Szerb Antal: Nagy emberek gyermekcipőben – Szépmíves Könyvek, 2017 – sajtó alá rendezte Kovács Attila Zoltán – 216 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-48-5
Én tényleg azt hittem, hogy Szerb Antal azon kevés szerzők közé tartozik, akiknek van akkora rajongótábora – részben a mezei olvasók, részben az irodalomtudósok között – hogy a hagyatékot már elölről-hátulról sikerült feltúrni. Ehhez képest volt várakozást ébresztő meglepetés, amikor nemrégiben a Szépmíves Könyvek lelke és motorja, Kovács Attila Zoltán egy interjúban jelezte, hogy az ismeretlen „szerbantalok” már a nyomdában vannak:
A kötet gerincét az eddig kiadatlan rádióelőadások szövegei adják. Az ügy azért is érdekes, mert ezt az anyagot nem nekem kellett összevadásznom: ez egy külön dosszié a Szerb Antal-hagyatékban…
A nyomdából azóta már a könyvesboltokba jutott a vérmes reményeket ébresztő szöveggyűjtemény, és így, az előzetes várakozások fényében is „nagyot durrant” főszövegében és mellékleteiben is.
Az 1934 és 1941 között, Cs. Szabó László – akkoriban a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának vezetője – kérésére írott művelődéstörténeti előadások nem csak színesek és informatívak, de olvasva is élvezetesek. Kitűnik belőlük, hogy Szerb Antal milyen fölényes biztonsággal kezelte a megszerzett tudást, és az is egyértelmű, hogy nagyon tisztán látta, mi az, amit a művelt közönség képes befogadni. A sajátságos műfajból eredően a szokásosnál tágabb tere volt az írónak, s ha szükségét érezte, akkor diszkréten felfénylett a szövegekben a humor – talán nem túlzás: a pesti humor – is. Ráadásul nem csak a kultúrtörténet múltjára, de a kortársakra is odafigyelt… Ez persze a mából nézve természetesnek hathat, de álljunk meg egy pillanatra: miféle pontos értékítélettel rendelkezett Szerb Antal, hogy olyan szerzőket ránt elő a bűvészcilinderből, akik máig is „valakik”.
A kötet címét adó előadásban például azt a bekezdést melyben Kassák Lajos – „aki, mint foglalkozásszerű koldus gyalogolt el Párisba” – szerepel, szorosan követi a következő:
A leggyakoribb mégis az, hogy az író rendezett, nagyon is rendes polgári környezetből kerül ki, és a benne levő kölcsönös képességek, a leendő művészi hajlamok már egészen korán szembeállítják környezetével. Nem tud alkalmazkodni, és zendülővé lesz. Ezt a gyermekkort írja meg például másik kitűnő mai önéletrajzírónk, Márai Sándor Egy polgár vallomásai címen és regényben, a Zendülőkben. Mindkét könyvben szerepel egy titkos társaság, amelyet a gyermekek alkotnak, hogy dacoljanak a felnőttek világával…
S ha már kicsodálkoztuk magunkat,
akár bele is kapaszkodhatunk az emberi elmét mindig is borzoló „titkos társaság” kifejezésbe, s fokozott iramban előrelapozhatunk. A kötet 75. oldalán található A rózsakeresztesek című előadáshoz. Ebben Szerb Antal olyan pontos, lélektani szempontból igazolható képét rajzolja a titkos társaságok iránti igénynek, hogy ezt olvasva a drága Umberto Eco is csettintett volna. Pedig Szerb Antal nem lép túl az a művelődéstörténeti-ismeretterjesztő előadások nyújtotta kereteken, nem talál fel semmit, nem tár fel semmi ismeretlent, csak csokorba fogja azt, amit tudni lehet. Sőt, tudni illenék.
A természettudományok őse a varázslás. Az emberek először hatni akartak a természet erőire, és csak azután törekedtek arra, hogy megismerjék őket. Előbb arra igyekeztek, hogy esőt csináljanak, és csak sokkal később, egy sokkal magasabb művelődési fokon kezdtek el gondolkozni azon, hogy mi is az eső…
Egyszerű, könnyen érthető – mégis azt hiszem, hogy sokak elől elrejtett – gondolatokat hordoznak ezek az előadást indító szavak, melyek elvezetik az olvasót Báróczy Sándor testőrírón keresztül Kazinczy Ferencig. S mert ítélni mindig könnyű, az előadás figyelmeztetéssel zárul:
De azért nem igazságos dolog, hogy csak nevetünk a rózsakereszteseken és az aranycsinálókon. ha sok is volt közöttük a bolond és a csaló, a társaságok magvát mégis olyan emberek alkották, akiket az igazi megismerés vágya, az igazság felé küszködő nyugtalanság vezetett.
Érdemes kicsit megállni,
és mélázni Szerb Antal gondolkodásának sajátosságán, mely, ha elkendőzve is, de jelen van minden művében, legyen az akármennyire csillogó, mély vagy magas. Szerb Antal gondolkodásnak legfontosabb momentuma a szellemi tisztesség… Azt, hogy ez mivel jár a magyar XX. században, talán nem kell kifejteni. Ez a kis szösszenet nem vállalkozhat arra, hogy megcsillantsa a kötetbe foglalt szövegek mindegyikét. Ez már tényleg a mai Olvasók feladata!
(…és szerintem kötelessége.)
