Egy színpadon Perjési Hilda és a Viszkist alakító Szalay Bence. Bence kortól függetlenül imádja a nőket. Már a filmben jól kirajzolódott, hogy rendkívül szimpatikus srác, akiből senki semmi rosszat nem nézne ki. Április 25-én a Spirit Színházban mutatják be a Papírvirágok című darab legújabb feldolgozását, amelyben a csendes polgári otthonában élő magányos nő váratlanul beenged egy csavargót. A pszichothriller rendezőjével, Sztárek Andreával beszélgettünk.
A Papírvirágok alapmotívumát értelmezhetjük úgy, mint a kibékíthetetlen ellentét és annak megmagyarázhatatlan vonzása?
A vonzás és taszítás csak mellékmotívum, a főmotívum a nagy korkülönbség és a magány szerepe. Nem az ellentétes társadalmi helyzet szüli a történet igazi lényegét, hanem, hogy bebizonyosodik, ami a való életben is, hogy annyira magányos tud lenni az ember, hogy bármit meg lehet vele tenni. Egy minimális törődésért is feladja saját magát, a hitvallását. Ebben a darabban a nőben és a férfiban, jobban mondva fiúban is van egyfajta kötődéshiány, amit egymással próbálnak meg pótolni.
Említetted a nagy korkülönbséget. Tulajdonképpen a két karakter és az őket játszó Perjési Hilda és Szalay Bence között is közel harminc év korkülönbség van. Hogyan élték meg a színészek?
Tökéletesen működnek együtt. Bencéről tudni kell, hogy nagy kujon, egy igazi édes pasi, aki mindenkinek udvarol. Imádja és tiszteli a női nemet. Ajnározza és a tenyerén hordozza Hildát is.
Lehet párhuzamot vonni Bence Papírvirágokban eljátszott karaktere és a Viszkisben alakított szerepe között?
Elsőre azt mondanám, hogy nem igazán, de ha jobban belegondolunk, akkor tulajdonképpen számos hasonlóság van a két karakter között. A Viszkisben jól kirajzolódott, hogy Bence rendkívül szimpatikus srác, akiből senki semmi rosszat nem nézne ki. A Papírvirágokban is erre volt szükség. Olyan színészre, aki megnyerő, hamar belopja magát a nézők szívébe és mire kiderülnek rossz tulajdonságai, stiklijei, addigra már mindenkit levett a lábáról.
Ez év januárjában a Barátok köztben eltöltött két év után eljöttél az RTL Klubtól. Mennyiben befolyásolta ez a változás, hogy ismét a színház és a rendezés felé fordultál?
Lett időm, ráérek. Igazából az egész pikk-pakk történt. A Spirit igazgatója, Perjés János felkért, hogy rendezzem meg a darabot, én pedig boldogan igent mondtam. A Spiritben a Barátok Közt alatt is játszottam, mert a kétfajta színészkedés összeegyeztethető, de rendezőként természetesen nincs olyan, hogy éppen nincs rám szüksége a darabnak.
Mit jelent, hogy kétféle színészkedés? Színpadon játszani mennyiben különbözik attól a színészi játéktól, ami a kamerák előtt folyik?
Az az alapvető különbség, hogy a sorozatban mindig az első megoldás valósul meg, még akkor is, ha nem feltétlenül az a legjobb. A színházban van idő kiválasztani a legjobb opciót. A tévében minden apró mozdulatnak jelentése van. Például amíg a színpadon nem tűnik fel, ha a színész lesüti a szemét, addig ugyanez a kamerák előtt már bizony jelentőséggel bír. A másik fontos különbség, hogy amíg színházban kronológiailag egy ívet játszunk, addig a forgatásokon ez nem így megy. Ott mindig egy adott jelenetre, egy adott percre kell figyelni és lehet, hogy az epizód utolsó jelenetét vesszük fel először.
Nem féltél attól, hogy a tévés jelenlét miatt beskatulyáznak, vagy előítéletesek lesznek a művészi körökben?
Szerintem ez sznobizmus és nagyon nem értek vele egyet. Színészek vagyunk, ez a dolgunk, mindegy, hogy sorozatban, művészfilmben vagy színházban. Minden színész boldog egy tévés szerepléstől, mert az hozza a népszerűséget. Aki azt mondja, hogy nem, az hazudik. Arról nem beszélve, hogy egyik sem kevesebb munka a másiknál. Egyformán, csak másképpen nehéz mindkettő. A sorozat állandó készenlétet igényel, amíg a színházban lehet rossz napod, lehetsz nyűgös.
Most, hogy újra teljesen a színház és a rendezés felé fordultál, mit gondolsz a legújabb darabodról? Kiknek ajánlanád a Papírvirágokat?
Azokban a színházakban és darabokban hiszek, ahol a színészek is jól érzik magukat. Úgy gondolom, hogy ez a Papírvirágok esetében teljes mértékben sikerült.
Domján Vivien
