen napok című regényéről.
„Barry mestere az élvezetes, többdimenziós, kontrasztív leírásoknak: legyen szó bölényelejtésről, harcokról, fogolytáborról, természeti jelenségekről. Az egyes lelki térképek vagy tájélmények fraktálszerűen jelennek meg más tevékenységekben is, egy bölény testének felhasításában például bizarr módon az új Amerika képe bukkan fel: „A kések felnyitották a húst, mintha egy új ország képét festenék, csillogó, sötét földű síkságok, mindenféle medreikből kibuggyanó vörös folyók”. Ez a megnyúzás és boncolás metaforikus értelmű: Barry a nemi, a nemzeti, a történelmi emlékezés mechanizmusait érintő sztereotípiák bőre alá néz, ahol öntörvényű országokat, szabadságtereket észlel.”
AZ ÉS KÖNYVE JÚNIUSBAN
Hahner Péter Az első száz év című recenziója a Trianon 100. antológiáról szól.
„Gyurgyák János többet tett annál, mint hogy „elsiratta régi országunkat”. Az utószóban kiváló összefoglalást készített a tragédia okairól, s nem csak feltette az elkerülhetőség kérdését, de fájdalmasan meggyőző választ is adott rá. Majd arra kereste a választ, mit tehetnek a határokon inneni és túli magyarok. Ha hazánk XX. századi történelmét tanítanám, minden diákkal elolvastatnám ezt a harminc-egynéhány oldalt.
Kosztolányi Dezső 1920-ban (a szerkesztő szavaival élve) „olyan politikai-ideológiai csoportokat terelt össze (nyugatosok, ó- és reformkonzervatívok, jobboldaliak, radikális fajvédők), akik az ezt megelőző két évtizedben igen csúnya dolgokat mondtak, írtak egymásról, melyeket jobb, ha itt nem idézünk.” Mégis megengedték írásaik publikálását, mert úgy érezhették, olyan közös ügyet szolgálnak vele, amelynek érdekében félre kell tenniük partikuláris nézeteltéréseiket. Szomorú, hogy száz év múlva erre már nem volt lehetőség.”
VERS
A versrovatban ezen a héten Pollágh Péter és Závada Péter versei olvashatók. Ezen a helyen Závada Péter egyik versét mutatjuk be:
Pompeji
Fekve vagy ülve, egyenes hát,
a talpak, mikor a földhöz érnek,
mintha csobbannának, a kásás parkettát
kavarják, csukva a szem, kitartóan locsog
az elszánt fa habja, előre köszön az illedelmes rost.
Test és hely (szék) kapcsolata — azzal, ami megtart,
fölpattogzott síkkal, legyalult függőlegességgel.
Fókusz a bokán, régóta elfelejtett vádlin,
sápadt térd dereng, önzőn ragyog a comb,
a derék lustán olvad a matrac szivacsába,
mint egy puha kádba.
És ekkor szakad föl, hámlik szét bennem Pompeji,
letapadt, nyákos köhögés, érdesen zörögve,
bizonytalan körvonalaival, illékony békéjével
a polgárháborúk után, lomhán terül el
a szőlőtőkék árnyékában.
A fakó vállak, a kar (jobb, bal), a nyak
megnyúlik, a huzatos arcot átjárja
egy hűvös lehetőség, és megint Pompeji,
magát elfogadtatva, körülkerítve,
harminc kilométer magas hamuoszlopával,
menekülő molnárfecskéivel, a szürkület
kiöblösödő redői lelógnak egész a gyomorszájig.
Gondoljak bármire, csak Pompejire ne,
figyeljem aprólékosan, ahogy rágok, nyelek,
ahol a cukor egybefüggő lappá olvad össze,
a szájban szétomolva serceg a gabonapép,
és a falat végighalad a kövezett utcák bélszakaszain,
a vízelvezető árkok emésztőrendszerén.
