Mit mesélnének a csecsemők, ha megtehetnék?

Fehér Krisztina: Babák a hangok világában – Typotex Kiadó, 2017 – 220 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-279-933-9

A Babák a hangok világában című lenyűgöző könyv a gyermeknyelvi kutatásokkal foglakozik, s a tudomány – és az élet! – olyan területeire vezet, ahol nem túl gyakran kalandozhatunk. Sőt, talán az sem nagyon jutott eddig eszünkbe, hogy létezik ez a tudományterület, és a nyelvelsajátítás első évéről módunkban áll pontos, értékelhető és izgalmas információkat szerezni. Ezzel a témával általában az irodalom és a film foglakozik, s fikciós művekben adódik lehetőség arra, hogy a csecsemők gondolatait megismerjük. S mert ez a legtöbb esetben csak a felnőttek játszadozása, ezért nem is vesszük komolyan a kérdést.

Komolyra fordítva szót, ilyesmivel csak szórakozásból szoktunk foglakozni… vagy akkor, ha bajt, rendellenességet találunk a gyermekünk fejlődésében.(Ez utóbbit nem kívánom senkinek.) Pedig a kérdéskör – mindannyian megtanultunk valahogy beszélni, és néhányan még írni is – mindenkit érint, s ha belegondolunk, tényleg lenyűgöző. Hiszen az alig-alig megszületett gyermek minden előtanulmány nélkül tanul meg olyan dolgokat, amire már egy felnőtt nem lehet képes. A kötet nem csak az apró gyermek csodálatos kalandjára, de a nyelv változatosságára is felhívja a figyelmet: a nyelv sokkal több és komplexebb jelenség annál, mint amit a nyelvtanórák kényszer szülte, néha kínos szabályai mutatnak.

Fehér Krisztina könyve nem nevelési útmutató, sokkal inkább rácsodálkozás a világra. Az alapoktól indul, és a kutatások fényében sok fontos dolgot megmagyaráz.

A közvélekedéssel ellentétben […] a születés nem mérföldkő a nyelv szempontjából. A nyelvelsajátításunk azzal, hogy babaként felsírunk, valójában nem elindul, hanem folytatódik

– erre mondhatjuk azt, hogy eddig is sejtettük, de ez a kötet példák és kutatások sokaságával igazolja, hogy ez nem puszta spekuláció. Izgalmas, érdekes és ötletes kísérletek és azok eredményei állnak össze olyan, tudományterületeken átívelő tudáshalmazzá, amely valós és érthető ismeretekkel ruházza fel az olvasót, s közben még szórakoztató is. Nagyon.

A tudomány, úgy, ahogy azt Fehér Krisztina tálalja, hallatlanul vonzó, már az alfejezetek címei is megdolgozzák és megdolgoztatják az olvasó fantáziáját. Lapról-lapra, oldalról-oldalra ámulunk-bámulunk a folyamaton, aminek eredményeként a legtermészetesebb dolog lesz az, hogy beszélni tudunk. Ki gondolná, hogy a kötet lapjain – a dialektusok szerepét vizsgálva – példává magasodik a méltán népszerű meteorológus, Reisz András…

Mi történik azokkal az egynyelvű babákkal, akiket a fogékony korszakukban idegen nyelvű kurzusra visznek? (Természetesen kontrollált, kísérleti körülmények között.) Az, amit így elsajátítanak, vajon mennyiben függ attól, hogy a „tananyagot”milyen módszerrel adagolták? Lehet ezt mérni? Természetesen. A babák harmada – négy héten át, hetente háromszor huszonöt percben – olyan kurzuson vett részt, ahol a mandarin nyelvet oktató személy a fizikai valójában jelen volt, és nem csak beszélt, de közben játszott is a gyerekekkel. A gyerekek egy másik csoportja televízió képernyőjén keresztül kapta a meséket és a mondókákat, a harmadik csoport pedig csak a hanganyagot kapta meg. Az talán természetes, hogy a kutatók két kontrollcsoportot is vizsgáltak: az egyikben mandarin anyanyelvű gyerekek voltak, a másikban pedig olyanok, akik életükben nem találkoztak a mandarin nyelvvel.

Úgy tűnik, a csecsemők a szó legszorosabb értelmében csak az élő egyenes adásokat szeretik, a színházi közvetítéseket és a felvételeket nem.

A mandarin nyelvtanfolyam csak egy kiragadott példa, s talán vannak, akinek a kíváncsiságát jobban felcsigázná a beszélő cumik és a doboló nyuszik szerepe a kutatásban.

Az a folyamat, ahogy a babák megtanulnak beszélni, önmagában is lenyűgöző és hihetetlen: ha nem látnám az eredményt, magam is kételkednék benne, hogy egy biológiai lény képes lehet beszélni. Most lehetőségünk adódik arra, hogy ehhez a csodához közelebb kerüljünk. Nem érdemes kihagyni!

Megosztás: