Két magyar származású színésznő a New York-i színházi világ csúcsán lép fel

A Los Angeles-i Just Toys Production két, magyar származású alapító-színésznője, Ubrankovics Júlia és Skovrán Tünde, számos nemzetközi elismerést követően, ezúttal a színházi világ parnasszusának számító New York-i Off Broadaway-en mutatkozik be.

A 2015-ben alapított produkciós cég eddig két sikeres előadást mutatott be több országban és kontinensen, mindenütt nagyon kedvező fogadtatással. (A legutóbbi előadásukkal kapcsolatban (Fefu and her friends) nemrégiben jelent meg az alkotópárossal készített interjú a Librariuson.

New Yorkban a Toys: a dark fairy tale c. előadásuk lesz látható tizenhat alkalommal, november 8-tol 26-ig, az Off Broadway egyik legjelentősebb, alternatív színházi darabokat bemutató színpadán, az 59E59 Theater-ben.

Saviana Stanescu, román-amerikai Samuel French-díjas irónő darabját Tompa Gabor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója rendezte, aki a University of California, San Diego egyetem professzora is egyben.

A humoros, mégis feszültségekkel teli, olykor sötét hangulatú tündérmese két, egymástól nagyon eltérő világból érkező nő szürreális találkozását mutatja be. A többrétegű alkotás központi témája az identitáskeresés, a hovatartozás kérdése, és a gyökerek keresése.

A témaválasztás nem véletlen, hiszen az Egyesült Államokban élő európai alkotókat, mint emigráns művészeket intenzíven foglalkoztatja az identitás-keresés problematikája: az egyén hogy tud egy másik kultúrába integrálódni a gyökerek elvesztése nélkül? Mit jelent idegennek lenni, illetve, különböző kultúrák keresztmetszetében, miként lehet megőrizni az önazonosságunkat.

A két színésznő elmondta, hogy komoly szakmai állomáshoz érkeztek az Off Broadway-en történő bemutatóval és nagyon bíznak benne, hogy a rengeteg pozitív nemzetközi kritika után a new york-i közönség is lelkesen fogadja majd az előadást. Rendkívül büszkék arra, hogy a kelet-európai alkotásokat bemutató, amerikai produkciós cégük első önálló projektje két év alatt ekkora utat tudott bejárni, és hogy a Los Angeles-i, kolozsvári, temesvári, budapesti és Avignon-i bemutatók után, egy ilyen rangos helyen, New Yorkban ünnepelhetik az 50. előadást!

Saviana Stanescu: TOYS: A Dark Fairy Tale

Clara / Fatma: Ubrankovics Júlia
Shari / Madonna: Skovrán Tünde

Rendező: TOMPA GÁBOR

Rendezőasszisztens: Kate Jopson, Jelmeztervező: Elisa Benzoni, Hangtervező: Kate Jopson, Díszlet és fényterv: Tompa Gábor, Technikai tanácsadó: JR Bruce, Grafika: László Ágnes

Megosztás: