Idén harmadik alkalommal lesz Pécsen Harmonikafesztivál. Szeptember 30 és október 4 között a főszerep a harmonikaművészeké és tanítványoké, akik Kéméndi Tamás harmonikaművész vezetésével megszállják a város kávéházait és koncerthelyszíneit, hogy minél több emberhez hozzák el azokat a melódiákat, melyek erre a különleges hangszerre íródtak. Október ötödikén a Pannon Filharmonikusokkal adott koncerten a klasszikus zenedarabok mellett ritkán hallható tangó számokat is hallhat a közönség. Kéméndi Tamással beszélgettünk.
Ha találkozna egy olyan emberrel, aki soha életében nem hallott még senkit harmonikán játszani, mit mondana neki, milyen ez a hangszer?
Azt mondanám neki, hogy a harmonika úgy működik, mint egy zenekar. Három nagy részre osztható fel ez a hangszer. A jobb kéz felé eső rész hasonlít a zongorára, főleg, ha zongorabillentyűs harmonikáról van szó. A jobb kéz adja a dallamot, szólót játszik, a bal kéz – ahol a kis gombok vannak – a kíséret. A kettő közötti légszekrénnyel keltjük a levegőt. Így tulajdonképp a harmonikás egy személyben kíséret és dallam is.
Mi tesz alkalmassá arra egy zeneművet, hogy jól szóljon harmonikán?
A harmonika fiatal hangszer, alig kétszáz éves, sok szempontból még most is keresi a helyét a hangszerek között. Az pedig, hogy alkalmas például komolyzenei művek előadására is, csak az elmúlt száz év érdeme. A harmonikában még sok lehetőség, felfedezni való rejlik. Sokoldalú hangszer, melyen sokféle stílust jól el lehet játszani, de viszonylag kevés a harmonikára írt mű, épp a fiatalsága miatt. Sokféle harmonika van, és nem biztos, hogy egy olyan zenemű, amelyet az orosz szerzők a hazájukban használatos harmonika típusra írtak, az a nálunk népszerű zongorabillentyűsön ugyanúgy fog szólni.
Ön a hangszer melyik típusán játszik?
Kétfajta hangszerem van. Az egyik egy olasz, Bugari Armando márkájú, és egy régebbi típusú Weltmeister Cantora. Ez utóbbin szoktam általában komolyzenét játszani. Az olaszon játszom a francia sanzonokat, Piazzola darabokat. A pécsi koncerten Hermosa Anantango-ját is ezen fogom előadni.
A koncerten három darabban játszik, Filiberto, Hermosa és Márquez szerzeményeiben. Van-e a három darabnak valamilyen közös jellegzetessége?
Úgy alakítottuk ki a koncert repertoárját, hogy megmutathassuk azt, hogy a harmonika milyen sokfajta zene eljátszására alkalmas. Ezért Vivalditól kezdve, Piazzollán át az Ön által említett szerzőkig nagyon sokszínű a műsor. Szeretnénk közelebb hozni a harmonikát az emberekhez, ezért fülbemászó darabokat kerestünk. Egyébként Piazzolla is ennek köszönhette a sikerét, hogy könnyen befogadható darabokat írt, miközben meg kell jegyezni, hogy őt a komolyzenészekhez szokták sorolni, még ha annak egy könnyedebb válfaját is művelte. A tangónak is van olyan előadási módja, ami magával ragadja a hallgatóságot.
Juan de Dios Filiberto darabja, a Caminito egy Buenos Aires-i festőművészt arra inspirált 1955-ben, hogy művészi szempontból újragondolja a város szomszédságában, La Boca-ban található Caminito-t, amit ma utcai múzeumként ismerünk, és jelentős látnivalója a városnak. Mi lehetett Ön szerint ebben a műben az, ami még egy egészen más területen alkotó művészt is megihletett?
Ezt a darabot már játszottam öt évvel ezelőtt is, épp a Pannon Filharmonikusokkal. A mai napig nagy kedvencem ez a mű, mert kicsit olyan füstös, lebujos, kávéházi hangulata van. Ez már korábban magával ragadott.
Tangó darabokban játszik a koncerten, és a tangó mindig hat a lelkünkre, szívünkre. Mivel tudja ezt a harmonika még kiegészíteni vagy erre ráerősíteni?
A harmonika – még ha ritkán is használjuk rá ezt a kifejezést – érzéki hangszer. A játék közben levegővel dolgozunk, és a tangó dallamait a harmonika érzékien tudja közvetíteni. A mozgó levegő tud szerintem rásegíteni arra, hogy még hatásosabb legyen. És persze a harmonika kiválóan alkalmas arra, hogy a művész saját magát is beletegye, belejátssza ezekbe a darabokba.
Említette Gorka Hermosa Anantango című művét. Ez egy szenvedélyes, lüktető, hullámzó, magával ragadó zene.
Két évvel ezelőtt hallottam először az Anantango-t. Középfokon a Pécsi Művészeti Gimnáziumban is tanítok, ahol tavaly ezt a művet már tanítottam, méghozzá klarinét-harmonika átiratban. Szavakkal nehezen lehet leírni… talán Piazzolla darabjaihoz tudnám hasonlítani. Egyébként ez „csak” egy tétel az Atlantia című zenekari műből, de szerintem önállóan is megállja a helyét.
A harmadik szerző Arturo Márquez, mexikói komponista. A Danzones című ciklus hozta el számára azt a lehetőséget, hogy más műveit is felfedezzék. Ebből szerepel a koncert programján a Danzones No.2., amit Demeniv Mihállyal és Nagy Torma Krisztinával együtt játszanak. Mi jellemzi ezt a darabot és milyen az együttműködés a zenésztársakkal?
Az ötlet onnan ered, hogy szerettünk volna valami olyasmit a műsor végére, ami ha lehet, még megfejeli az előtte elhangzó műveket. A Pannon Filharmonikusoktól kaptuk a javaslatot, mivel ők már játszották. Én javasoltam, hogy hangszereljük három harmonikára, és ez legyen a műsor fináléja. Igazi finálé darab. Nem játszottunk még együtt a zenésztársakkal, így abszolút debütálásnak számít a fellépésünk. Régóta ismerjük egymást, a Zeneakadémiáról is, illetve már többször voltak a Pécsi Harmonikafesztivál meghívott vendégei.
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Harmonikafesztivál, melynek Ön a zenei vezetője. Kérem meséljen erről a fesztiválról!
Én baranyai születésű vagyok, Himesházáról származom. Fölkerültem Pestre, kilenc évig éltem itt, amíg a középiskolát és az egyetemet elvégeztem. Majd visszamentem Baranyába tanítani. Az én gyerekkoromból hiányoztak azok a versenyek, harmonikatáborok és egyáltalán az olyan harmonikás megmozdulások, amelyek sokat tudnak adni egy gyereknek. Szerettem volna ide meghívni olyan művészeket, akiket egyébként nem hallhatnak a harmonikások, hacsak nem mennek Pestre meghallgatni őket. Mivel régebben csináltam harmonikatábort, és volt néhány verseny is, megkerestek a pécsi Német Körtől (Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre – a szerk.), hogy szeretnék támogatni a harmonika népszerűsítését. Így jött az ötlet, hogy szervezzünk harmonikafesztivált, és a helyszín legyen egy nagyváros, Pécs. Az egésznek szerintem az a bája, hogy nem nagy fesztiválról van szó. A célom, hogy az emberekhez közel hozzuk a harmonikát, és hogy saját növendékeimnek, illetve a Baranyában tanuló növendékeknek bemutassuk a pesti harmonikáséletet is.
Hogyan illeszkedik a Fesztivál programjába az október ötödikei koncert?
Ez lesz a gálakoncert, ami viszont nagyszabású esemény.
A Fesztivál kizárólag koncertekből áll?
Igen, három napot arra szántunk, hogy Kávéházi harmonikaszó címmel különböző kávéházakba visszük el a harmonikajátékot. Tizenöt-húsz perces minikoncerteket adunk, tangók, francia sanzonok, német polkák lesznek műsoron, tehát inkább az a fajta zene, ami a harmonikával kapcsolatosan közismertebb. Ezután lesz egy közös koncertünk a Pécsi Művészeti Szakközépiskolával, ahol egy Sosztakovics darabot játszunk. Ezek ingyenes koncertek egyébként. Volt olyan növendékem, aki itt a Fesztiválon hallott életében először harmonikát, és következő évben beiratkozott hozzám.
Óriási munka egy ilyen fesztivál megszervezése. Ki van ebben az Ön segítségére?
Nagyon sok segítséget kapok a pécsi Német Körtől, akik anyagilag és minden egyéb más eszközzel támogatnak a szervezésben. Én egyfajta szakmai vezető vagyok, de sokat foglalkozom például a marketinggel, hogy ez a rész is működjön. A Pannon Filharmonikusok szintén nagyon sokat segítettek azáltal, hogy a gálakoncert a bérletes előadások között szerepelhet. A résztvevő gyerekeknek is sok munkájuk van benne, de azt gondolom, hogy sokat is kaphatnak ezáltal.
A Pannon Filharmonikusokkal van más együttműködése is?
Igen, minden évben szoktunk közösen dolgozni, legutóbb egy Eötvös Péter darabban játszottam a meghívásukra. A kortárs zenében inkább effekt hangszerként használják a harmonikát, mert erre is nagyon alkalmas.
Milyen kihívások várják a most indult évadban?
Mivel kevés a profi harmonikás, ezért kevés a harmonikatanár is. Ezért nekem az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy koordináljam azt, hogy aki Baranya megyében él és szeretne harmonikát tanulni, az tanulhasson, tehát próbálok az utánpótlásról gondoskodni. Szükség van harmonikatanárokra és harmonikaművészekre is. Ez a hosszú távú terv. Minden év végén van nagy koncertem Mohácson, ahol a hangszer világzenei jellegét igyekszem megmutatni. Az erre való felkészülés jó pár hónapot igénybe vesz. Az egész koncert megszervezése is az én feladatom, és én ezt igazán élvezem.
