Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Marsó Paula A rágalmazás újkori természetrajza című esszéje Rousseau-ról szól, aki Jean-Jacques bírája.
„A saját magáról alkotott portrék és a nyilvánosság természetét kritizáló műve Párbeszédek. Rousseau, Jean-Jacques bírája (1780, London; 1782, Genf; 1959, Párizs) fordítása közben az egyik legfontosabb probléma, amivel szembe kellett néznem, az üldözési mánia kérdése volt. A mű megjelenésétől kezdve egészen a napjainkig a kommentárok szinte kivétel nélkül Rousseau szellemi hanyatlásának és paranoiájának tulajdonítják azon rögeszméjét, hogy élete utolsó évtizedeiben egy liga összeesküvésének célpontjává lett. Az összeesküvés mozzanatait, indítékát, valamint ennek természetét a Párbeszédekben tárgyalja meg Rousseau egy anonim franciával, aki eleinte a rágalmazó közvélemény hangját tolmácsolja. A szerző utolsó, nagy lélegzetvételű és még életében befejezett műve egy kétszereplős dialógus „Rousseau” filozófiájáról és „J.J.” (Rousseau így nevezi hősét a műben) jelleméről. Rousseau állítása szerint a J.J. ellen ügyesen kitervelt lejárató kampány (például a lelencházi-ügy) szellemi járványként terjed a nyilvánosság körében és szükségszerű, hogy a későbbi nemzedékeket is megfertőzze.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Csuhai István Mint cli-fiben a kanyar című recenziója Wu Ming-yi Rovarszemű ember című regényét elemzi.
„A regény ugyanis még egy tekintetben hírhozó, első fecske, számomra legalábbis az első végigolvasott képviselője és rögtön jól kifejlett mintapéldája annak a műfajnak, amit a recenzió címébe foglaltam, a cli-finek. A kifejezést Wu Ming-yi regényével kapcsolatban az egyik, a könyvet beharangozó íráshoz fűzött kommentben olvastam, de tovább keresve gyorsan kiderült, hogy nem egyszeri olvasói szellemességről van szó, hanem a kétezres évek óta az angolszász irodalomtudományos szóhasználatban meghonosodott és mára bevett terminus technicusról. Olyan szépirodalmi, fikciós műveket szoktak jelölni vele, amelyek a klímaváltozás, tágabban értve a környezetvédelem és a zöld gondolat általánosabb problémáját használják a jelenben vagy a közvetlen jövőben játszódó történetük kulisszájaként. A cli-fit csak egy hajszál választja el a megnevezése mintájául szolgáló műfajtól, a sci-fitől (és kettő vagy három a negatív utópiától). A cli-fi saját fikciós terében megkerülhetetlen tényezőként kezeli a természet az emberi tevékenység következtében megindult erózióját, a Föld romlását, tartalékainak kimerülését vagy a környezetszennyezést; a szereplőknek valamilyen módon szembesülniük kell ezzel a kérdéskörrel abban a történetben, melybe belekerülnek. Az időbeli távolság az olvasó jelenkora és a regénybeli cselekmény között, bár a futurisztikus elem megjelenik bennük, a cli-fi reprezentánsainál általában azért sem tetemes (ez a sci-finél adott esetben akár korlátlanul nagy is lehet), mert a feldolgozás, a kifejtés, a probléma bemutatása friss műfajhoz méltóan mindig magában foglalja az „élj másképp” harcias imperatívuszát.”
KÖNYVKRITIKA
Balogh Gergő írt kritikát Schein Gábor Füst Milán-nagymonográfiájáról.
„Schein rendkívül aprólékosan, lépésről lépésre rekonstruálja azokat az esztétika-, filozófia- és irodalomtörténeti kontextusokat, amelyek Füst Milán műveinek újraértését szolgálhatják. A könyvben egymásba kapcsolódó módon, láncszerűen kirajzolódó mértékadó megnyilatkozások íve az antikvitástól a XX. századig, a modernitás horizontján belül többek között Friedrich Schillertől Walter Benjaminon és Lukács Györgyön át Emmanuel Lévinasig terjed, és ahol szükséges, az adott problémakör jobb megértésének érdekében ismertetett gazdag és sokrétű kultúrtörténeti műveltséganyaggal társul. A monográfia emellett intenzív párbeszédbe lép a Füst-recepcióval is, amelynek eredményeképp nemcsak Füstnek az irodalomtörténet-írás számára jelentett dilemmái nyernek élesebb körvonalakat, hanem azok az irodalom- és nyelvszemléleti előfeltevések is, amelyek e dilemmákat megalapozták.”
INTERJÚ
Király Kinga Júliával Károlyi Csaba beszélgetett.
