Az irodalom lokalitása fontos meghatározója könyveknek, verseknek egyaránt. Léteznek olyan helyek, amelyeket akár kultikussá is tud emelni egy-egy irodalmi mű. Gondoljunk csak a magyar irodalomban Szerb Antal Utas és holdvilág című regényére, amely új színeit mutatta meg az egyébként is népszerű Velence városának. Ez azonban csak egy példa a sok közül, amely azt igazolja, hogy olvasmányélményeink befolyásolják a különböző földrajzi területekhez fűződő viszonyulásunkat.
Az irodalmi város volt a központi témája a Katona József Színházban április 9-én zajlott Aegon Művészeti Díj átadó gálájának. A Máthé Gábor vezette beszélgetés résztvevői dr. Kepecs Gábor, a díj alapítója és az idei döntősök közül három szerző, Mán-Várhegyi Réka (Mágneshegy), Garaczi László (Hasítás), és Krusovszky Dénes (Akik már nem leszünk sosem) voltak. Mindhármuk kötetét a Magvető Kiadó adta ki. Az Aegon Művészeti Díjat 2019-ben Takács Zsuzsa Vak Remény címmel megjelent versgyűjteménye kapta. A költőnő betegsége miatt nem tudott jelen lenni, a díjat leánya, Lengyel Anna vette át.
Az Aegon Művészeti Díjat 2006-ban alapították, célja a kortárs művészetek támogatása. A magyar irodalmi élet kiválóságainak elismerését szolgáló díjat olyan élő magyar író kaphatja, aki az előző évben kiemelkedő, magyar nyelven olvasható szépirodalmi teljesítményt nyújtott. Az átadásra minden évben a Katona József Színházban, a Költészet Napjához közeli időpontban kerül sor. Az idei díjazott, Takács Zsuzsa kötete a teljes költői életművet tartalmazza, összegyűjtött verseit a legújabb szerzemények követik.
A Kossuth-díjas magyar költő-műfordítót az eseményen Kulcsár Szabó Zoltán irodalomtörténész méltatta. Idézte Pilinszky János szavait, aki Takács Zsuzsát az újhullám képviselőjeként tartotta számon. Kiemelte, hogy a Vak Remény nem egy egyenes ívű út terméke, a szavak közötti szünetek formálódtak versbeszéddé az idők során. A kötetben a test megnyilatkozásait, a létezés megnyilvánulásait önanalitikus módon olvashatjuk. A szenvedés, születés, halál misztériumát minden szereplő oldaláról megvilágítja, és mindezt női hozzáállással, a női tapasztalatok szűrőjén át láttatja. Rávilágított, hogy a költői életmű szakaszaiban visszakapcsolódások figyelhetőek meg, a tétova, tévelygő beszédaktusok szabadságról és korlátokról szólnak. A Takács Zsuzsával készített, és az eseményen bejátszott telefonbeszélgetésben elhangzott, hogy versírás közben a költő időtől és helytől elszakadva alkot. A Vak Remény egy Csokonaitól átvett allegorikus alak.
A díj a költőnő számára annak visszaigazolása, hogy az olvasók szeretik és olvassák a költeményeket. A szerkesztők sikere is ez – hangsúlyozta a szerző, mert 2004-ben, amikor már egyszer tervben volt a teljes életmű kiadása, jelezték, hogy műveiben sötéten láttatja a világot. Mivel semmiképp nem akarta olvasóit terhelni, visszavonta a kiadást. A Vak Remény számára azt jelképezi, hogy minden helyzetben lehet valami reménykeltőt találni. A kiadásban megjelent versre mindig úgy tekint, hogy az már az olvasóé.
Az este során Máthé Gábor az irodalom és a városok viszonyáról faggatta a beszélgetőtársakat. A legemlékezetesebb irodalmi városok témakörben a résztvevők nagyon változatos helyszíneket említettek Kolozsvártól egészen Mexikó városig. Olyan városok is szóba kerültek, ahová azért látogattak el, mert olvastak róla.
Garaczi László hosszabb időt töltött el Drezdában Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című regényének hatására, ahol az irodalmi élmény nagyon felerősödött. Mán-Várhegyi Rékának azokkal a budapesti helyszínekkel való ismerkedés jelentett fontos pillanatokat, amelyekről előzetesen például Mándy könyveiben olvasott. Krusovszky Dénes inkább a helyi irodalmat kereste azokon a helyeken, ahol járt. Marrakesht egy, az ötvenes években írt, útikönyv-szerű művel fedezte fel, és lehetősége volt a látogatás idejére ugyan már megváltozott, de a könyv alapján felismerhető városrészeket bebarangolni.
Takács Zsuzsa A Vak Remény gyöngülése című versének felolvasása után arról beszélgettek, hogy vajon hol lehetne megtalálni Budapesten a versben említett, az Utolsó ítélet tere elnevezésű helyet. A kérdésre válaszolva Kepecs Gábor optimista megközelítést alkalmazott, és inkább a remény helyét nevezte meg. Ez számára az egykori Bethlen téri mozi épülete, ahol vakoknak és gyengénlátóknak is tartanak előadásokat. Ezért ezt ő a Vak Remény helyének tartja. Mán-Várhegyi Réka szerint az egykori Moszkva tér az Utolsó ítélet helyszíne, ahogyan azt egy régi, fekete-fehér, Fortepan felvételen látta. Garaczi László egy nagy térként tudja azonosítani, sok lélekkel, a Kálvin tér vagy a Golgota tér jutottak eszébe, de leginkább talán a Kelenföldi Pályaudvar várótermét tudná úgy beazonosítani, mint azt a helyszínt, ahol az Apokalipszis elkezdődhetne Budapesten. Krusovszky Dénes szerint a II. János Pál pápa tér lenne erre a legideálisabb helyszín.
A szerzők a könyveikben megjelenő helyszínekhez való kötődésüket elemző körben a díjazott kötetekben megjelenő városrészekről beszéltek. Mán-Várhegyi Réka esetében elhangzott, hogy szociológusként észrevette, hogy nagyon tudott lelkesedni azokért a helyekért, ahol kutatásait végezte. Ez a dolog zavarba is hozta, mert idealizálni kezdte a területet. Szeretett volna a regényébe beleírni egy ilyen helyszínt, és bár a könyvben ezt Békásmegyernek nevezi, ez nem a valódi Békásmegyert jelenti. Tulajdonképpen eddigi élete összes helyszínét belegyúrta a könyvbe, és a főhős lakója és kutatója is a területnek.
Garaczi László elmondta, hogy életének fontos helyszínei szerepelnek a köteteiben, melyek egy szűk körben beazonosíthatók a Külső-Lipótváros – Városliget közötti területen és a ma „bulinegyednek” nevezett városrészen. Párizsi és berlini látogatásai erősen befolyásolták irodalmi munkásságát, és mivel a 80-as évek végének második felétől két évet is Berlinben töltött, Budapestet is jobban megismerte, a távolság segített ebben.
Krusovszky Dénes döntőbe került regényében Bécs ugyan olyannak tűnik mint egy utópia, de a hétköznapok során, melyeket a szerző a városban tölt, egyáltalán nem érzi ilyennek. Ott valójában az életmód más, és nem annyira a város különbözik Budapesttől. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a városhoz fűződő élményeket az irodalom tudja legjobban megőrizni és közvetíteni.
A beszélgetést Dankó István, Fullajtár Andrea és Kiss István produkciói egészítették ki, akik a döntőbe került szerzők (Dragomán György, Kemény István, Márton László, Simon László, Szvoren Edina, Tolnai Ottó) köteteiből olvastak fel részleteket.
