„Beethovennek ezt a művét játszva, az ember rögtön teljes intenzitással belekerül a darabba”
Alpesi kirándulásra hívja a közönséget a Pannon Filharmonikusok decemberi koncertjük alkalmával. A koncerten többek között elhangzik a 250 éve született Ludwig van Beethoven utolsó zongoraversenye, az 1800-as évek elején komponált V. Esz-dúr ’Emperor’ zongoraverseny is, melyet a korszak legnagyobb szabású versenyműveként tart számon a zeneirodalom. A sodró lendületű, a már érett zeneszerzőről tanúskodó darabot úgy vélik, Beethoven maga játszotta elsőként a Habsburg–Lotaringiai Rudolf főherceg rezidenciáján. A december 11-én, a MÜPA-ban rendezendő koncerten Ránki Dezső világhírű, a pályája során több, kiemelkedő elismeréssel is jutalmazott zongoraművész játssza a darabot a Pannon Filharmonikusokkal. Vele beszélgettünk a versenyműről.
– Beethoven utolsó zongoraversenye keletkezési idejének kiemelt fontosságú zeneműve. Miért viseli az Emperor nevet?
Természetesen, mint annyi más Beethoven-műnél (például Sors-szimfónia, Holdfény-szonáta) nem a szerzőtől származik az elnevezés, hanem – ha jól emlékszem – egy angol kiadótól. Egyébként az elnevezés főleg angol és francia nyelvterületen terjedt el, a darab karakterét, legalábbis egy rétegét jól jellemzi, valóban van benne „császári” jelleg.
– Bár a zongoraverseny felépítése hagyományos, nagy újítása azonban, hogy rögtön egy úgynevezett szóló-kádenciával kezdődik, vagyis a zongoraszóló rögtön itt, a tétel elején hallható. Mennyiben szokatlan ez és milyen kihívást jelent a mű ebből a szempontból a zongoraművész számára?
Az elején hallható kadencia nem a kadenciáknál szokásos összetételű és felépítésű zene, hanem bevezetés-szerűen (zenei szaknyelven szólva) a tonika-szubdomináns-domináns harmóniák egymásutánjának figurációkkal díszített kiterjesztését halljuk, majd rögtön jön a főtéma. A kadenciák megszokott helyén, a tétel vége felé is van egy kadenciaszerűen kezdődő szabad, improvizatív jellegű szólórész, amiben megjelenik a melléktéma, de hamarosan bekapcsolódik a zenekar is. A kezdeti kadenciát egyébként kifejezetten jó érzés játszani, az ember rögtön teljes intenzitással belekerül a darabba.
– Meghallgatva a darabot úgy vélem, egy egészen virtuóz zeneművet hallhat majd a közönség a decemberi koncerten. Beethoven egy alkalommal azt mondta tanítványának Carl Czerny-nek: „Ami a szívemben van, az kikívánkozik, úgyhogy leírom.” Milyen gondolatai, érzései támadnak a mű előadójának, milyen érzelmek dolgozhattak a szerzőben a mű megalkotása közben?
Találgatás helyett a műből indulok ki. Beethoven olyan zeneszerző volt, aki elég egyértelműen jelezni tudta, milyen érzelmi tartalmú zenét írt. Hogy az előadónak milyen gondolatai, érzései támadnak, véleményem szerint teljesen mindegy, a lényeg, hogy a játékán keresztül mit tud közvetíteni, mennyire tudja a hallgatót bevonni a darab világába. Nem szeretnék semmit ezzel kapcsolatban mondani, mert az befolyásolja a közönséget, előzetes várakozásokat kelt feleslegesen. Hiszen mindenki másképpen reagál ugyanarra a zenére, még ha csak árnyalatokban is sokszor.
– Ön szerint megállja-e a helyét az az állítás, hogy a zongoraverseny első tétele rokonítható Beethoven zenetörténeti fordulópontot jelentő szerzeményével, az Eroicával?
Nem jutott eszembe eddig sok párhuzam a két darab között, ugyan a fő hangnem ugyanaz, és mindkettőben van diadalmas hangulat, de sok más művében is van, az első tétel pedig páros metrumú, ellentétben az Eroica ¾-es lejtésű kezdőtételével.