„- Az olvasó bizony könnyen azonosítani fog téged a főhősöddel, aki egyes szám első személyben beszél.
– Annyira féltem ettől a referenciális olvasástól, hogy amikor eljött a könyvbemutató ideje, vörösre festettem a hajam. Még véletlenül sem akartam hasonlítani a könyvbeli Jázminra. Nekem egyébként egy kép miatt kellett a regénybeli fekete haj: a girnyák norvég fiú annyira beleszeret a lányba, hogy a szájába tömi és megeszi a nő fekete haját. A szexualitás nyelvezetében viszont a hatalmi játszmákat szerettem volna megragadni. Nem a szexről szól a regény, hanem a hatalomról. A feszültséget az alá-fölérendelő viszonyokból adódó eltárgyiasulás teremti meg.”
VERS
A versrovatban a tárca fölötti részen ezúttal két szerző osztozik, Ferencz Mónika és Szenderák Bence, a teljes versoldalon pedig Molnár Krisztina Rita három verse kapott helyet. Kedvcsinálónak Szenderák Bence versét idézzük itt:
sziget
az eső a karosszérián kopog.
a karosszéria sötétkék.
a víz a lakkon megcsúszik vagy cseppekbe gyűlik.
a járókelők behúzódnak a tetők alá.
a fák magukra maradnak.
a levelek zöldek, nem védekeznek.
kiürülnek a mezők.
a parkoló tehetetlen
zsongásában én. az autók,
lusta vadak, szuszognak.
fénycsóvák bomlanak
a szürke délutánban.
szélcsend.
egy tócsa fodrai –
a megázott madarak mikor
mosdanak újra?
PRÓZA
Horváth Csaba, Kürti László, Vári Attila szépprózája mellett Totth Benedek tárcája olvasható.
Részlet Vári Attila Halotti maszk című írásából:
„Évekig járhatott csodájára a különös szobornak a város. A körülötte elhelyezett padokon, szinte soha sem volt szabad ülőhely. Amolyan eligazodási pont volt idegen turisták, s a későbbre tervezett találkákhoz, de kedvenc pihenő és csoportképek helye is volt ez az égig érő különleges alkotás. Valóban hatalmas volt, s meglehetősen távolról kellett elkattintani a gépet ahhoz, hogy megörökíthessék, hogy befoghassák a teljes látványt.
Háromméteres zöld kő talapzaton állt a bronz-színű karosszék, s rajta, mintha óriáskígyó lenne, hatalmas százlábú nyújtózott a semmibe. Csáprágóját a szék háttámlájától messzire meresztette, mint aki élelem után kutat, vagy éppen támadni készül. Lábai emberi kézfejre hasonlítottak, de karmuk volt, amelyet láthatóan a szék karfájába mélyesztettek. Testének gyűrűit egymáshoz hajlított vörösréz lemezekből domborította a szobrász. Csapok, láncszemek tartották össze az alkotást, s ha fújt a szél, megelevenedett. Hullámzó mozgása közben úgy nyikorgott, mintha panaszkodott volna. Olykor csak szipogott, s néha a felerősödő szél miatt, könnyeikkel küszködő asszonyok, jajongó zokogására hasonlított a hang. Máskor, ha viharos volt az idő, jajveszékelő gyermeksíráshoz hasonlított, ahogy elmozdultak egymáson a szelvények.”
TÁNC
Králl Csaba a Badora Társulat Gyöngyhalász és a Budapest Táncszínház Három nővér című előadásáról írt tánckritikát.
„Sághy klasszikus táncszínházi eszközökkel, igen jó táncosokkal, átgondoltan, nem illusztrálva, egy-két gyermeteg megoldást leszámítva (erőltetett vihorászás, az orosz dalbetét vagy az előnytelen, hálóingszerű jelmezek a főszereplőkön) hitelesen és végig koncentráltan fogalmazza meg a maga Három nővérét. A nagy előd, Pina Bausch hatását persze le nem tagadhatná, de nem is kell. Darabja korántsem utánzat.”
ZENE
Fáy Miklós kritikája Christa Ludwig Sings Brahms, Wagner, Mahler & Beethoven című lemezéről szól.
„Akkor is ellen kell állni a kísértésnek, hogy a régi időket emlegessük, meg hogy a mai törpécskék nyomába sem… Szóval, valami hülyeséggel akartam kezdeni, úgyhogy meghallgattam vele a Carment németül, abból nem lehet jól kijönni. Azt kell énekelni a nagy csábítónő, a nőnemű Don Juan szerepében, hogy ja, die Liebe hat bunte Flügel. Az ő hangján, az ő kedves, német háziasszony arcával és habitusával… Jó tudni, hogy ő sem tökéletes. Valószínűleg nem tökéletes, de a Carment úgy énekli, ahogy kell.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is.
