Idén januárban mutatták be a Trafóban a STEREO AKT társulat Tisztasági festés című hangjáték-rituáléját. A két főszereplő (Göndör László és Szász Dániel) apjuk halála után a megörökölt lakásban találkoznak újra és kezdenek nagytakarításba – a nézők ennek szemtanúi lehetnek az előadás során, ám a befogadás fontos része az is, amit a nézők hallanak. A darabról Boross Martin rendezőt és a STEREO AKT művészeti vezetőjét kérdeztük.
Hangjáték-rituáléként aposztrofáljátok a Tisztasági festést. Mit jelent ez pontosan?
A Tisztasági festés egy kevert műfajú előadás. A történetmesélés két síkon zajlik: a színpadi cselekményt a nézők fülhallgatóiban szóló hangjáték kíséri, ami egyrészt szintén mesél a maga módján, másrészt egy élményszerű rétege az előadásnak, ami nélkül nem is értelmezhetők a látottak. A fülhallgatóban múltidéző, dramatikus hangjáték-részletek hangzanak el Bartha Márk zenei kompozícióival együtt, de halljuk benne a szereplőkre erősített binaurális mikrofonok által rögzített hangokat is. Emiatt rendhagyó a történetmesélés módja, nem is nevezném szigorú értelemben történetmesélő előadásnak, a Tisztasági festésben a fiúk lakásban zajló felfedező útja egy gyászmunka a maga koreográfiájával, rituáléival. A legfontosabb darab-ív nem is a fiúk és nem is a gyász-érzet, hanem az apa és a halott szisztematikus eltüntetése. Ezt a neutralizálódási folyamatot a színházi forma is leköveti: az első részben még vannak az életnek jelei – karakterek, egy konkrét helyszín, dialógusok, egy láthatatlan apafigura nyomai. A második részben (a lakás kifestése) egy absztrakt, ha úgy tetszik, perfomatív helyzetben vagyunk, ahol a két testvér már nem is beszél egymással (az sem vehető biztosra, hogy észlelik-e egymás létezését), csak emlékképeket idéznek fel egy asszociációs játékhoz hasonlóan. A tér egyre neutrálisabbá válik, de egyben egyre személytelenebbé is. A csapattal nagyon szeretjük ezt a vegyes műfajúságot, illetve azt is fontosnak tartjuk, hogy kevés előadás van, ami ilyen módon szólna a gyászolásról.
Változtattatok a bemutató óta a darabon?
Két dolgon, mindkettő az azonosulással kapcsolatos. Egyrészt a hangmontázs bizonyos részeit újraszerkesztettük úgy, hogy azok rádiójáték helyett még jobban hasonlítsanak elmosódott, szeszélyes emlékekhez. Másrészt pár jelenetnél úgy éreztük, hogy kissé túl fedett maradt a két fiú közti viszony, ezért most többet mondanak ki az elhallgatott konfliktusaikból, illetve pár új adalékinformációval segítjük a nézőt a családi előtörténet megrajzolásában.
A STEREO AKT-előadások elég nagy részben építenek az interaktivitásra. A fülhallgatók nem izolálják el túlságosan őket a darabtól?
A fejhallgatók viselése nem mond ellent a részvételnek. A fülhallgatókat több előadásunkban is használjuk, mivel azon túl, hogy nagyon izgalmas, részletező hangélményt tudnak adni, azonkívül képesek egy erősen privát és exkluzív élményt produkálni minden néző számára. Ilyen interaktivitás az is, hogy a nézők kénytelenek saját történetet írni, vagy a saját emlékeikből kiegészíteni a darabban megjelenő titkokat és szándékosan hátrahagyott hiányokat – így például a már halott apa karakterének a megrajzolásához a nézőnek is hozzá kell járulnia. Ebből a szempontból a Tisztasági festés inkább belsőleg interaktív természetű a többi előadásunkhoz képest. Alkotóként az volt a célunk, hogy a néző, aki elkíséri a fiúkat erre az útra, a saját testvér/szülő/gyász témakörben maga is próbáljon összekötődni a saját élményeivel.
