Van egy nagyon élénk emlékem ötödik osztályos koromból. Lerohanunk az udvarra, odakint szakad a hó, mi pedig őrült hógolyózásba kezdünk. De nem ám csak úgy mindenki mindenkire: két spontán szerveződött csapat állt egymással szemben, akik véresen komolyan vették, hogy a másikat bizony le kell győzni. Hóháború. Az egyik csapat – mit csapat! nép! – az “athéniak” voltak, a másik meg a “spártaiak”. Mély nyomokat hagytak bennünk a történelemórák, az biztos. Én egyébként büszke spártai voltam, és most, hogy belegondolok, még manapság is az lennék, ha hirtelen kihívnának egy ilyen hócsatára.
Ez az emlék tért vissza nagyon élénken, miközben Kertész Erzsi legújabb könyvét, a Kalandok Kirkével című gyerekregényt olvastam. Az alig pár fejezetből álló, de így is sok meglepetést tartogató, fordulatos történet kezdetén egy Ottó nevű kisfiú a görög tengerparton nyaral, és játszótárs híján meglehetősen unatkozik. Ekkor azonban megszólítja egy idegen kislány, akiről hamarosan kiderül, hogy ő valójában Kirké, de egy aktuális csínytevése miatt az istenek azzal büntették, hogy átmenetileg gyerekként kell élnie. Kirkének helyre kell hoznia, amit elrontott, hogy visszakaphassa felnőtt önmagát, de ehhez szüksége van Ottó segítségére.
Miközben olvastam a könyvet, azon gondolkodtam, hányféle rétege is van ennek. Egyrészt olvashatjuk úgy, hogy elhisszük, tényleg a gyerektestbe zárt Kirké és egy valódi gyerek kalandozik a tengeren, az Odüsszeia és a tágabb görög mitológia mindenféle szörnyetegei és viszontagságai közepette.
Ez az olvasat azt sugallja, hogy a Kalandok Kirkével célközönsége (akik a Móra Kiadó ajánlása szerint a 3+ évesek, tehát egy óvodás is képes követni a történetet, egy kisiskolás pedig már egyedül is olvashatja) már jóval azelőtt megismerheti az Odüsszeia világát, hogy az az iskolában szóba kerülne. Amiből az is következik, hogy ha ezek az olvasó gyerekek kimennek játszani, valószínűleg sokkal izgalmasabb és kreatívabb ötleteik támadhatnak, mintha nem hallottak volna Kirkéről, a szirénekről, Szkülláról és Kharübdiszről, vagy a vérszomjas küklopszról…
Ebből persze már adja is magát a második olvasat, amely talán inkább a felolvasó szülők és pedagógusok fejében fordulhat meg: miszerint mi van, ha a találkozás Kirkével valójában a könyvbeli Ottó fantáziájának szüleménye? Ő ugyanis a kalandok kezdetén párszor megemlíti, hogy az idősebb nővére már tanult a homéroszi eposzokról, és neki is említett belőle egy-két dolgot.
Ám ha így olvassuk, az is csak ugyanahhoz a felismeréshez vezet: igenis érdemes megismertetni a gyerekekkel az ókori mitológia történeteit, szereplőit, szimbólumait, mert nemcsak a fantáziájuk gazdagodik ezáltal, hanem az európai kultúra alapvető kultúrkincseihez is könnyebben kapcsolódnak. Így pedig az Íliász és az Odüsszeia nem érdektelen és érthetetlen mumus-szöveg lesz, mire eljutnak oda, hanem régi ismerősként üdvözölhetik.
Hiszen ki tudja, addigra talán ők maguk is százszor bejárták a tengereket Kirkével.
Kertész Erzsi: Kalandok Kirkével, Móra kiadó, 2025. 48 oldal, itt kedvezményesen megvásárolhatod, és bele is olvashatsz a könyvbe
