Drága Mama / Ferencz József levelei édesanyjához [Briefe Kaiser Franz Josephs an seine Mutter 1838-1872]– Szépmíves Könyvek, 2019 – fordította Béresi Ákos; sajtó alá rendezte Borovi Dániel és Kovács Attila Zoltán – 416 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-74-4
„Petri György: Ellágyulás
Rákosi Mátyás selymes hajfürtjei,
a rózsás kis tappancsa,
első botladozási…
Végsősoron: neki is
kellett, hogy legyen anyja.
Az ember csak később lesz
R. M. Művek.”
Ez a vers – természetesen a megfelelő behelyettesítéssel – neszez a fejemben, mióta megkaptam a Ferenc József édesanyjához írt leveleinek kötetét. Hiszen nyilván Ferencjóska is ember volt, s nem csak egy „történelmi figura”. Neki is „kellet, hogy legyen anyja”, őt is formálták azok az erők, amelyek bárki mást.
De, vajon van-e ennek bármilyen jelentősége?
A magánember közelebbi ismerte hozzáad-e bármit ahhoz a képhez, amit a történelemből ismerünk? Lehet-e érvényes következtetést levonni ezekből az írásokból? S ha igen/nem, akkor – a bulvárértéken túl – milyen jelentőséget tulajdoníthatunk az innen kinyerhető információknak?
- Botránykönyv jelent meg Erzsébet királynéról!
- Kitől szerezte Erzsébet királyné a monarchia-ellenes iratokat?
- Petőfi Sándort megcsalta a felesége?
- Jászai Mari a #metoo-kampány ősanyja
Fazonírozás vagy cenzúra?
A kötet eredetileg 1930-ban, a levelek szerzőjének halála után bő másfél évtizeddel jelent meg. Az első és eddig egyetlen kiadás bevezetője szerint többszöri nekifutás után. A kiadó, Franz Schnürer nem csinál titkot abból, hogy a levelek válogatáson, a szövegek pedig némi igazításon estek át.
„A nyomtatásba került leveleket nagyrészt változatlan formában közöljük, úgy, ahogy a császár megírta őket; csupán néhány részletet hagytunk ki belőlük. vagy tisztán magánéleti jellegű közléseket, amelyek a kívülállók számára a legcsekélyebb érdeklődésre sem tarthatnak számot, vagy pedig alkalmankénti, csupán pillanatnyi félreértésből származó elmarasztaló kijelentéseket, olyan személyekről, akik vagy akiknek utódai még ma is élnek. A kijelentések szellemiségét azonban sehol egy szemernyit sem változtattuk meg…”
– írja a kiadó, s hogy valóban ez volt és lehetett a szándék abban az időben, azt nincs okunk kétségbe vonni. Azt már sokkal inkább, hogy ezek a szempontok mennyire esnek egybe a mai ember elképzeléseivel. Ráadásul már a kötet szerkesztése során is egy írógéppel leírt verzió szolgálta a szerkesztőket. Ki tudja, mi veszett el az eredeti szövegből a munkát megelőző fázisban. Erre a kérdésre, ha az eredeti levelek megvannak, komoly kutatói munka adhatna – az sem biztos, hogy érdekes – választ.
263 levél 1940 és 1872 között,
Ferencz József életének jelentős szakasza, gyermekkorral, trónra kerüléssel, forradalommal és szabadságharccal, nősüléssel, gyerekekkel, utazással, a kormányzás gondjaival, kapcsolatokkal, reprezentációval… stb., stb., stb.. S hogy mindebből mennyi csapódik le az édesanyjának írt levelekben? Nem könnyű a válasz.
A levelek nagy része, mai szemmel nézve formális, s bár informális, az akkoriban jellemző tiszteletteljes hangnemben íródott. Kell az éles szem, hogy az elengedhetetlen – itt-ott papírízű – szívélyesség mögött meglássuk a rejtőzködő embert. Az érzelmek leginkább a gyászos pillanatokban – például gyermeke halála kapcsán sejlenek fel. Éppen ezért talán érdekesebb, hogy mit tapasztal – mit lát meg – az őt körülvevő világból. Például 1852 júniusában így ír Mezőhegyesről:
„1 órakor indultunk a pályaudvarról ujjongás közepette vasúttal Cegléd felé, majd a Pusztán át Kecskemétre. Mindenütt lármás fogadtatás, még lármásabb, mint más országokban. A föld népe mindenütt nagy számban gyűlt össze,…”
Erős jegyzetapparátus,
nyolcszáznál is pontba foglalt információ-cunami segíti a mai olvasót, hogy eligazodjon a letűnt kor emberei között. S mert nem lábjegyzetként szerepelnek ezek a megértést segítő adatok, ezért érdemes olvasás közben is hátralapozni. Sőt, az így összeállított tudástár akár külön olvasva is érdemes a figyelemre. Sokat elárul a császárról az is, hogy kiket említ meg az anyjának írt levelében.
