A Szerk. avatar
2014. január 3. /

Lakodalom – vers

Lakodalom, versHiába keresi, nem találja a házat,

ahol a szülők és a rokonok már dél

óta várják. Vasderes hajú öregember

figyeli nyájasan, hogy csorognak

a könnyei. Lehajol a kisszéke mellé,

zománcozott tálat vesz föl, kék szőlővel

kínálja: Nesze, Otelló. Csipegetnek.

Egyszerre egy trombita megköszörüli

a torkát valahol. Lakodalom lesz a

szomszédban, magyarázza az öreg,

mire ő, arcát törölgetve: de jó, épp oda

indultam. A bácsi az égre néz hunyorogva,

egyre nagyobbakat szuszog, lassan

rázkódni kezd. Valameddig tartja magát

és a tálat, de végül elengedi: úgy könnyebb

neki. Nevet. Szóval ezredszer is hiába.

Hiába a bizalom, nincs kivétel: lelketlenek

ezek egytől egyig. És ez itt nyilván még istenes.

Megosztás: