Dés László októberben szólólemezt adott ki Az éjféli járat címmel, amelyen minden dalt ő énekel, a dalszövegírók között pedig megtaláljuk Bródy Jánost, Bereményi Gézát, Grecsó Krisztiánt, Geszti Pétert, vagy éppen Müller Péter Sziámit. A zeneszerző december 29-én az Arénában tart nagyszabású koncertet (jegyek itt kaphatók) állandó zenésztársaival, ill. a Dohnányi Zenekar vonósaival és Tóth Verával. Az új lemezről és a koncertről Dés Lászlóval beszélgettünk.
Már egy évekkel ezelőtti interjúban elmondta, hogy dolgozik ezen a lemezen, de azt is bevallotta, hogy nem áll vele túl jól. Minek kellett ahhoz összejönni, hogy idén tényleg elkészüljön Az éjféli járat?
Valóban nagyon régóta terveztem ezt a lemezt, de az elmúlt években A Pál utcai fiúkon, illetve egy kétfelvonásos balettdrámán dolgoztam, és ezek akkora munkák voltak, hogy képtelenség lett volna közben mással is foglalkozni. Tavaly éppen ezért eldöntöttem, hogy vagy idén elkészülök ezzel a lemezzel, vagy soha. Persze most is nagy munkaterveim vannak, de addig nem kezdtem hozzá máshoz, amíg el nem készültek Az éjféli járat dalai. Az év elejétől kezdve írtam a lemez anyagát, és miközben turnéztunk, folyamatosan vettük fel a repertoárba az új dalokat, így a stúdióban a legtöbb számot már ismerték a muzsikusok, úgyhogy a felvétel is könnyen ment.
Kellett ahhoz bátorság, hogy a stúdióban is a mikrofon elé lépjen énekesként?
Nem igazán, mert 2008 óta a Férfi és nő esteken előadtam már jó pár dalomat, így volt ebben némi rutinom. A stúdióban egyébként is egyedül van az ember a hangmérnökkel, úgyhogy ott igazán felszabadultan tudtam dolgozni. Inkább ahhoz kellett bátorság annak idején, hogy belefogjak az éneklésbe, ami persze a magamnak írt dalok előadását jelenti, mivel világéletemben csak hangszerekkel volt dolgom, hangszeres játékkal fejeztem ki magam.
A dalszövegírást nem akarta ezúttal magára vállalni?
Gondolkozom ezen már évtizedek óta, de van bennem egy intellektuális gátlás. A zenében abszolút gátlástalan vagyok, de a leírt vagy kimondott szöveg esetében mindig attól félek, hogy valami csacskaság jön ki a végén, ezért ezt nem mertem elvállalni. De ki tudja, lehet, ennek is eljön az ideje egyszer.
Egyszer olvastam, hogy A dzsungel könyve zenéjének írása közben milyen sokat kereste az ihletet adó helyet az alkotáshoz. Ezúttal is kellett keresgélni?
Nem, ezzel nem volt gond, tulajdonképpen mindenhol írtam. A dramatikus műveknél azért nehezebb a helyzet, mert nagy egységbe kell a dalokat beilleszteni úgy, hogy azok jól működjenek a történetben. Amikor ezeken dolgozom, akkor nagyon fontos a folyamatosság, a rendszeresség, illetve az, hogy ne essek ki a gondolatkörből. Ennél a lemeznél nem volt ilyen, akkor sem történt baj, ha egy dal elkészülése után hetekig nem láttam neki újabbnak. Ezek önálló dalok. Hasonló ez a költészethez: egy költő verset bárhol tud írni, egy kávéházban, kocsiban, vonaton, otthon, ahol csak eszébe jut. Ott van például Petőfi, akinek szinte az egész élete utazás volt, mégis hatalmas életművet hozott létre. Nagy prózát viszont lehetetlenség így megírni.
December 29-én az Arénában koncertezik, itt mire lehet majd számítani?
Nekem nagyon fontos, hogy ennek a lemeznek itt lesz az ősbemutatója, úgyhogy számomra nagy izgalom, hogyan fogadja ezeket a dalokat a közönség. Elvégre most nem egy klubban próbáljuk ki először az anyagot, hanem egy óriási térben hatalmas közönség előtt. Bízom benne, hogy ismerni fogják már a dalokat. Az mindig szerencsésebb, ha nem teljesen ismeretlen egy lemez a közönség számára.
Felfogható ez életműkoncertnek?
Nem igazán annak szánom, inkább a 2014-es Aréna-koncert volt az, ahol sorban felvonultak a különböző állomásai a pályafutásomnak. Persze annyiban igaz, hogy egy ennyi idős palinál óhatatlanul annak tűnhet, főleg, hogy azért lesznek a koncerten a színpadi munkáimból is dalok, sőt azt is kitaláltuk, hogy egy rövid balettrészlet is szerepeljen A vágy villamosából.
A koncert a címét A Pál utcai fiúk egyik daláról kapta. Találtam egy interjút, amiben már a darab írása közben megelőlegezte, hogy A dzsungel könyvéhez hasonló módon utat találhat a közönség szívébe. Ennyire biztos volt a sikerben?
Nem tudom, mikor történt ez pontosan, de ekkora előrehaladott állapotban lehetett, mert az ilyen kijelentésekkel már csak babonából is vigyáz az ember. Valószínűleg addigra kitalálhattam, hogy merre indulok el, milyen zenei környezetbe teszem a dalokat. Amikor a darab elkezd összeállni, látja az ember dolgozni a színészeket, a koreográfust, a rendezőt; akkor már sokkal több mindent meg lehet állapítani, így azt is, várható-e a siker.
Pedig A Pál utcai fiúknak nem is volt igazán jól sikerült adaptációja, ez eleve nem lehetett túl jó előjel.
Igen. Én is nagyon sok adaptációt tanulmányoztam, még olyat is láttam, amiben csak színésznők játszottak, de talán egyedül a Török Sándor-féle színházi feldolgozás volt igazán sikeres az ötvenes években. Nem is egyszerű ezzel a szöveggel dolgozni, tudniillik ez egy leíró regény, alig van benne párbeszéd. Így aztán épp a leírásokban rejlenek a szépségek, ahogyan Molnár Ferenc leírja az osztályablakon betörő tavaszt, miközben behallatszik a verklizene és a cselédlány éneke. Ezeket a prózában megfogalmazott szépségeket baromi nehéz dramatizálni, ebben segít a zene.
A musical műfajában elképesztő túltermelés van, mégis nagyon kevés az olyan hosszan tartó siker, mint amilyet A dzsungel könyve, a Valahol Európában, vagy A Pál utcai fiúk elért. Mi lehet ennek az oka?
Az, hogy ez a műfaj bonyolultabb annál, mint hogy a szövegkönyv mellé ilyen-olyan dalocskákat tesz a zeneszerző. Ez egy érzékeny, nehéz műfaj, amit meg kell tanulni, én is hosszú évek alatt értettem, láttam át a működését. A nyolcvanas évek elején kezdtem színházaknak kísérőzenét írni, először Nyíregyházán Salamon Suba László rendezőnek, később pedig Kaposváron, még a legendás időszakban, Ascher Tamás és Lukács Andor mellett. A kísérőzene nem túl hálás feladat, de ezek alatt az évek alatt folyamatosan tanultam a színházat, végignéztem rendezési folyamatokat. Persze ehhez hozzá kell tennem, hogy biztosra nem lehet menni, nem úgy működik, hogy volt négy sikerem a színházban, tehát ötödjére is aratni fogok. Minden alkalommal nulláról kell indulni, de kétségtelenül a sikerek adnak valamiféle tapasztalatot, és azt, hogy az ember megtanulja, mit jelent a zenedramaturgia, mi az a szövegkönyv, mi az a szüzsé és így tovább. Van tehát egy nagy félreértés, ami nem vezet jó munkák létrejöttéhez, de ez nem magyar jellegzetesség, Nyugat-Európában is látni ilyet. Rengeteg saláta születik.
Ön a jazz világából érkezett, így a pályája elején, gondolom, nemcsak a színház tűnt nagyon messzinek, hanem önmagában a klasszikus értelemben vett dalszerzés is. Hogyan derült ki, hogy ehhez van affinitása?
Úgy, hogy belekezdtem, máshogy nem derül ki. Amikor befejeztük az Udvaros Dorottya-lemezt Bereményi Gézával, akkor úgy gondoltam, hogy van ehhez tehetségem, de még akkor sem gondoltam volna, hogy nemsokára slágereket fogok írni, például a Szerelem első vériget. Főleg, hogy ahhoz a filmhez eredetileg nem is dalokat kértek, aztán addig alakult a forgatókönyv, hogy nemcsak dalok, hanem főcímdal is kellett. Mondhattam volna, hogy ezt bízzák valaki másra, de én inkább megpróbáltam és sikerült.
Milyen tervei vannak most?
Petőfiről szeretnék operát írni, de nem klasszikus operát. Szerintem az ő élete és munkássága nagyon a mához szól. Azt remélem, hogy képes vagyok úgy megfogni ezt a hatalmas témát, hogy be tudja húzni a fiatalokat. Petőfi mindössze 26 éves volt, amikor meghalt és alig pár év alatt megírt egy elképesztő életművet, forradalmasította a magyar költészetet és a szintén huszonéves barátaival forradalmat csinált. Döbbenetes.
Lehet tudni önről, hogy sokat olvas, az utóbbi időben melyik olvasmányélménye hatott mélyen?
A legnagyobb élményem az utóbbi két évből a Stoner volt John Williamstől, és aztán pár hónapra rá a szintén John Williamstől megjelent Augustus is. Ha valakit érdekel a politikacsinálás és hatalom művészete, természetrajza, és a hatalomban lévő ember dilemmái, gondolkodása, az feltétlen olvassa el ezt a ragyogóan megírt levélregényt. És mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom Gárdos Péternek Hét mocskos nap című könyvét is.