– Beethoven az első zeneszerző, aki megfogalmazta és ki is merte mondani, hogy művészként tekint magára, míg elődei inkább képzett mesterembernek tartották magukat. Önnek, mint zongoraművésznek „kézzel fogható-e” ez darabjai előadása közben, és mennyiben más mint, mondjuk, Mozartot vagy más, 18. századi zeneszerző darabjait játszani?
Ha más érzés, akkor is a zenéje miatt más, és semmiképpen nem a kimondott hozzáállása miatt. Teljesen mindegy, ki minek tartja magát, bár kétlem, hogy Mozart, Haydn vagy Bach ne lett volna tisztában a saját műveinek értékével, bármit is mondtak. Ilyen hatalmas tehetség általában együtt jár a tisztánlátással.
– A mű előadásában nagyon sok fúvós hangszer vesz részt a zongora, az üstdob és a vonósok mellett. Milyen jelleget kölcsönöz ez a műnek?
A mű hangszerelése a megszokott nagyzenekari összeállítás, már Mozart késői zongoraversenyeiben is találkozunk hasonlóval, és később teljesen általánossá vált. A versenyművekben általában véve két, egyenrangú főszereplő van, a zenekar és a szólóhangszer, így kamarazenének is felfogható. Beethovennél ez fokozottan így van, számos fontos összjátékot hallhatunk az egyes hangszercsoportok és a zongora részvételével, egymást támogatva, kiegészítve.
– Hogyan alakult ki a Pannon Filharmonikusokkal való együttműködése?
Először 1974-ben játszottam először a zenekarral, még Breitner Tamással. Azóta számos alkalommal muzsikáltunk együtt, mindig nagy örömmel, legutoljára 2018-ban. Rengeteget számít az is, hogy ilyen csodálatos koncertterme lett Pécsnek.
– Bogányi Tibor vezető karmester fogja vezényelni a koncertet, akiről úgy tartják, mindig meg tudja mutatni a művek izgalmas és friss oldalát. Ön hogyan látja, egy 1810-ben íródott zenemű előadása kapcsán lehet még újat mondani a 21. század közönségének?
Nem tudom, mennyire fontos mindig újat akarni. Ha egy mű ennyi ideig fennmaradt, gyakran játsszák, annak megvan az oka. Ezek szerint olyan hatása van az emberekre, ami most is érzékelhető és eleven. Attól, hogy élő zeneként elhangzik, úgyis mindig új lesz, mert kétszer egymás után nem lehet ugyanúgy eljátszani, hiszen nem vagyunk gépek – szerencsére. Egy igazi zenész pedig mindig felfedez a darabokban új dolgokat, ez különösen a remekművekre igaz.
– G.B. Shaw 1927-ben Beethovenről írt tárcájában úgy fogalmaz, hogy zenéjének szépsége végigkíséri egész életünket. Ön mivel ajánlaná ezt a koncertet a hallgatóságnak?
Világosan emlékszem, hogy gyerekkoromban – 5-6 éves lehettem – ez a darab volt az első igazi nagy zenei élményem, a rádión hallgattam. Húszévesen játszottam koncerten ezt a művet először, azóta már több, mint 60-szor, de minden alkalommal ugyanolyan felemelő élményt ad nekem.
– Utalva a jelenleg kialakult, megváltozott mindennapokra, mit gondol, mi a túlélés záloga a komolyzenével hivatásszerűen foglalkozók számára?
Rossz helyzetbe kerül az, sajnos, akinek nincs tartaléka, mert nem csak nálunk, mindenhol lemondták a koncerteket. Nagyon remélem, hogy valamilyen támogatásra sor kerül ennek ellensúlyozására. És a legjobban azt remélem, minél előbb túl leszünk a nehezén. Mindenesetre ez kitűnő alkalom addig is, hogy az ember elmélyedjen a határidők által nem beszorított munkában, egyéb dolgokban, amikre eddig nem jutott idő, és elgondolkozzon mindenfélén, például hogy jó-e az, ahogy eddig zajlott az életünk.
