Nagy meglepetés lesz a Liszt-művek jazz-változata – beszélgetés Káel Norbert zongoraművésszel

Káel Norbert napjaink egyik legkísérletezőbb hazai jazz-zongoristája, aki nem fél átlépni a műfaji határokat: bátran elegyíti a klasszikus dallamokat a jazzel, erősen hisz benne, hogy a zenében nem léteznek kategóriák. Mesterével, Binder Károllyal ezúttal egy hihetetlenül izgalmas vállalásra szánták el magukat, június 5-i koncertjükön a Müpában Liszt Ferenc zenéjét itatják át jazzel, és igyekeznek a közönség számára is bebizonyítani felvetésüket, amely szerint, ha a zeneszerző még élne, egészen biztosan jazz-zongorista lenne.

A Binder Károllyal közös koncertetek több szempontból is különlegesnek ígérkezik. Milyen érzés a régi mestereddel színpadra lépni? Mennyire feszélyez és mennyire inspirál ez téged?

Szerencsére a klasszikus, mester és tanítványa között meglévő alá-fölérendeltség teljesen eltűnt a kapcsolatunkból, egyenrangú félként kezeljük egymást. Jól kommunikálunk a zenében, aminek köszönhetően mindig újabb és újabb ötletek születnek – épp ezért a próbafolyamat is nagyon izgalmas és inspiráló. A kölcsönös tisztelet, a figyelem és a nyitottság erősen meghatározza a közös munkánkat, de másképp nem is működhetne, ha ugyanis nincs meg az összhang két zenész között, az sokszor zenéjükben is érezhető.

Kettőnk személyisége egyébként nagyon különbözik, azonban jól kiegészítik egymást a zenében. Binder tanár úr ritmikus, modern harmónia- és dallamvilággal dolgozik, én viszont inkább a klasszikus zenei irányt viszem bele a közös munkába. Úgy fogunk tehát Liszt zenéjéhez nyúlni, ahogyan még senki.

Liszt egyedülálló virtuozitása nagy kihívás elé állítja a sokat tapasztalt zongoraművészeket is. Hogyan lehet az ő zenéjét úgy elegyíteni a jazzel, hogy megőrizze az alapvető jellegét?

Liszt harmónia- és dallamvilága több szinten kompatibilis a jazzel – elég csak annyit mondani, hogy ő alkotta meg a modellskálákat, amiket azóta a jazz is átvett. A zenéjében fellelhető harmóniabeli és technikai vonásoktól lesz egy-egy darab igazán Lisztes, ezeket pedig a jazzbe is át lehet ültetni. Mi is ezekkel az elemekkel fűszerezzük a játékunkat, de teljes improvizációt is hallhat majd tőlünk a közönség.

Az improvizációban egyébként az a legnagyobb kihívás, ahogyan egy zenész „felkap” egy zenei gondolatot, majd azt továbbfejleszti. Ha viszont ez megvan, az csodálatos élmény, fantasztikus, amikor a muzsikus feloldódik a zenében, az improvizációban.

Mi az, ami jazz-zongoristaként Liszt zenéjében magával ragadott?

Igazi kalandor volt a zenében. Egy nagy kísérletező, egy hihetetlenül karakteres zeneszerző, aki fantasztikus műveket komponált, amikkel letette a 20. századi zene alapköveit. Liszt-darabot egyébként rendkívül jó játszani, mert alapvetően kézre áll, és bár technikailag jelentős kihívás, sok esetben nem annyira nehéz, mint amilyen látványos a hangzása. Lényegében, ha az ember megtanul pár Liszt-darabot, utána sok ismerős technikai elemmel találkozhat, amely könnyebbé teszi elsajátításukat.

A klasszikus darabok jazzes átlényegítése nem újdonság számodra, azt együttesedben, a Jazzical Trióban már színpadra vittetek ilyen műveket. Miért fontos, izgalmas számodra a két műfaj elegyítése?

A kezdetektől egyformán vonzott mindkettő, sosem gondoltam, hogy választanom kellene közülük. Mind a mai napig egyszerre tartom magam klasszikus és jazz zenésznek is – nem tudnám elképzelni, ha csupán az egyik lenne jelen az életemben.

Szerintem nem léteznek kategóriák, csak színtiszta zene. Ahhoz azonban, hogy az ember előítéletek nélkül élvezhesse, meg kell szüntetnie a korlátokat magában. Ami engem illet, szeretem az újfajta megközelítéseket, a klasszikus zene és a jazz elegye pedig hihetetlenül izgalmas világot alkot, akárcsak egy impresszionista festmény. Amikor a közönség először találkozik a kettő fúziójával, az nagy meglepetéseket szokott okozni – de mindig sikert arat.

Szerinted mi az oka, hogy az emberek többsége itthon még mindig egyfajta távolságtartással viseltetik a jazz iránt?

A jazznek nagyon sok válfaja van, ahhoz, hogy az igazi, „elvetemült” jazzt az ember megérthesse és élvezhesse, szükség van bizonyos hallgatói előképzettségre, amivel a dallam- és harmóniafolyamatok szépen követhetővé válnak. Másképp nagy káosznak tűnik majd az egész. Egyébként a jazz hazájában, Amerikában is kevesen hallgatják a szó szoros értelmében vett jazzt, ellenben a könnyebben befogadható smooth jazznek nagy közönsége van. Számomra rendkívül fontos, hogy amit játszom, az ne legyen túlságosan elvont, olyan érthető dallami folyamatokkal operálok, hogy az a szélesebb közönség számára is élményt jelentsen.

Megosztás: