Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
INTERJÚ
„Ilyen szépen kevesen szóltak a nosztalgiáról” –
Wertheimer Gáborral beszélget A nagy Gatsbyről Várkonyi Benedek.
„Vannak regények, amelyeknek a saját létük is külön regény. Sorsuk van, néha hányattatáson mennek keresztül, máskor meg a csúcsra érnek. Ez a hullámzás biztosan független az író szándékától, aki állandóan a csúcson szeretné látni alkotását. A regény életébe persze beépül a szerzőé is, különösen akkor, ha az negyvennégy éves korában meghal. Francis Scott Fitzgerald 1924-ben megírta A nagy Gatsby című regényét. A nevezetes jazzkorszak világa ez, amely azóta már nosztalgiává távolodott Amerikában és Európában is. Különös, hogy e műnek most egyszerre három fordítása is „él”; a legutóbbi az Európa Könyvkiadónál jelent meg, és Wertheimer Gábor munkája.”
FEUILLETON
Bacsó Béla Daniel Defoe leírása a pestisről címmel írt esszét.
„Arisztotelész Rétorikájának felismerése: „Csak akkor érzünk szánalmat, ha elhisszük, hogy vannak tisztességes emberek; aki úgy véli, hogy nincsenek, azt is tartja, hogy mindenki megérdemli rossz sorsát.” (Adamik Tamás fordítása, II.8.)
Ez egyben Defoe művének esztétikai szervezőelve is, hiszen azok iránt érez szánalmat az elbeszélő, akik az adott szélsőséges helyzetben is próbálnak emberként viselkedni (a hajóra menekült apa esete!), akár elfogadják a rájuk váró fenyegető véget, akár segítőkészséggel mások baját orvosolják. Arisztotelésznek igaza van, szánalom azok iránt ébred bennünk, akik, mintha mi magunk lennénk, hozzánk közel állnak, éppen a fenti magyarázat miatt, ám az irtóztató és borzalmas megfoszt annak lehetőségétől, hogy szánalom ébredjen bennünk, mivel a baj túl közeli. Defoe mintha e kettő között próbálna utat lelni. Az epidémia az emberek közti morális-érzületen nyugvó érintkezés próbája, kevesen szembesítették az olvasót ezzel könyörtelenebbül, mint Defoe a maga fiktív/faktikus szövegével.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba Dolgozik az adrenalin című kritikája Nagy Gerzson Délután apámmal című kötetéről szól.
„Olyan időket élünk, hogy nem könnyű a frissen megjelent könyvekhez jutni. Ezt még nem fogtam a kezemben, a szöveget monitoron olvastam, a borítóját a neten láttam. Két jeles író ajánlja ott a reménybeli olvasóknak: Takács Zsuzsa és Zoltán Gábor. Takács Zsuzsa ezt írja: Nagy Gerzson „megvesztegethetetlen, minden érzelgősségtől mentes ” – „kiváló stiliszta, bátor és következetes, egyike az önmagához és szereplőihez egyaránt könyörtelen íróknak”. Egyetértek. Megint született egy remek első prózakötet (mostanában több ilyenhez lehetett szerencsém: Babarczy Eszter, Csutak Gabi, Harag Anita, Juhász Tibor, Moesko Péter, Vass Norbert). Nagy Gerzson szintén máris számon tartandó író. Nem regényt írt, hanem novellafüzért („regény, közökkel”), de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ügyesen gazdálkodik anyagával, valóban jó stiliszta és kiváló megfigyelő.”
EX LIBRIS
Kutasy Mercédesz spanyol nyelvű könyvekről írt (Jorge Luis Borges, Javier Marías, Jesús Carrasco és Benito Pérez Galdós köteteiről).
„Amikor az ember könyvfesztiválos válogatása egy olyan könyvfesztiválra készül, amelyet nem rendeznek meg, óhatatlanul Borges jut eszébe, meg az, hogy az írófejedelem most bizonyára elégedett lenne, hisz 1941-ben az Elágazó ösvények kertje előszavában azt írta: „fárasztó és sorvasztó esztelenség” egy regény megírása, elegendő recenziót írni e képzeletbeli könyvekhez, és máris olyan, mintha azok léteznének. Most pedig, 2020-ban, egy meg nem rendezett könyvfesztivál apropóján olyan szerzőkről írnék, akik épp itt lennének, de mégsem jöhettek el – mivel azonban a könyvfesztivál meghiúsult, kicsit módosítom a listámat, és kedves témámat, a hiányt választom a négy könyv vezérfonalának.”
VERS
A szám versrovatában Fenyvesi Orsolya és Vörös István versei kaptak helyet. Vörös István versei közül idézzük az egyiket:
Töröljük ezt az évet!
Töröljük el a kétezerhuszas esztendőt,
ne számítsuk a termelésbe,
a nem-termelés se számítson,
így ebből nem lesz világvége.
Ne lássunk a sorsban vesztes nőt,
így kevéssel az az összeg nőtt,
amivé a veszteséget átírom.
Ne lássunk a szerencsében részeg főt,
aki most kijózanul végre.
Egy apró vírus azt elérte,
mire a józanság rég rászánhatta volna
magát. Kevesebb gond adódna,
kevesebb marhaság.
Nem világtalan volna a világ.
Töröljük kétezerhuszat, mint egy hibát!
PRÓZA
Tematikus prózaösszeállítás – Írások a karanténból.
Hangulatképek, történetek, menük és szentenciák, vágyak és örömek megváltozott hétköznapjainkból, tempóinkról, az életünkről.
Farkas Balázs, Oravecz Imre, Schüttler Tamás és Várkonyi Judit prózája
Tárcatár: Beck Zoltán.
Farkas Balázs: A következmények:
„– Amúgy, ha nem lennénk itt… a történelem ismétlődik, nem igaz? – Eltűrt egy tincset a szeméből. – Benne vagyunk egy körben, az idő kerekében, és mindig ugyanaz jön elő, és… nyilván, persze, hogy előjön. Egyszer… igen, egyszer ezt már csináltuk. Már volt ilyen. Nem igaz?”
Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közben:
„(Csökkentés) Nem tudom, hogyan viseli majd M.L., hogy nem hozhatom haza, de a hatóságok ajánlásával összhangban megfogadtam K.L. íróbarátom tanácsát, és falun kívüli egyórás sétáimat kivéve nem hagyom el a jövőben önkarantémomat.”
Schüttler Tamás: Vírus gasztro:
„Wágner úr éppen befejezte az ebédet, amelyet a koronavírusra való tekintettel a b-i önkormányzat küldött ki a számára. Egyébként egy közeli kifőzésből hozta a napi főtt ételét. Szerencsére nyugdíjából futotta arra, hogy megengedje magának ezt a luxust.”
Várkonyi Judit: Csak egy cserép:
„Megrakott, füles nejlonszatyrokkal járt haza a boltból. Eltelt egy év, és azóta sem láttam őket. Mi lenne, ha elvennék onnan egy cserepet? Olcsó kis agyagcserepek. Majd ha hazajönnek, és mérgelődnek miatta, virággal együtt visszaadom.”
FILM
Stőhr Lóránt a Verzió Filmfesztivál nyitófilmjéről, a Colectivről írt kritikát.
„De már a Colectiv című film megszületése miatt is irigykedhetünk, a kortárs magyar dokumentumfilm-művészetben elképzelhetetlen egy ilyen politikai természetű kormánykritikus alkotás. Ha akadna is rá pénz és bátorság, képzeljünk el ma Magyarországon egy minisztert, akivel független, kritikus hangvételű dokumentumfilmes forgathat! Képzeljünk el egy magyar minisztert, aki az állami szintű korrupcióval kapcsolatban egyetlen őszinte mondatot ki tud mondani!”
KÉPZŐMŰVÉSZET
György Péter: Az Ismeretlenből érkezett vendég – Illés Árpádról.
„Mit mondjak még? hogy ebédre mit ettem? / leölt csirkék sült hulláit temettem…” (Weöres Sándor: Naplójegyzetek – Szüleimnek – Csönge, 1932. november).
A cím az Illés Árpád 1980-as műcsarnoki emlékkiállításának katalógusában közölt Frank János szövegből való. Weöres nem pusztán 1929–1930 óta volt barátja Illésnek, hanem ugyanannak az ártatlannak látszó műveket meghatározó eltüntethetetlen vadságnak a nyomai tűnnek fel újra és újra mindkettejük művészetében. Egyiküket sem védték, vagy épp kezdték ki a politikai-esztétikai doktrínák egymást követő hullámai: inkább az érzéseikre hagyatkoztak, s olykor tényleg őszinték voltak.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