A darab ihletésében fontos szerepet játszott Karl Ove Knausgard Halál című regénye. Hogyan került képbe ez a könyv?
Amikor először gondolkodtunk erről az előadásról, Thury Gábor ajánlotta figyelmünkbe ezt a regényt. Azt már akkor tudtuk, hogy a gyásszal szeretnénk foglalkozni és hogy izgat minket ez a technológia, ehhez jött hozzá a könyvből részben átemelt fiútestvérpár; az alapszituáció (a lakás felkészítése a torra); illetve az apának a karaktere, aki egy magát elhagyó, alkoholista, de egyébként jobb sorsra érdemes értelmiségi figura.
A fülhallgatóban szóló anyag önmagában is megállná a helyét?
Nem arra készült a hanganyag, hogy önmagában hallgassuk, mint ahogyan a színpadi cselekmény sem csak arra való, hogy illusztrálja azt, amit hallunk. A tárgyak saját hangjai, a párbeszédek, egy sóhaj, vagy a sírás hangja, a festés, suvickolás, tehát az egész jelenlétük zörejei ugyanúgy a hanginstalláció részét képezik, tehát az élő cselekmény nélkül nem lenne értelmezhető a hanganyag.
A zene és a hangdesign Bartha Márk munkája, akivel már sokszor dolgoztatok együtt. Más volt ezúttal az ő szerepe a darab formálódása során?
Abból a szempontból Márk máshogyan vett részt ebben a produkcióban, hogy ez nem egy alkalmazott zeneszerzői szerepkör volt. Emiatt sok olyan (például a játéktérrel, dramaturgiai kérdésekkel, színészválasztással kapcsolatos) kérdésbe is bevontuk, amibe egyébként a zeneszerzőt nem szokás, ez pedig mind azt a célt szolgálta, hogy amikor írta az előadás zenéjét, minél otthonosabb terepen, a saját maga által kreált világban tudjon majd mozogni. Emellett sokszor úgy dolgoztunk, hogy a próbán a színészeknek volt például egy egyszerű cselekvéssora, ő erre improvizált egy elektroakusztikus technikával: énekelt a mikrofonba és a hangot már azonnal szoftveresen modulálta is. Ezeket felvettük, visszahallgattuk, beszélgettünk róla. Kellett hangemlékeket is rögzítenünk, ezek egy része dramatikus párbeszéd, amelyekkel különböző családi eseményeket idézünk fel, pl. egy ünnepséget, vagy egy veszekedést, de Márk feladata volt még bizonyos atmoszférák begyűjtése is, így elment például játszótérre, uszodába, sürgősségire és ott is készített felvételeket.
Mennyire változik a Tisztasági festés előadásról előadásra?
Szerintem ez sokkal inkább egy koreográfia, még akkor is, ha nem beszélhetünk táncról, vagy kiművelt mozdulatokról. Ennek az előadásnak nem abban van az ereje, hogy spontán és állandóan változik, hanem az elrejtett kis csodákban, amihez fontos alkotóelem a ritmus. Így nem mindegy, hogy az előadás során mikor esik le a falról egy kép, honnan kerül elő egy videókazetta, vagy hogy miért pont teniszlabdák gurulnak szét egy váratlan helyről. Ezek olyan kis pillanatok, amik spontánnak tűnhetnek, de eléggé ki kellett találni őket ahhoz, hogy működjenek.
Hogyan tudnád a többi STEREO AKT-előadáshoz illeszteni ezt a darabot?
Ha a STEREO AKT egy nagy színház lenne, akkor a Tisztasági festés lenne a mi kamaradarabunk. Ezt nem is a mérete miatt mondom, bár elég picikére szabott a nézőtér (összesen 45 főt képes befogadni egyszerre), hanem az egész csendessége, intimitása, a téma személyessége miatt. Más előadások konkrétabban, nyilvánvalóbban próbálják kiprovokálni a nézők által hozzáadott értéket (van olyan darabunk, ahol a nézők kiállítást járnak végig, vagy éppen társasjátékoznak egymással), ehhez képest ez egy líraibb és meditatívabb síkon ható előadás.
Portréfotó: Dömölky Dániel