Pompeji mélyen a hamu alatt, a korszakok
rétegei alatt, belém földelve, elkaparva,
kutya vagy ember alakú üregként,
mint beszáradt öntőformát, feltöltöm
a képzelet gipszével, kívül makacsabb sorják,
belül szálkás hiány, csendimitáció, halálmásolat.
PRÓZA
Csikós Attila, Köves Gábor és Szaniszló Judit prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.
Részlet Szaniszló Judit Középen megleszünk című írásából:
„Kisgyuri az akció után nem kérdezett Lelitől semmit, csak a fejéhez szorította a törülközőt. Mint egy logikus folyamatábrát, úgy látta Leli belső útját Anya reggeli puszijától kezdve a kerámiagombig bezárólag.
Fönt bedobod, bumm, leesik.
A padlószőnyeg nedvesedik.
Az elkövetkezendő húsz-huszonöt percben mindketten legjobb tudásuk szerint tették, amit tenni tehetett, egyetlen hangos szó nélkül. Kisgyuri négykézláb itatta fel a lavórnyi vizet a hányásszínű padlószőnyegből. A vérfoltos törülközővitorlás egyre sötétebb lett, szükség volt a niveás törülközőre is. Leli behozta, és innentől együtt négykézlábaztak. Az a kis vér azonnal kijött hideg vízzel, majd Leli egy fém kiskanállal nyomta le Kisgyuri lüktető homlokán a dudort. Óvatosan lemosta egy újabb vödör meleg vízzel Kisgyuri hátát, kerülve az érzékeny részeket. Nehéz volt, Kisgyuri egész háta egy összefüggő fájás volt akkoriban. Nőtt, mondták, azért. Hazudtak.”
TÁNC
Fuchs Lívia a Győri Balett strukturális változásait elemzi.
„Kiss azonban ekkor már az együttesben táncoló Velekei László koreográfusi szárnypróbálkozásaiban látta a jövő ígéretét. 2015-ös pályázatában ezért azt ígérte, mielőtt visszavonul, kineveli az utódját, az általa a posztra kiszemelt Velekeit, akitől azonban nem valamiféle esztétikai megújulást várt – hiszen a fiatal alkotó soha nem mutatott eredetiséget vagy egyedi hangot és formakészséget –, hanem az 1991 óta tartó neokonzervatív fordulat megszilárdítását. (…) Júliustól tehát a posztra egyedül pályázó Velekei lesz az igazgató, aki nyilatkozatai szerint pontosan tisztában van a helyi közönség konzervatív ízlésével, amit az ő irodalmi forrásokat színpadra adaptáló, egész estés darabjai eddig is kiszolgáltak.”
SZÍNHÁZ
Molnár Zsófia a járvány enyhüléséről és az azt övező „eseménytelenségéről”, többek között az SZFE átalakításáról írt.
„De hát minek is egy ilyesfajta átalakulás kidolgozására és magára az átállásra annyi időt szánni? Ne is január elsejétől, hanem – mi sem logikusabb – inkább szeptembertől, a következő tanév kezdetétől menjen minden új mederben! Ez mostantól számítva alig három hónap (egy átlagos munkavállalói próbaidő) a jövőbeni fenntartó Alapítvány létrehozására és bejegyzésére, a kuratórium és mindenféle felügyelő testületek felállítására (a tagok jelölésére, megválasztására és becsatornázására az érdemi munkába), a szervezeti és működési szabályzat ki- vagy átdolgozására, az új működési szerkezet bejáratására, az ezzel járó adminisztrációs és egyéb pluszfeladatok elvégzésére stb. Az oktatás tartalmát remélhetően azért nem kell majd hozzácsiszolni a jogi csűrcsavarokhoz, bár az eljárást
tiszteletre méltó higgadtsággal és felelősségérzettel kezelő SZFE honlapján a transzparencia jegyében nagyon helyesen nyilvánossá tett dokumentumokban a minisztérium részéről egyre kevesebb szó esik az egyetem szakmai személyzetével és polgáraival való egyeztetésről.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
