A nap képe: Halló, figyeljetek ránk, mi is itt vagyunk!

Minden gyermek művész

Eddig úgy volt „békeidőben”, hogy a két nagyobb unokánk, Viola és Benedek 4-5 hetente eljött hozzánk vidékre. Mert a szüleiket, mint oly sok fiatalt Budapesthez köti a munkahely. Ezek az unokás napok voltak a mi igazi ünnepeink, el is fáradtunk ilyenkor persze, ahogy kell, de soha édesebb fáradtságot.

Úgy tűnik, ennek most hosszú időre vége. Marad a Messenger virtuális világa, ami furcsa módon csak növeli a hiányukat. Nincs az a 4K-s felbontású képernyő, ami akár egyetlen ölelést is pótolni tudna. Ráadásul kívülről nézve egész jól alkalmazkodnak a helyzethez, kevesebb a nyűgösködés, a civakodás, nem kérdés, a velük született intelligencia hozadéka ez, ami minden gyermek sajátja.

Amikor beszámolnak az eltelt napjukról, egészen kihúzom magam, milyen jól állnak hozzá ehhez a lehetetlen állapothoz, pedig az ő környékükön is bezárták az összes játszóteret. Aztán Viola, aki nagyon szeret festeni, küld egy képet, és rögtön kiderül, mi zajlik az ő kis lelkében. Az övében és a többi hozzá hasonló ártatlan gyermekében. Ők először találkoznak a megfoghatatlan rosszal, amit apa, aki a világon a legerősebb, sem tud elriasztani. És innentől fogva már fölösleges minden rím keresés, mert semmi nem ér föl ehhez az üzenethez, amit ő küld nekünk felnőtteknek, hogy Halló, figyeljetek ránk, mi is itt vagyunk!

Kovács Bodor Sándor

 

Megosztás: