Több mint három évtizedes működésének kiemelkedő állomásához érkezett a Nemzeti Énekkar. Az idei koncertszezonban már önálló bérletes előadásokat hallgathatunk tőlük az Olasz Kultúrintézetben. A Pászti-bérlethez kapcsolódó öt, igazán különleges hangversenyről beszélgettünk Somos Csaba karigazgatóval.
Találkozásunk előtt egy nappal ünnepeltük a zene világnapját. Részt vett-e ebben, és ha igen, milyen módon az Énekkar?
Túlzás nélkül mondhatom, hogy mostanában minden napunk ünnepnap, hiszen folyamatosan remek programokkal szerepelünk. Tegnap próbáltuk Ravel Daphnis és Chloé című balettzenéjét, és két másik csodás Fauré darabot, amelyet Bertrand de Billy kitűnő karmesterrel fogunk előadni a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral a Müpában. Ez egy olyan fantasztikus francia program, hogy valódi ünnep volt próbálni. Múlt szombaton a Mátyás-templomban Haydn Teremtés című darabja volt a műsorunkon, melyet Hamar Zsolt zeneigazgatónk dirigált, és mindeközben folyamatosan készülünk a saját bérletes előadásainkra is, amelynek első koncertje október 18-án lesz. Ez pedig különösen nagy ünnep a számunkra.
A koncertsorozathoz kapcsolódó bérlet a Nemzeti Énekkar alapító karnagyának, Pászti Miklósnak a nevét viseli. Mi volt a névválasztás apropója?
Egy együttes megalapítása nagyon jelentős lépés, hiszen ez rakja le az alapokat, ahogyan a házépítésnél is, ez a legfontosabb dolog. Kilencven esztendős lenne idén az alapító karnagyunk. A névválasztás ebből az apropóból is történt, illetve azért is, mert nagyon nagy dolognak tartjuk, hogy a Zenekar mellett idén az Énekkar saját bérletet tud indítani. Ez azért is fontos, mert együttesünk a legtöbb zenekari bérletben szerepel. Ezen kívül az összes fővárosi és vidéki szimfonikus zenekar hív minket fellépni, a legsűrűbben fellépő vendég-énekkar vagyunk az országban és a Kárpát-medencében. Mindemellett rengeteg feladattal jár egy saját bérletet kialakítani.
Komolyan vesszük, hogy útra szeretnénk bocsátani egy új bérletet, és a következő állomásához ért a Nemzeti Énekkar azzal, hogy saját profilt szeretnénk kialakítani.
Miért esett éppen az Olasz Kultúrintézetre a helyszínválasztás?
Ez a szép helyszín alkalmas arra, hogy mindenféle műfajt játszunk és énekeljünk. A bérletben opera, oratórium, a capella és jazz is helyet kap. Ha az akusztika nem is tökéletes – bár ez egy tág fogalom -, nagyon sokan szeretik ezt a helyszínt.
Amikor átfutottam az öt koncert elnevezését (Szeretethimnusz, Emberi hang, Remény és Győzelem) a címek számomra valami fajta humánum felé fordulást, az emberség tiszteletét sugározták. Van-e a sorozatnak ilyen fajta mondanivalója?
Pontosan erről van szó, és nagyon örülök, ha ez a címekből is kitűnik. Szándékosan vezetjük a hallgatóságot erre a gondolati síkra. Az elgondolásunk az, hogy a Szeretethimnuszból vett hit, remény, szeretet hármasán vezessük végig ezt az öt koncertet. Orbán György Szent Pál szavaira írta a programban szereplő Ricercare című nagyon patinás, szép és érdekes művet. Két különböző, de a szereteten és a szerelmen alapuló opera-mű is szerepel a programban, az egyik már-már mondhatni pajzán is. Olyan remekművek hangzanak fel az egyik koncerten, amelyek az Exodushoz, a zsidók Egyiptomból való kivonulásának történetéhez kapcsolódnak, és nagyon izgalmas eszközökkel festik le a történetet. Kevesen gondoltak talán eddig bele, hogy Schubert és Rossini, akik két különböző helyen éltek és dolgoztak, majdnem ugyanabban az évben írták ezt a két remekművet, melyeket nem sokszor lehet együtt hallani. Ellington Sacred Music című darabja mellett meglepetés-darabok is szerepelnek az újévi koncertünk programjában, ezek is a már említett gondolati kört erősítik.
Lehetne-e valamilyen mottót adni ennek a sorozatnak?
A legfontosabb ismérv a szeretet. Ez az együttes, ami több mint harminc éve működik együtt, a legmélyebb gondolatisággal és szeretettel igyekszik a saját profi odaadását megmutatni az előadásokban.
Említette, hogy mise, opera, kórusmű és Ellington Sacred Music-jával egy olyan zenemű is bekerült a programjukba, amelynek egyben a műfaji meghatározására is kérném, hiszen Ellington többször is hangsúlyozta, hogy nem misét akart írni.
Az Ellington-féle darab műfaját valóban nehéz meghatározni, szent misének mondjuk, de valóban nem ez volt a cél. Mondjuk azt rá, hogy ez egy nagyon jó zene, a Nemzeti Énekkar már többször énekelte, mindig nagyon nagy siker volt.
Számomra a legmeglepőbb összeállítás a Poulenc-féle Emberi hang és Petrovics Emil Lysistrate-ja volt. Az Emberi hang egy komoly drámai történetet mond el, ez egy szakítást követő telefonbeszélgetés, melynek a végén a nő meghal. A Lysistrate pedig egy, az ókorban játszódó vígopera. Petrovics C’est la guerre-je jut eszembe mint az emberi hang lehetséges párja. Hogyan került ez a két mű egymás mellé?
Épp a másságuk miatt nagyon jól kiegészítik egymást, és így színes estet alkot a két egyfelvonásos opera. Hamar Zsolt zeneigazgatónk fog dirigálni, aki egy kicsit meg is rendezi ezt az estet, tehát nem teljesen koncert-szerű, statikus előadás lesz. Félig szcenírozott formában láthatja majd a közönség, főleg ami a Lysistrate-t illeti. Mi, a Nemzeti Énekkarral ebben veszünk részt, a Poulenc-féle darabban nincs vegyeskar. A Lysistrate-ban főszerepet kap az Énekkar a dráma által leírt férfi és női kibékülésben. Hamar Zsolt egyébként Petrovics Emil növendéke volt, nagy tisztelettel fordul a művei felé. Az Énekkar régen adta elő a darabot. Korábban elkezdtük a felelevenítést, mert a zenei nyelvezete azért nem könnyű. Nagyon élvezzük, mert olyan téma és darab, amit ritkán tűznek műsorra.
Érdekes, visszatérő témái a daraboknak a nők és a háború viszonya, a nők helytállása, sorsa a világ- vagy akár személyes tragédiáik során. A Lysistrate-ról már beszéltünk, de itt van Pamira szerepe a Korinthosz ostromából vagy Mirjam győzelmi dala. Mennyire szándékos ezeknek a női sorsoknak a kidomborítása?
Kezdetben nem volt szándékos, később vált céllá, mert ezek a kapcsolódási pontok ugyanúgy izgalmasak, mint az, hogy mennyire más a Petrovics és a Poulenc-féle opera. Nagyon jól tudja erősíteni egy hangverseny atmoszféráját, ha valami kiegészíti vagy éppen nem egészíti ki egymást. A Mirjam győzelmi dala azért különösen kedvenc darabom, mert Mirjam, aki Mózes testvére, a saját aspektusából mondja el az Egyiptomból a Kánaán földjére való kivonulás történetét. Schubert, aki eredetileg zongorára, nagy vegyeskarra és drámai szoprán szólóra komponálta meg ezt a darabot, a saját szenzációs és érzékeny eszközeivel fejezi ki ezt a különös történetet. Tudjuk, hogy Schubert operát nem írt, mégis néha opera-szerű ez a kantáta, ahol időnként a zongora a főszereplő, máskor a szoprán szólista. Nagyon nehéz szerep, miközben a kórus végig meséli a történetet. Schubertnél a hangszerkíséretes éneknél a szöveg mindig adekvát a hangszerrel, és itt ez a hármasság végig jelen van.
Különösen érdekes az első két koncert műsora, ahol egy klasszikus és egy kortárs zeneszerző művét hallgathatja meg a közönség. Orbán György Haydn-nal, Petrovics Emil pedig a már említett Poluenc-kel került párba. Vannak-e közös vonásaik az időben egymástól elég távol eső szerzőknek?
Igen, maga a bibliai szöveg, melyet Orbán a legnagyobb tisztelettel emelt ki, és zenésített meg. A műfaj, a ricercare keresgélést jelent, ez egy régi, archaizáló zenei műfaj. Érdekes hangszerelésen és harmóniavilágon keresztül régi formába önti a Szent Pál-i szöveget. Ez a darab a Magyar Rádió Zenei Együttesének a felkérésére íródott, én örömmel dirigáltam a hangversenyt és tartottam a kapcsolatot a szerzővel. Azóta talán egyszer hangzott el Aradon, éppen október hatodikán.
Két olyan koncert is lesz, ahol nincs zenekari közreműködés, az Énekkart hallhatjuk majd egyedül. Könnyebb vagy nehezebb a helyzet egy kórus számára, ha zenészek nélkül énekel?
Jóval nehezebb, de sokkal inkább reflektorfénybe helyezi az énekkart. Szeretem kombinálni az a capellát és a hangszerkíséretes zenét, és magam is sokat dirigálok zenekart és énekkart is. Ezért tudatosan próbálom a bérletet is úgy alakítani, és az Énekkar repertoárját is, hogy mindkettő fontos legyen. Az a capella azért fontos egy énekkar számára, mert leginkább ott lehet műhelymunkát végezni, fejleszteni, előcsalni a színeket, mivel itt csak saját magunkra tudunk támaszkodni. Sokkal több próbát igényel, aprólékosabb, és más repertoárt igényel.
Van-e személyes kedvence a koncertsorozat darabjai közül, és ha igen, miért éppen az?
Az Ellingtonon kívül mindegyik közel áll hozzám, és ezt csak azért mondom így, mert az Ellington művet még nem dirigáltam. Mindenevő vagyok, a jazzt nagyon szeretem, Édesapámtól örököltem. Az elődöm, Antal Mátyás azt mondta, hogy különösképpen irigyel ezért a darabért, eddig ő dirigálta. Nem tudok tehát kiemelni egyet sem, mindegyik fontos a számomra.
A Modern Art Orchestra, akik Ellington Sacred Music című művét játsszák, egy hazai jazz big band. Úgy érzékelem, hogy itt komoly műfaji „kiugrás” valósul meg a sorozatban, ennek egész más hangulata lehet, mint a többi zeneműnek. Mire számíthat a közönség ezen a koncerten?
Januárra, újévre tekintettel friss hangulatot szeretnénk ezzel adni, és valóban más a hangzás. A cél az, hogy az Énekkar minél több arcát meg tudja mutatni. Mi olyan nyolcvan emberből álló közösség vagyunk, ahol különböző hangok és művészek vannak. A legnagyobb, legnehezebb hangokat igénybe vevő darabokat is szoktuk énekelni, például Wagnert, Rahmanyinovot is.
Beszéljünk egy kicsit a szólóénekesekről. Olyan kitűnő neveket látok a programban mint például Kolonits Klára, Szemere Zita vagy Horváth István, és még sorolhatnám.
Mindenhová olyan énekeseket próbálunk megnyerni, akik az adott darabban hangilag és művészileg a legjobbak. Mindannyiukat az adott darabhoz hívjuk. Kiváló énekesek mind, akik között büszkeségünkre olyan is van, aki félállásban az Énekkarunk tagja.
Az operával kapcsolatosan sokat beszélünk a közönségnevelés, közönség-művelés szükségességéről. De mi a helyzet a komolyzene terén általában, most nem az operára helyezve a hangsúlyt? Ön szükségesnek tartja-e ezt és a koncerteken kap-e a közönség információt a művek keletkezési hátteréről vagy olyan dolgokról, melyek a befogadást segíthetik?
Mindenképpen célunk ezzel a bérlettel is, és általánosságban is, hogy ez megtörténjen. Éppen ezért próbálunk olyan kortárs zenét, olyan operát bemutatni, amit könnyű átélni, befogadni, mégis a nyelvezetével, témájával igazi érték. Ezek remekművek a maguk nemében mind. Remekműveken, katarzison keresztül lehet hatni az emberek lelkéhez, és ízlésüket is így lehet nevelni.
Vállaltan kiemelten fontosnak tartják a kortárs művek előadását és műsoron tartását. Ön hogyan látja, mennyire talál befogadó fülekre a kortárs zene vagy inkább a klasszikusoké még az elsőbbség?
Én azt gondolom, hogy Magyarországon szerencsés helyzetben vagyunk, mert sok tehetséges zeneszerző él közöttünk ma is. Külföldhöz képest is rendkívül sok tehetséget tudunk és tudtunk adni a világnak. Csak elő kell venni, játszani és énekelni ezeket a darabokat, ezt vállalni kell, és erre az énekkar nagyon jó eszköz. Sokkal könnyebben tud elővenni kortárs zenét, mint egy zenekar. Egyszerűbben lehet énekkarral realizálni egy kortárs koncertet, hálásabb és jobban meg tudjuk értetni, hiszen általában szöveges zenéről beszélünk. Énekkarra sok olyan zeneszerző ír művet, akik kicsit közvetlenebbül, könnyebb nyelvezettel tudnak eljutni a közönséghez. Vannak olyan szerzők, akik annyira harmonikusak és hallgathatók, mintha nem is most, 2018-ban írnák az adott darabot. Persze olyan is van, aki ritmikailag vagy a harmóniák szempontjából nehéz darabot ír, és ilyenkor az az érzése támad a zenét hallgatónak, mintha nem is ugyanabban a korban élnének a szerzők. Most nagy a kínálat, mi igyekszünk mindenkivel foglalkozni, nem válogatunk. A fiatalokat különösképp szeretjük elővenni, hiszen azzal kapnak inspirációt, biztatást a további munkájukhoz, ha megszólaltatjuk a darabjaikat.
Erwin Ortner, a világhírű Schönberg kórus művészeti vezetője fogja vezényelni a sorozat utolsó koncertjét. Ő hogyan kapcsolódik a Nemzeti Énekkarhoz, hogyan merült fel, hogy ő vezényeljen?
Először hívjuk őt Magyarországra, és társintézményeink sem hívták még őt Magyarországra. Ezért is lesz érdekes a jelenléte. Amit ő a Schönberg kórussal letett az asztalra, arra azt lehet mondani, hogy csodálatosan kerek egész eredmény. Kíváncsiak vagyunk, hogy az ő szemüvegén keresztül, az ő dirigálásával hogyan szólal meg az ízig-vérig bécsi műsor, különösen, ami a Schönberg darabokat illeti. Itt azonban nem a „vad” Schönbergre kell gondolni, hanem a korai időszakából származó, romantikus darabokat tűztük műsorra. Az egész műsor a romantika égisze alatt helyezkedik el.
Ezen az utolsó koncerten az ismertető szerint bécsi zenét hallgathat a közönség Schuberttől Schönbergig. Kérem, meséljen erről egy kicsit bővebben.
Ezen a koncerten olyan, hatalmas zenei tradíciókkal körülbástyázott zeneszerzőket vonultatunk fel, akik vagy Bécsben éltek és dolgoztak, vagy később Bécsben telepedtek le, esetleg itt is születtek. Schönberg, Brahms is ide tartozik. Fontosnak tartottuk, hogy ezen a koncerten olyan gyöngyszemek és kuriozitások is helyet kapjanak, melyeket ritkán adnak elő vagy csak hivatásos kórus tudja előadni.
Bernstein azt mondta egyszer, hogy a karmester egy egész zenekaron játszik, és láthatatlan szálak kötik össze őt minden egyes zenésszel. Pszichológiai kapocsról is beszélt, amely az előadás első pillanatától kezdve összekapcsol karmestert és zenészt. Hogyan működik ez egy kórus esetében? Érvényesek a bernsteini megállapítások?
Hogyne, nagyon is. Semmiben nem más énekkart vezényelni mint zenekart. Sőt, ha mondhatom ezt, az énekes még törékenyebb fajta művész. Hiszen a hangszere a saját testében van, a torkában. A vele való kontaktus, a szál, még fontosabb. Én nagyon szeretem Bernsteint, a felvételeit nézve látszik, hogy mennyire erősen tudott hatni. Egy olyan fajta dirigens volt, aki nem használt partitúrát, minden pillanatban tudott mindenkivel kapcsolatot teremteni. Pásztázta közben az embereket, nagyon erősen tudott hatni, rendkívül intenzív volt a kisugárzása.
Találtam egy rendkívül szimpatikus közös pontot az Ön, illetve Bernstein vezényléssel kapcsolatos ars poeticájában, ez pedig a szenvedélyes interpretáció. A koncertsorozat darabjai alkalmat adnak-e erre?
Igen, én vallom ezt a szenvedélyességet. A választott darabok nagyon alkalmasak ennek megmutatására. Haydnban is ott van egy őrületes mennyiségű szenvedély és dráma, illetve a kornak megfelelően kifejezett érzelem, Orbán zenéjéről nem is beszélve.
Beszéljünk még azokról a karmesterekről, akik a koncertek során vezényelni fognak, Ács János és Hamar Zsolt nevét látom a programban.
Hamar Zsolt zeneigazgatót nem kell bemutatnunk, ő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vezetője. Én azt hiszem, hogy mi sok szempontból rokonlelkek vagyunk. Már csak azért is, mert a Zeneakadémián egy-két év különbséggel végeztünk Lukács Ervin tanár úr osztályában. Szereti az operát, én is kedvelem, szándékosan helyezte el a darabokat ebben a programban, és ennek nagyon örülünk, mert ez a műfaj erőteljesen képviselteti így magát. Ács Jánosnak komoly olasz kötődése van, a három nagy tenorista, Pavarotti, Carreras és Domingo első számú korrepetitora és vezénylő karmestere volt hosszú időn át. Klasszikus operaiskolát szívott magába, és ezt megdöbbenten tapasztaltuk, amikor meghívtuk őt mesterkurzust tartani hozzánk, és egy héten át tanította nyolc kijelölt énekesünket. A kurzus végén egy házi koncertet adtak, melyet ő maga kísért zongorán. Ez egy csodálatos hangverseny volt, és amit kihozott belőlük a Maestro, azt nagyon nehéz szavakkal elmondani. A klasszikus olasz operai iskolát műveli, Schubert egy kicsit távoli neki, de végül megbarátkozott vele, Rossini pedig a mindennapi kenyere.
