Tommi Kinnunen Négyesút című kötete a L’Harmattan Kiadónál jelenik meg hamarosan. A regény egy család négy generációját és Finnország háború utáni újraépítését mutatja be. A Kuusamóban született Tommi Kinnunen tanárként dolgozik, a 2013-ban megjelent Négyesút a második kötete, mely nagy sikert aratott, Finnországban 75 000 példányban kelt el, színházi adaptáció is készült belőle, megkapta a Finn Újságírók Nagydíját és a Nuori Aleksis-díjat. A 44 éves szerzővel beszélgettünk a regényről, Finnország történelemhez való hozzáállásáról, az általunk komornak tartott skandináv művészetről, de Tommi Kinnunen azt is elárulta nekünk, hogyan szerette meg a magyar irodalmat. Interjú.
– A Négyesút volt az első regénye. Volt önben szorongás a várható olvasói reakciók miatt?
Kellett volna, hogy legyen? Nem hinném. Én csak szeretnék történeteket elmesélni. Vannak szereplők, akiknek a történetét még nem hallottuk. Itt az ideje, hogy leüljünk és rájuk is időt szánjunk.
– A kötetben elképesztő részletességgel mutat be négy különböző életutat, több generációt. Milyen forrásokat használt? Merített saját családja múltjából is?
Maria alakját egy valóságos szereplőről mintáztam. Dédnagymamám, Hanna Aaltonen volt az első bába Kuusamóban (finn város) az 1980-as évek elején. 1951-ben elhunyt, nem találkozhattam vele, de számos történet kering róla a családomban, némelyiket a Négyesútban is felhasználtam. Ilyen a bicikli vásárlásáról szóló első Maria-történet, valamint a macska megölése a háború elől való menekülés közben.
Szeretem a részleteket, bevallom, sok munkám, energiám fekszik a történetek ellenőrzésében.
– A kötetben Finnország háború utáni újraépítéséről is olvashatunk. Milyen nyomokat hagyott a háború a mai finn társadalomban, történelmi emlékezetében?
Ebben az évben függetlenségének 100. évfordulóját ünnepli Finnország, de úgy tűnik, mintha a II. világháború lenne az egyetlen, amit átéltünk.
Természetesen emlékezni kell a háborúkra is, de a társadalomnak előre kell néznie, nem pedig a múltba.
– Óriási empátiával ír a történet szereplőiről. A gyerekek oktatásához is rendkívüli együttérzés szükséges. Mennyit merített tanári mivoltából, miközben a regényt írta?
Empátia nélkül lehetetlen tanítani. A tanár nem dolgozhat úgy, hogy közben nem hiszi, hogy minden tanulója egyaránt jó és fontos. Minden lehetőséget meg kell adni, hogy jó életet éljenek a diákok.
Ugyanez igaz az írása is, nincsenek jó és rossz szereplők. Csak kisemberek vannak, akik próbálják jól élni az életüket.
Néha a szereplők nem látják a döntéseik hátterét.
– Szabadidejében milyen könyveket olvas szívesen?
Mindenféle irodalmat olvasok, legyen szó kitalált vagy valós történetről. A külföldi, finn nyelvre lefordított könyveket is szeretem, mert fantasztikus, ha megismerhetek idegen kultúrákat és szokásokat. Volt időszak, amikor elolvastam az összes elérhető magyar irodalmat és költészetet (József Attila, Kertész Imre, Herczeg Ferenc). A szüleimnek volt egy barátja, Tibor. Segítettek neki nyugatra szökni a 60-as évek végén. Amikor nálunk járt, Tibor megszerettette velem a magyar irodalmat. Soha nem felejtem el a töltött paprikát, amit készített. Miután végzett a főzéssel, úgy nézett ki a konyha, hogy édesanyám elkiáltotta magát, viszont olyan finom volt az étel, hogy mindig megbocsátott neki.
– A Négyesút több díjat is kapott, számos nyelvre lefordították. Kinek az elismerése számít önnek leginkább?
Tanárként dolgozom és tanárnak is tartom magam, nem írónak. Ezért nem gondoltam sokat a díjakra. Az egyik legfontosabb visszajelzés a Helsinki Könyvvásárban kaptam 2014-ben. Egy idős, kerekesszékes háborús veterán odajött hozzám és azt mondta: „Köszönöm a könyvedet! Szerelmes lettem a Folytatólagos háború történetébe, de nem mertem szeretni. Már túl késő”.
– Magyarországról úgy látszik, hogy skandináv könyvek és filmek egyik védjegye, hogy komorak, melankolikus hangulatúak, és nem félnek szembenézni a fontos társadalmi problémákkal. Tényleg létezik ebből a szempontból skandináv irodalom, skandináv látásmód, vagy ez csak kívülről tűnik így?
Attól függ, milyen könyvek és filmek jutnak el Magyarországra. Sok vidám skandináv alkotással találkozhatnak, vegyük például a Lapland Odyssey című filmet, vagy ott vannak Arto Paasilinna kötetei. De lehet, hogy ezek mégsem ismertek Magyarországon. Nálunk is vannak társadalmi problémák, melyek a művészetben is megjelennek.
– Nemcsak regényt, tankönyvet is írt. Van hasonlóság a két tevékenység között?
Nem igazán. Az iskolai tankönyveknek az oktatás a célja, a regényeknek nem. Nem kedvelem azokat a könyveket, melyekben a szerző túlságosan is előtérbe kerül.
Úgy gondolom, a művészet feladata a kérdések feltevése, a válaszokat a politikának kell megtalálnia, a szabad médiának pedig el kell döntenie, hogy helyesek-e ezek a válaszok.
– Eddig két regénye jelent meg, a Négyesút (2014) és a Lopotti (2016). Mikorra várható öntől újabb kötet?
Egy éve írom a harmadik regényemet. A fele már kész. Az 1940-es évek végén játszódik és egy autista férfiről szól, aki egy üveggyárban dolgozik. Azt azonban nem tudom, mikor fogom befejezni a könyvet. Tanítok, mellette a Turku Nemzetközi Könyvvásár szervezésében működöm közre. Tavaly vettünk Turkuban egy 150 éves faházat és ezt újítgatom fel szabadidőmben. Mivel apa és férj is vagyok, nincs sok szabadidőm, ezért nem tudok az írásra koncentrálni. Inkább játszom a 3 éves lányommal, minthogy bezárkózzak a dolgozószobámba. Gyorsan felnő, nem szeretnék lemaradni róla.
Tommi Kinnunen regényébe itt olvashatsz bele.
