Kelen Károly: Egy birodalom ébredése / Így élt Emich Gusztáv, az Athenaeum vállalatcsoport alapítója – Athenaeum Kiadó, 2017 – 240 oldal, kemény kötés védőborítóval – ISBN 978-963-2936-92-5
Emich Gusztáv (1814-1869) pesti és budai könyvkereskedő, majd könyv- és lapkiadó, nyomdatulajdonos. Pályája és pályájának íve azért különös, mert oly sok ponton bukhatott volna el a vállalkozás, ami miatt ennek a sajtóbirodalomnak létre sem kellett volna jönnie. Így van ez még akkor is, ha utólagos okoskodásnak hangzik. Ezzel együtt, Emich élete olyan játékot kínál az olvasónak, amilyet nem szoktunk játszani. Az ismert kérdés „mi lett volna, ha…?”, ebben az esetben így pontos:
„mi lett volna, ha nem…?”
Emich Gusztáv egy Sziléziából Pestre települt, és itt – házasság és hozomány révén – pékmesterré és kereskedővé módosodó polgár fia, aki a város nyújtotta szűkös lehetőségek között úgy döntött, hogy könyvkereskedést nyit. Tette ezt a szigorú szabályokat és követelményeket betartva, a konkurencia tiltakozása mellett, a hatóságok engedélyével. Sőt, Emich Gusztáv magát magyarnak vallva – a reformkorban még anyagi sikerrel sem kecsegtető – nemzeti irodalom mellett is elkötelezte magát. Persze, ezt nem úgy kell érteni, hogy üzletében főleg magyar nyelvű könyvek lettek volna, hanem úgy, hogy azok is voltak. Pest ekkor még elsősorban német nyelvű város, akkor is, ha szíve már kezdett magyar ritmust kalapálni.
A könyvkereskedő hamar ráérzett arra, hogy a magyar nyelvű könyvkiadásban is van/lehet fantázia, s bár elsőre, 1842-ben, mikor még a könyvkereskedés éppen csak megnyílt, „elhajtotta” Petőfit, akinek ekkor még csak néhány költeménye került ki a sajtó alól, néhány év múlva élete legjelentősebb üzletét kötötte meg a költővel. Bemelegítésként kiadta A helység kalapácsa című művet, majd elkezdte Petőfi Sándor kötetbe rendezett költeményeit nyomni. Eredetileg egyetlen kiadásra szerződött, és ezért is fizetett, de aztán, látva, hogy jó lóra tett, megvette a versek kiadási jogát hosszú távra. (Az utolsó részletet már a Petőfi özvegyének fizette, hiszen közbejött a forradalom és szabadságharc…)
1848. március 15. után Emich Gusztáv – polgárhoz méltó visszafogottsággal – a forradalom pártján állt, motivációját utólag talán már nem is érdemes firtatni, az bizonyos, hogy 1849 elején ő adja ki a katonai oktatófüzeteket:
„…egyre-másra jöttek ki kiadásában a katonai oktatófüzetek. Az első kettő németből fordítás volt: Oktatási szabályzat a magyar gyalogság számára; A csatározásról. Aztán Rövid utasitás egyes földszini tárgyak és helységek védelmezésében és megtámadásában. Irta: Gál Sándor. Szuronyvítan a gyalogság számára, t. i. a puskának vífegyver gyanánti használata, gyalog és lovas ellen. Irta Gál Sándor. Ezekre nem nyomtatták rá a kiadó nevét, de a Tábori utasitás gyalogság, lovasság és tüzérség számára című, 1849 elején megjelent kötethez még kiadói előszót is írt Emich. A szabadságharc összes katonai kiadványa közt ez volt a legszebb, és ez került a legtöbbe…”
A szabadságharc történetének gyászos végét, és az ezt követő nehéz időket ismerjük, valószínűleg Emich sem remélte, hogy pont ezekben az időkben van lehetőség a korábban elképzelhetetlen, dinamikus fejlődésre. Emich már a Honderü-vel megjelent a lapok piacán, ebben az irányban továbbhaladva több fontos újság kiadója lett, miközben a Magyar Tudományos Akadémiának is kiadójává vált. Nyomdáját úgy fejlesztette, hogy az a legnagyobb lett az országban.
A nagy menetelés közepette nyilván fontos volt a „birodalom” megalapítójának, hogy fia, aki vele azonos keresztnév alatt anyakönyveztetett, szintén bekapcsolódott a munkába így a birodalomhoz tartozó dinasztiát is sikerült megteremteni.
Az alapító 1868-ban látta elérkezettnek az időt, hogy a családi vállalkozás részvénytársasággá alakuljon – öt évvel megelőzve a Heckenast-vállalkozásából kinövő Franklin-t, és egy évvel megelőzve a Révai Testvérek Irodalmi Intézetének létrejöttét (mely majd csak 1880-tól foglalkozik könyvkiadással.)
Idősebb Emich Gusztáv 1869-ben elhunyt, de a cégcsoport, amit maga mögött hagyott, életképesnek bizonyult, s átvészelte az első világháborút és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását is. Sőt, torzójában, nyomdaként még a létező szocializmus idején is megmaradt. És nem lenne most miről beszélnünk, ha a ma létező Athenaeum Kiadó nem érezte volna szükségét a távoli ős előtti főhajtásnak.
Kelen Károly könyve nem csak azért telitalálat, mert egy elfeledettségében is máig ható figurát állít elénk, hanem azért is, mert jóízű, mesélős stílusában nem csak a központi figurát, de annak szűkebb és tágabb környezetét is az olvasó elé vázolja. Nem riad vissza attól, hogy Pest-Buda fejlődésének – történetünkhöz áttételesen kötődő – momentumairól, vagy a háttérben meghúzódó politikai csatározásokról írjon. Nem csak érthetőbbé teszi, de közelebb is hozza a kort, melyben számunkra oly ismerősen, de mégis nagyon másként zajlottak a dolgok, s talán volt olyan pillanat, amikor mindenki egyfelé húzott. Akkor is, ha közben…
„…nehéz beletörődni, hogy ez mindig így történik, de azt tudni lehet, hogy a vasúti építkezések kiegyezés utáni fellendülésének idején a tisztességére rendkívül kényes Deák Ferenc rendszerint elhagyta az üléstermet, amikor a képviselők koncessziós ügyekben szavaztak. Tudta, a vasútfejlesztés életfontosságú ügye az országnak. Azt is tudta, hogy a mocskos megállapodások elkerülhetetlenek. Tevőleges részesük azonban nem akart lenni.”
