…az ellene indított koncepciós per szerint ezt tette Balogh István, Pista bácsi. Akinek legnagyobb bűne papi mivolta, hite és emberi tartása lehetett. Számontartva élt, de egyenes gerinccel…
Prevozné Balogh Irén – Rostás Gábor: Gulag. Számontartva – Szépmíves Könyvek, 2018 – Szőnyeg alá söpört történelem-sorozat – 416 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-615-5662-44-7
A papok – ahogy az emberek általában – sokfélék, van közöttük, aki valamiféle érvényesülési lehetőségnek tekinti az egyházi pályát, s van, aki a másokért élés lehetőségér látja ebben a hivatásban. Utóbbiak közül is sokan elbuknak, s a maroknyi maradék az, aki tiszteletet ébreszthet még azokban is, akik az egyházra – az előbbiek okán, vagy vallásos hit hiányában – ferde szemmel, gyanakodva néznek. A kevesek által mutatott felemelő példa az miatt van még értelme az olyan kifejezéseknek, mint a „hit ereje”, a „krisztusi szeretet”, az „elesettekhez való odafordulás”.
Különösen tanulságos papi sorsoknak lehetett tanúja a XX. század, melyben –korábban nem ismert tempóban és változatosságban – rendszerváltás követett rendszerváltást, s az egyház szolgái a viszonylagos megbecsültségből és jólétből egyetlen pillanat alatt válhattak kiszolgáltatottá, kitaszítottá és számon tartott megfigyelési célszemélyé. Vagy akár mártírrá is.
Balogh István egyike azoknak, akik a társadalmi-, politikai- és egyházi változások közepette is példamutató módon megállták a helyüket. Pista bácsinak – a könyv javarészt így nevezi – nem sok jutott a jóból. Már persze ha jónak tekintjük az állam és az egyház egymás kebelére borulását, amikor egy református országvezető ott parádézott még a Szent István-napi körmeneten is. Mondjuk, az biztos, hogy akkoriban nem üldözték az egyházat, s könnyebb volt „jó papnak” lenni! (Azt biztosan állíthatjuk, hogy az 1941-ben pappá szentelt Balogh Istvánt nem külsődleges okok terelték a papi pályára.)
A könyv szerzői már Pista bácsi működésének kezdetéről (Szerencs, Sátoraljaújhely) is találtak olyan visszaemlékezéseket, melyek a fiatalember nagyszerűségét mutatják. A bátorság kibontakoztatására és megmutatkozására pedig jó lehetőséget adott a tábori lelkészi szolgálat, amit követett az 1951-ig tartó hadifogság a Szovjetunióban. Jellemző, hogy 1991-ben, Pista bácsi aranymiséje kapcsán is volt, aki tollat ragadott, hogy hadifogoly emlékeit papírra vesse:
„Szerintem különösképpen az ön jelenléte, atyai szeretete adott erőt, amit soha nem lehet elfelejteni. Terelte a nyájat, minket, hadifoglyokat. Emlékszem a szentmisék hallgatására, s hogy milyen odaadással fogadta a gyónó és áldozó katonákat. A táborban nekünk égi manna volt égő testi és lelki sebeinkre a kedves megjelenésével, vigasztalásával és szentmiséjével. A barakkban sokszor beszélgettünk Önről, mi, hívő foglyok, és Önön keresztül, az Ön buzdítása alapján bíztunk abban, hogy hazakerülünk. A szentkép, amit ott kaptam Öntől, még most is megvan, szeretettel őrzöm halálom órájáig….”
– írta Tamási András, Pista bácsi fogolytársa. A hadifogság pokláról, a málenykij robotról eddig is sokat tudhattunk. Arról, hogy miként segítheti egy – értékeit feladni nem hajlandó – pap működése az életben maradást, alapos tájékoztatást az ez a kötet, mely szükségszerűen mutat kapcsolódást a kiadó „Szőnyeg alá söpört történelem” sorozatcím alatt megjelent másik kötetével, a Recsk cíművel. Részlet Lám Béla visszaemlékezéséből:
„Nagy meglepetésre egyik csendőr százados barátunk, Pálffy László hamarabb hazakerült közülünk. Csodálkoztunk rajta, hiszen jól ismertük, tudtuk, hogy jó képességű, karakán ember, rátermett katona. De a jellemességet az orosz nem hazautazással szokta honorálni, hanem a kinntartózkodás meghosszabbításával. Elég sokáig morfondíroztunk ezen, csak hazajőve tudtuk meg, hogy tévedésből került haza, és miután az itthoni gépezet ráébredt a névcserére, bosszúból a tévedésükért szegény Lacit Recskre küldték…”
A Szovjetunióból való 1951-es hazatérés nem jelentett szabadulást Pista bácsinak. A keleti pályaudvarról egyből a toloncházba vitték. Ottani és későbbi sorsáról pontos adatokat ismerhetünk meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából (ÁBTL) előkerült iratokból. Összefoglalva: kurtavas, kényszerzubbony, erőszakos mesterséges táplálás, sötétzárka, magánzárka… Hosszas tortúrák közben majdnem Recskre került ő is. Az átélt megpróbáltatások hatására jellemző, hogy Pista bácsi élete végéig nem emlékezett arra – amit dokumentumok bizonyítanak –, hogy fogva tartása alatt megfordult Kistarcsán is… 1953. október 22-én szabadult a rabságból. De ez nem jelentette, hogy innentől az élete fáklyásmenet lett volna. Sőt!
Pista bácsi 2002-ig tartó élete sok további megpróbáltatást tartogatott, melyekről a források tükrében pontosan beszámol a kivételes kötet, mely bár egyetlen ember sorsát tárja elénk, mégis pontos és hű krónikája annak a borzalomnak, amit ember emberrel tett a XX. században. De szerencsénkre ez a könyv sokkal több ennél, ha úgy tetszik, remény a reménytelenségben.