Szombaton ér véget Berlinben a 19. Nemzetközi Irodalmi Fesztivál, az ilb. A fesztivál idején Berlin 11 napra a nemzetközi irodalmi élet központjává változik, idén 200 író érkezett a világ 40 országából és több mint 50 helyszínen minden az irodalomról és az irodalmat alkotókról szól.
Ebbe a pezsgő kavalkádba csatlakozott be ismét a Collegium Hungaricum Berlin. A magyar kultúrintézetben a múlt szombaton Jónás Tamás olvasott fel – egy szerb és egy német költő társaságában. Jónás versei tavaly jelentek meg németül egy hiánypótló roma-szinti költészeti antológiában. Szerda délutántól késő estéig pedig „Budapesti víziók” címmel Térey János, Gelléri Andor Endre szelleme és Forgách András személyesen osztoztak a színpadon – három felvonásban.
Téreyre az emlékezést Wilhelm Droste nyitotta meg, ő fordította Térey Átkelés Budapesten című novelláskötetét németre, amely a wuppertali Arco Kiadó gondozásában röviddel a fesztivál előtt jelent meg. Droste szemrehányással kezdi a felolvasó estet:
„Nagy megtiszteltetés, hogy én állhatok itt Téreyre emlékezve, de összehasonlíthatatlanul nagyobb a gyászom, hogy én állok itt és nem ő maga. Hogy lehet, hogy egy ilyen energiabomba meghal, túl korán és túlontúl fiatalon, ilyen értékesen és fontosan, én pedig élek?”
– kérdezi, vagy kéri inkább számon magán és Téreyn a Budapesten elő irodalmár.
„Térey több, mint egy szűk térre korlátozott helyi, magyar belügy. Neki megvan az a minősége, hogy bármilyen határt áttörjön. Biztos vagyok benne, hogy meg fog érkezni Németországba is.”
– zárta beszédét a Téreyvel Ady-rajongásában is osztozó jóbarát.
Négy jó nevű színész felolvasása következett: a magyar felmenőkkel rendelkező Stephan Szász mellett Susanne Wolf (övé a 2019-es Német Filmdíj legjobb női alakításért díja), a mindkét nyelven kiváló Gryllus Dorka és Fátyol Hermina ülnek. Hol magyarul, hol németül hangzanak el Térey novellái, sorban a következőket: Aki élő, zajjal jár, Kígyóverem, A hurokban, A makulátlan ember, Mondj nemet a vasárnapjukra, A jószolgálati nagykövet. Gyönyörűek a szövegek, mindegyik színész kicsit másképp, de nagyszerűen olvas. A németek, akik nem ismerték korábban Téreyt, le vannak nyűgözve ettől az erős lírától.
Mögöttük, a CHB hatalmas ablakára vetítve fekete-fehér Fortepan-fotók futnak a háttérben a 70-es évekből. Operáló orvosok, a Bambi ablakán át látható, az utcára szállingózó hópihék, asszonyok dauerolt frizurával és ballonkabátban várnak a villamosra valahol a budapesti belvárosban, iroda – vagy valamelyik hivatal asztala bakelit telefonokkal – váltják egymást. Fura németül hallgatni a Térey-szövegeket. Eleinte idegenül cseng az ismert nyelvezet, ami egyszerre emeli el a történeteket a realitástól és csupaszítja le annak szereplőit.
A következő esemény egy Gelléri Andor Endre-bemutató. Neki a közelmúltban két könyve is megjelent a Guggolz kiadó gondozásában. A színpadon a kiadó vezetője, Sebastian Guggolz, a Gelléri-fordító Tankó Tímea és a két könyv utószavának szerzője, Dalos György. A beszélgetést a Gelléri-miliőről, a 20-as évek Budapestjéről kezdik. Szó esik az óbudai zsidó proletárságról, ahova Gelléri született.
Az a fantasztikus a berlini Collegium Hungaricum épületében, hogy az előadóterem a hatalmas ablakaival kommunikál az utcával, a háttérben zajló építkezések, a dolgozó munkások látványa akaratlanul is aláfestést adnak a Gelléri-hangulatnak. Dalostól megtudjuk, hogy a magyar írók többnyire arról a társadalmi rétegről és hangulatról írtak, amiből maguk is jöttek. Jókai a nemességről, Mikszáth a dzsentrikről, Móricz a parasztokról, míg Gelléri a zsidó proletárokról. Nem véletlen, hogy Kosztolányi „tündéri realizmus”-nak nevezte Gelléri nyelvezetét, hiszen úgy ír a szegénységről és a kilátástalanságról, hogy egy pillanatig sem minősít, kommentál vagy foglal állást valamiért, vagy valamivel szemben. Tankó Tímea szerint ez a csodanyelv annak is köszönhető, hogy Gelléri nem volt tanult íróember, úgy írt, ahogy tudott, nem akart sem többnek, sem kevesebbnek látszani, mint aki, és mivel különösebben olvasott sem volt, nem követett irodalmi áramlatokat, mégis minden kánonba illik, ugyanakkor egyikbe sem illik igazán. Novellái titka pedig abban áll, hogy a vége mindig valami titokzatos vizionálásban és fantáziavilágban oldódik fel, kicsit titokban marad. A Filipovicsot olvassák fel, ennek kapcsán arról esik szó, hogy milyen nehéz jól írni röviden. Befejezésül előkerül a meg nem született Gelléri-nagyregény.
A harmadik eseményen Forgách András és német szerkesztője, Hans Jürgen Balmes beszélgetett a németül az idei Lipcsei könyvvásárra a Fischer kiadónál megjelent Élő kötet nem marad című regényéről (német címe: Akte geschlossen). Szó esik a mű keletkezésének körülményeiről, Forgách előző, anyja és nagyanyja levelezéséből kiadott könyvéről, az író családjáról, a regény keletkezéséről. Megrendítő, ahogy Forgách mesél az apja és anyja közti elvághatatlan bilincsről, jellemükről, a beszervezésükhöz vezető útról. Különösen megható az író őszintesége, ahogy egyetlen pillanatig sem menteget, vagy bírál, minden szavából sugárzik a megrázkódtatás, de a mélységes megértés és szeretet is.
A beszélgetés alatt elsötétült a város, a koromfeketeség ismét jól illeszkedik a regény hangulatához. Így kommunikál és lüktet együtt Berlin a magyar irodalommal. Tömény este volt, sok utazással az időben, a történelemben és az én bugyraiban. Rendesen honvágyam támadt…
Szabó Ágnes
