Mindszenty József: Kommunista arcélek – Szépmíves Könyvek, 2019 – sajtó alá rendezte Soós Viktor Attila és Kovács Attila Zoltán – 368 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-60-7
„A szocializmus mielőttünk nemes, tiszteletre méltó eszme. Gyökere, forrása mély, szinte szívmozgató.”
– írta Mindszenty József bíboros, és ez így, szövegkörnyezet nélkül meghökkentőnek tűnhet. Persze, a szövegnek van folytatása:
„Ma már látjuk, ahogy az emberi életet, ezt is az ember rútítja el. Olyan szocializmus, amely hazudik és akaszt, államot tesz meg molochnak, egyének, családok kisemmizésével, rabszolgasággal és istentelenséggel; amely idegenek gyarmatává alacsonyít egy valahol mindenre kész, hatalom-imádó vér- és bűnszövetkezet igájában; nem kívánatos.”
– így már érthető és érdekes is az a munka, mely Kommunista arcélek címmel jelent meg – hiányt pótolva – a Szépmíves Kiadó gondozásában. A kötetben található szövegeket – erre utal a Mindszentytől megszokottól keményebb hangnem és az itt-ott sarkosabb fogalmazás – nem publikációs céllal írta a hercegprímás. (Vagy legalábbis nem a publikálás reményével.) Sokkal inkább önmaga számára. A megismerés, a feltárás és a megértés lehetett a célja. Ráadásként – de lehet, hogy ez a legfontosabb – a tevékenység, a hasznos tevékenység tudatának a fenntartása.
- Mindszenty hercegprímást nem kell szeretni, de…
- Mindszenty deresre fektetné a mai szélkakasokat is!
- Dés Lászlót bírálta az államtitkár a Mindszenty-szobor avatásán
- Mindszenty József díszpolgár lett
Annak, hogy Mindszenty az Amerikai Nagykövetségen töltött idő alatt folytonosan írt, minden bizonnyal volt egyfajta önterápia jellege. Egy hozzá hasonlóan aktív, a sokszínű társadalmi életbe sokoldalúan beágyazott figurának – a körülmények milyenségétől függetlenül – kínszenvedés lehetett a lehetőséget elvesztése. Az elzártság.
A Kommunista arcélek két nagyobb egységre tagolódik, s bár az első nagy egység javarészt a Szovjetunióval, s azon belül főleg Sztalinnal foglakozik, közben megpróbál általános érvényű magyarázatot találni. Górcső alá veszi a Generalisszimusz stratégiáját és annak változásait, érthető módon hangsúlyt helyezve a Szovjet és az egyház(ak) viszonyára. (A szöveg pontosabb megértését komoly jegyzetanyag segíti.)
Bár ma már tudunk/tudhatnánk többet azokról az évekről, mégis az a meghökkentő igazság, hogy a világ dolgairól csak másodkézből értesülő Mindszenty ma is fontos forrás. Saját és sajátos szempontrendszere, helyzetéből fakadó érzékeny figyelme olyan részletekre világít rá, s olyan összefüggésekre utal – konteók nélkül –, amelyek fölött a mai kor mégoly felkészült olvasói is hajlamosak elsiklani.
A magyarországi helyzet
áll a könyv második, terjedelmileg szerény részének középpontjában, s bár itt is igyekszik tényekre és értesülésekre támaszkodni, a szöveg hangneme mégis más. Az érintettség okán. Harcosabb, karcosabb, indulatosabb. Ez a bő hatvan oldal lehetne prédikáció is.
Vagy vádirat.
Mindszenty tényleg nem fogja vissza magát, s tétlenségből és a lehetőségek hiányából fakadó őszinte elkeseredettsége itt-ott sűrű, fojtogató képekké áll össze:
„Az Evangélium alapján állónak olyan a bolsevizmus világa, mint a szén-dioxidos, föld alatti pincébe ereszkedőé. Az új világ zavaros, borrá sohasem tisztuló mustja háborog, forr, fojt. A belekerült pedig kapkod a maradék kevés oxigén után. Veszélyben a világossága, élete egyaránt…”
***
Mindszenty József egy nehezen megfejthető, összetettségében is fontos figurája a magyar történelemnek. Életútjából nyilvánvaló, hogy nem arra a szerepre készült, ami végül neki jutott. Az, hogy a megváltozott körülmények között a végsőkig kitartott hite és elvei mellett, sok – egyébként jogos – kritika súlyát csökkenti. Ma talán kevésbé fontos az, amit elhivatottságából fakadó szigorával a világnak kínált és/vagy a világon számon kért. Ma az a fontos, amilyen követelményt önmagával szemben állított.