A Vaskapu-szoros sűrű és erős védőhálója megvédi a két vízerőművet a roncsoktól és a szeméttől, ám a hálón fennakadnak a Dunába fulladtak holtteste is, őket azonosítás után hazaszállítják, azokat viszont, akikért nem jelentkeznek a hozzátartozók, névtelen sírokba temetik.
A Newsweek amerikai magazin szerbiai kiadásának újságírója a közelmúltban helyszíni riportban számolt be arról, mi történik az azonosítatlan holttestekkel.
Régebben minden holttestet a helyi temetők szélén ásott névtelen sírokba helyeztek, ahol csak egy fakereszt jelezte örök nyughelyüket, ám amióta létezik DNS-azonosítás, igyekeznek megtalálni a halottak rokonait, így csak azok kerülnek a Duna-parti falvak sírjaiba, akikért nem jelentkeznek a hozzátartozók.
Évtizedekkel ezelőtt sok romániai is a határ szerb oldalán lelt örök nyughelyre, miután Nicolae Ceausescu diktatúrájából menekülve megpróbálta átúszni a Dunát, ám az áramlás vagy a határőrök áldozatává vált.
A romániai hozzátartozók csak a 2000-es évek elején jöttek át szeretteik maradványaiért – mesélte a lapnak a vízerőmű egyik dolgozója.
A vízbefúlás a világon a tíz leggyakoribb halálozási ok között szerepel a 24 év alattiak körében, az áldozatok kétharmada férfi – írta a Newsweek. Nincsen ugyan hivatalos statisztika, ám a becslések szerint Szerbiában évente 120-150-en fulladnak vízbe.
A legtöbb baleset a nyári szünet elején történik, amikor az iskolai terhektől megszabaduló fiatalok még figyelmetlenek. Amennyiben a vízi mentés sikertelen, a búvárok a riasztástól számítva 30-45 percen belül a helyszínre tudnak érkezni, és a sodrástól, valamint a víz alatti látási körülményektől függ, megtalálják-e vízbefúltat.
A folyó mellett élők számára szinte hétköznapi eseménynek számít egy-egy fulladás, az évszázadok alatt megszokták, hogy a háborgó víz időnként elragad valakit – írta a lap.
