Holtan találták szerdán Ari Behn norvég írót, Márta Lujza hercegnő egykori férjét – három közös gyermekük apját.
Menedzserének közlése szerint a 47 éves férfi – regények, elbeszélések, színdarabok szerzője – önkezével vetett véget életének.
A királyi ház nagy szeretettel emlékezett meg a hercegnő volt férjéről, aki közleményük szerint „hosszú évekig a királyi család fontos tagja volt”, és akiről csupa jó emléket őriznek.
Ari Behn és a hercegnő – V. Harald király és Szonja királyné legidősebb gyermeke – 2002-ben házasodott össze, három lányuk született. 2016-ban bejelentették különválásukat, de közölték, hogy továbbra is együtt gondoskodnak gyermekeikről.
A dániai születésű Behn irodalmi pályafutása 1999-ben kezdődött Trist som faen című kötetével, amely az év irodalmi szenzációja lett Norvégiában, és azóta számos kiadást élt meg. A novellagyűjtemény Rohadt szomorú címmel 2007-ben magyarul is megjelent a Nagyvilágnál.
Behn 2002-ben a hercegnővel közösen jelentetett meg könyvet esküvőjükről Fra hjerte til hjerte (Szívtől szívig) címmel. Utolsóként, 2018-ban megjelent kötetében, az Infernóban a lelki problémáival vívott küzdelméről írt.
A festőként is ismert író egyike volt azon férfiaknak, akik szexuális zaklatással vádolták meg Kevin Spacey amerikai filmsztárt. Behn azt állította, hogy a színész 2007-ben, a Nobel-békedíj átadása alkalmából adott fogadáson próbálta meg fogdosni őt.