A 68. Berlinale Nemzetközi Film Fesztivál – Das Schweigende Klassenzimmer, német film, 2017, tükörfordításban: A hallgatag osztályterem. Angolul: The Silent Revolution. Magyarul: Csendes lázadás. Rendező: Lars Kraume
Lars Kraume filmrendező, forgatókönyvíró és producer 1996 óta huszonkét filmet rendezett, melynek többsége TV-sorozat volt. 2015-ben fejezte be nagysikerű játékfilmjét, melynek címe németül Der Staat gegen Fritz Bauer, magyarul: Az állam versus Fritz Bauer.
A film Fritz Bauer (1903-1968) államügyészről szól, akinek döntő szerepe volt (a Moszad izraeli titkosszolgálat segítségével) Adolf Eichmann elfogatásában. Az ő tevékenységének köszönhető, hogy Eichmann ellen 1960-ban Izraelben bírósági eljárás kezdődhetett.
Kraume alkotásában (melyet a Berlinale Speciális Filmek szekciójában mutattak be) ismét megtörtént helyzetet filmesített meg. A szövetséges hatalmak által megszállt Berlin keleti oldalán, öt évvel a fal megépítése előtt, vagyis 1956-ban egy gimnáziumi osztály átlagos mindennapjait látjuk. Néhány fiú olykor átutazik Berlin nyugati részébe, hogy egyikőjük nagypapájának sírjára virágot vigyenek. (Sztálinvárosban laknak, ez lett az új neve a kelet-berlini negyednek.) Az utazás alatt a hatóságok mindenkit igazoltatnak.
Október 24-én néhányuk megtudja, hogy felkelés tört ki Budapesten. Az egyik fiú idős rokona, aki egy elhagyatott helyen él, minden nap hallgatja a Szabad Európa Rádiót, így az osztályból néhányan naponta elmennek hozzá, hogy kövessék a magyarországi forradalom eseményeit. (Az új német szocialista rezsim őrei szerint ez természetesen tiltott, és bűncselekménynek minősül.)
A keletnémet sajtó és rádió fasiszta merénylőknek tartja a forradalom résztvevőit, melyet a középiskolai osztály néhány tagja el is hisz.
A gimnazisták, amikor megtudják, hogy a felkelők közül többen meghaltak, így Puskás, a focista is (e hírről később kiderül, hogy rémhír), elhatározzák, hogy két perces csenddel emlékeznek meg a felkelőkről.
Abban is megállapodnak egymás között, hogy a tanároknak azt mondják majd, Puskást gyászolják a csenddel.
Hiába azonban minden taktika, ez már a szovjet megszállási övezet, itt a keletnémet Sztálinvárosban az ellenség mindenütt gyengítheti a szocializmusért vívott szakadatlan osztályharcot és a dicsőséges forradalom győzelmét a fasiszták felett.
A film legnagyobb erénye talán az, hogy a rendező hitelesen képes bemutatni (ragyogó színészekkel és színésznőkkel) a “jó” vagyis szocializmusban hívő, a nácik ellen ádázul harcoló tisztségviselők tökéletes alkalmazkodását az új rezsimhez.
A felnőttek, az iskola tanárai és a “gyorstalpaló” után igazgatóvá kinevezett férfi, vagyis mindazok, akiknek hatalmuk van az érettségi előtt álló osztály tagjai felett, mindent megtesznek, hogy az új rezsimhez való hűségüket bizonyítsák, akár hazugságok, manipulációk és elhallgatások árán is.
A gyerekek azonban mindezen átlátnak. Kraume ritkán látható érzékenységgel, és e recenzió szerzőjét is megdöbbentő pszichológiai érzékkel mutatja be a tizenévesek szembenézését a rezsim hazugságaival, kíméletlenségével, könyörtelen és egyre gyakoribb brutalitásával.
Az 1956-os magyar forradalmat vérbe fojtották. A kelet-berlini gimnázium csenddel lázadó osztályának minden tagját kirúgják az iskolából. Ezzel elvesztik a lehetőséget az érettségire, de a rezsim képviselői egyúttal megígérik nekik, hogy továbbtanulásukat is megakadályozzák. Sorsuk ezzel megpecsételődött.
A fiatalok azonban, hála igazságérzetüknek, a magyar forradalmárokkal szolidárisak. A rezsim nagyon gyenge, hiszen mindez három évvel a berlini felkelés (1953) után történik. A helyi hatalmasságok saját pozíciójukat féltve felvonultatják az összes, később tökélyre fejlesztett eszközeiket: zsarolás, hazugságok, a diákok egymás elleni kijátszása, az igazgató megfélemlítése, hiszen ő valóban bizonytalan abban, hogy alkalmas-e egyáltalán egy középiskola vezetésére. Ebben a filmben mindenkiről kiderül valami a múltjából. Nincs sem felmentés, sem megtisztulás, csak értelmetlen fájdalom, megalázottság és a “semmi”, ahogy az egyik diák megfogalmazza.
Az igazgató pedig csak annyit kérdez a gyerekek kirúgása után, hogy segít-e mindez a magyar forradalmárokon?
Minden hiába: a gyerekek elhagyják családjukat és egyetlen jeggyel átmennek Berlin nyugati felébe.Ott érettségiznek és ott is maradnak.
A film utolsó felirata, hogy az osztály, négy tag kivételével valóban emigrált és Nyugat-Németországban maradt. A szöveg alatt az emigrált osztályról készült fényképet láthat a néző.
Valódi és megrázó történet a korai, “dicsőséges” keletnémet szocializmusról.
Ferber Katalin
