Ismét megjelent Adam Biro Két zsidó utazik a vonaton… című könyve magyarul, amelyből kiderül, hogy miért mindig a vonaton fut össze Kohn és Schönberger, illetve az is, hogyan lehet beházasítani egy zsidó lányt az angol királyi családba.
Adam Biro: Két zsidó utazik a vonaton… (bővített kiadás). Fordította: Timár György és Marczisovszky Anna. Vince Kiadó. 2017.
Az ember Adam Biro könyvének címe alapján azt gondolhatná,
hogy egy zsidóvicc-gyűjteményről van szó, de az 1956-ban Francaiországba emigrált szerző nem igazán erre vállalkozott a Két zsidó utazik a vonaton című kötetében. Huszonhat rövid elbeszélést tartalmaz a könyv, amelyek persze a zsidóviccek szellemiségére építenek, és valamiféle keresztmetszetet nyújtanak arról a világképről, amit Adam Biro is feszeget az előszóban, és amire mindjárt visszatérek.
A Két zsidó utazik a vonaton eredetileg a francia olvasóközönség számára készült, de egyszer már megjelent magyarul, szintén a Vince Kiadó gondozásában, 2003-ban, most pedig újabb darabokkal bővült a kötet. Az új kötethez új előszó is jár, amiben Adam Biro a zsidók bolyongását veszi górcső alá, történetesen azt, hogy miért nem úgy kezdődnek a zsidóviccek, hogy „két zsidó ül a kávéházban”, miért mindig a (háború után horrorisztikus emlékeket ébresztő) vonaton fut össze Kohn és Schönberger.
Adam Biro úgy látja, hogy a zsidó lét egyik alapeleme a bolyongás,
amit alá is támaszt zsidóviccekkel, vagy éppen sokkal inkább saját szomorú élményeivel. Ezért kerül tehát mindig elő ez a fránya vonat, ami egyébként elég kellemes alaphangulatot is ad a novelláknak. De mire számíthat az olvasó?
Ezek a szövegek többek novellásított zsidóvicceknél, pedig erre is gondolhatnánk Adam Biro könyvének olvasásakor. De a felvezetésekben és kitérőkben annyi minden kiderül a zsidó lélekről és világlátásról, hogy talán sokkal inkább ez a lényeg ezekben a szövegekben, mint a novellák csattanói, amik egyébként eléggé hatásosak, mert lehet rajtuk hangosan nevetni és többnyire eléggé meglepőek is.
Én kétszer álltam neki ennek a könyvnek, egyszer amikor épp elég sok dolog és tennivaló nyomasztott, egy héttel pedig már a gondoktól megszabadulva, utazás (!) közben. A könyv erénye, hogy mindkét esetben működött, volt egyfajta nyugtató hatása a békebeli hangulatot hordozó történeteknek – még azoknak is, amelyek a közelmúltban játszódnak. Az egyik történet elején invokált Karinthy Frigyes, vagy éppen Tabi László tárcáinak a hangulata juthat eszünkbe Adam Biro történeteiről, de talán a cseh irodalom sem áll messze a szerzőtől.
A történetek szereplői időben és térben is távol vannak egymástól –
utóbbi aztán tényleg nem meglepő, hiszen a vonat Párizstól Nagyváradig mindenhova elviszi Kohnékat. Az időbeli távolságok viszont alig jelentenek valamit, kicsit mintha megállna az idő ebben a vékony könyvben, amit fel is róhatnánk a szerzőnek, de ennek a könyvnek az esetében balgaság volna. Nem is tesszük.
